szerző:
MTI

Az elmúlt három évben megteremtett több mint háromezer bölcsődei helyen felül a következő évben további háromezer gyermekről gondoskodhatnak a bölcsődékben, újabb száz bölcsődét újítanak fel, illetve több száz bölcsődei munkahely létesül.

A Fidesz szerint, ma elég erős az ország a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremeléséhez és "minden remény meg van arra is, hogy hamarosan elég erősek leszünk a bölcsődei dolgozók fizetésének emeléséhez is". A nagyobbik kormánypárt kiemelte, hogy a gyermekes munkavállalók megélhetését családi adókedvezménnyel és rezsicsökkentéssel, a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatását adókedvezménnyel, a gyermekek elhelyezését pedig a bölcsődei helyek számának emelésével támogatják.

Az elmúlt három évben a kormány több mint háromezer bölcsődés gyermeknek létesített új bölcsődei helyeket, 109 új bölcsődét épített, 2300 bölcsődei helyet újított meg, 260 új bölcsődei csoportot indított el és 520 új bölcsődei munkahelyet is teremtett. "A következő évben pedig még több bölcsődés korú gyermek számára biztosítunk elhelyezést" - hangsúlyozta a párt. A közlemény szerint további 100 bölcsődét újítanak fel, háromezer új bölcsődei helyet adnak át, 1900 helyet korszerűsítenek, 250 új bölcsődei csoportot indítanak el és 500 új bölcsődei munkahelyet teremtenek.

Lendvai Anna, az ellenzéki MSZP fővárosi politikusa korábban azt mondta, hogy szocialisták a bölcsődei fejlesztés érdekében új aláírásgyűjtő kampányt indítanak. Kezdeményezésük azt célozza, hogy az országban induljon el egy nagyarányú bölcsődefejlesztési program, legyen újra ingyenes a bölcsőde, továbbá valamennyi bölcsődei dolgozó kapjon tisztességes bért.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!