Erőss Gábor hozzátette: a tankönyv egyik szerzőjének, Bánhegyi Ferencnek a könyvei többször is botrányt kavartak, az egyik engedélyét még az első Orbán-kormány alatt vonatták vissza. Kérte, vizsgálják meg, hogy milyen összefonódások vannak a kötetet engedélyező Oktatási Hivatal és a könyv kiadója között, valamint vonják felelősségre a kötet engedélyezőit.Karácsony Gergely kijelentette: "egy erkölcstelen hatalom ne akarja erkölcsre oktatni a gyerekeinket". A független képviselő hozzátette, hogy a 2014-e választások után felül akarják vizsgálni a hit- és erkölcstan-oktatás jelenlegi rendszerét.A politikus azt mondta, szakértőik szerint az alapképzések oktatására kellene nagyobb figyelmet fordítani, személyes véleménye pedig az, hogy a közoktatásban az állampolgári nevelésnek lenne helye. Megjegyezte, a hitoktatás – mint választható képzési formát – meg kell tartani, de "ilyen etikaoktatási segédletekkel, tankönyvekkel hülyíteni a magyar fiatalokat", az helytelen és erkölcstelen.
Együtt-PM: vonják vissza az ötödikes erkölcstankönyvet
Az Együtt-PM szövetség azt követeli, hogy vonják vissza az 5. osztályos általános iskolások számára készített erkölcstankönyv engedélyét – mondta Karácsony Gergellyel közösen tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Erőss Gábor. Az oktatási szakpolitikus szerint a könyvben "vállalhatatlan szövegek szerepelnek", és leplezetlen formában jelenik meg "a jobboldali agymosásra való törekvés".
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.