Kövesdi Veronika: Orbán és a Feri-árnyék – emlékezés egy szent ördögre

Húsz éve, hogy kiszivárgott az őszödi beszéd, aki megünnepelné, szeptember 17-e a napja. A 2006-os ősz az a közös trauma, amiből politikai terméket csinált a Fidesz. A kollektív seb, amit egy olyan ember okozott, aki húsz év után is csak azon kattog, hogy hátrahagyjon valamit maga után. Hogy mit, az már a mi gondunk.

Hogyan emlékezzünk rá?

A beszéd ennyi idő távlatából, sokadik újrahallgatás után is megrázó, a két következtetésem azonban nem változik. Az egyik, hogy egyetlen logikus lépés lehetett volna ezután: Gyurcsány azonnal a svájci Alpokba menekül, és hosszú-hosszú évekig csöndben elmélkedik az Eiger, a Mönch és a Jungfrau etimológiáján.

A másik, hogy 2006 ősze volt az a pillanat, amikor megtalálta tökéletes árnyékát az az ember, aki ezzel kétmillió magyar istenévé emelkedett.

Gyurcsány vallott, az ország megkapta Orbánt – húsz éve hangzott el az őszödi beszéd

A 2006-os választás huszadik évfordulójára írt, április 9-én megjelent cikkünknek ez volt a konklúziója: „A fájdalmas, de elkerülhetetlen lépések súlyos következményekkel járó elodázása árán elért győzelem pürroszinak bizonyult.” A győzelem mikéntjéből következett az őszödi beszéd, és abból mindaz, amit az elmúlt két évtizedben átéltünk. A győztes miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vallomáskényszerbe került. Az őszödi beszéd: kényszervallomás. A megnyert választás után Gyurcsány elvesztette a hitelét és a hitelével együtt azt az esélyt, amelynek érdekében elkövette mindazt, amit az őszödi beszédében meggyónt. Ez a beszéd felelevenítette azt a klasszikus kérdést, hogy áthazudhatjuk-e magunkat az igazságig. Erre a kérdésre azóta sincs válasz.