A HVG 38. számában megjelent interjú teljes változata.
A hétvégén megjelent, Diagnózis című gyermekvédelmi jelentés készítése során a rendszerből már kikerült, utógondozásban részesülő fiataloktól azt kérdezték, hogy ha lenne egy varázspálcájuk, milyen rendszert szeretnének. És ha önnél lenne ez a varázspálca?
Olyan gyerekvédelmet szeretnék, ahol én is szívesen élnék, meg ahol szívesen dolgoznék szakemberként. Ahol sokkal kevesebb gyerek nevelkedik a családján kívül, sokkal erősebbek a családmegtartó és prevenciós szolgáltatások. Ahol a figyelem a családokra irányul, és időben meg lehet előzni a tragédiákat. Egy ideális rendszerben jobban együttműködik az alap- és a szakellátás, és a társszakmák is aktívan jelen vannak: az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátórendszer. És amikor kimondjuk azt, hogy „gondozási hely”, akkor egy családi ház képe jelenik meg előttünk, nem pedig lepusztult kastélyok vagy a hetvenes-nyolcvanas évekből ránk maradt irodaházak, amelyekben jelenleg sok befogadóotthon működik.
https://hvg.hu/itthon/20260912_gyermekvedelmi-jelentes-magyar-peter-tisza-eroszak-szocialis-szfera
A legtöbben az ellátórendszer hiányosságaitól indulva beszélnek a gyermekvédelem állapotáról, ön viszont rendre onnan közelít, hogy a szükségesnél több gyerek nevelkedik a családján kívül, és kerül állami intézménybe. Most 20 ezer gyerek él szakellátásban. Közülük hányan lehetnének akár otthon is, ha megfelelő lenne a szociális háló, a szakellátás, a családsegítés?
Valójában az utógondozottakkal együtt 23–24 ezer gyerek él a szakellátásban. Ez brutálisan sok. Európában átlagosan a gyerekek egy százaléka nevelkedik a családján kívül, van, ahol ez az arányszám 0,6–0,8 százalék. Magyarországon 1,4 százalék. Ha jól működne az alapellátás, a szakellátás meg az ezekhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások sokasága, akkor a hátrányos helyzetben lévő gyerekek jelentős részét nem kellene kiemelni a családjából, és mi is el tudnánk érni a 0,8 százalékos arányt.
Nincs olyan rossz állapotban ez az ország, mint amilyen rossz állapotban a gyerekvédelem van. Reális lehet, hogy 10–12 ezerre csökkenjen a családjukon kívül nevelkedő gyerekek száma.
Most viszont még ezzel ellentétesek a tendenciák. Miközben egyre kevesebb gyerek születik, a szakellátásban lévők száma nem csökken. Egyéves kor alatt a legnagyobb a beáramlás a rendszerbe, vagyis újszülöttek, csecsemők kerülnek be a legnagyobb arányban. Közben gyakorlatilag megfeleződött a hazagondozások aránya, ami szintén szívszorító, mert azt jelenti, hogy ha kikerül egy gyerek a családjából, akkor ő már nagy eséllyel a szakellátásban is nő fel. Pedig a cél az lenne, hogy megerősítsük a szülőket, családokat, akikhez így visszakerülhet a gyerekük.
Gyurkó Szilvia gyermekjogi államtitkár
HVG / Lakos Gábor
Hogyan és mikor tudják megfordítani ezt a folyamatot?
Az első lépés a most bemutatott Diagnózis elkészítése volt, hogy pontosan lássuk, honnan indulunk, és ne vaktában lődözzünk, hanem valódi stratégiákat dolgozhassunk ki.
Ha nem ennyire szétbombázott rendszert örököltünk volna, akkor most olyan »luxustémákon« lenne az elsődleges fókuszunk, mint a digitális gyerekvédelem, a gyerekek mentális egészsége, az élethosszig tartó tanulás vagy a gyerekjogok érvényesülése a környezetvédelemben.
Ehelyett most az van, hogy „ó, te jó ég, ne haljon meg, ne essen ki az ablakon, ne szökjön el, legyen biztonságban, gondoskodjunk róla, ne bántsuk, ne kelljen kiemelni a családból”.
