Várhatóan inkább egy történészvitára, mint bírósági tárgyalásra hasonlít majd Biszku Béla egykori belügyminiszter és pártfunkcionárius büntetőpere: a benyújtott vádirat elkészítéséhez a Budapesti Nyomozó Ügyészség munkatársainak eleve széles körű kutatómunkát kellett végezniük a Magyar Országos Levéltárban, a Hadtörténeti Levéltárban és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, másrészt – mint a hvg.hu kérdésére a Fővárosi Főügyészség közölte – a vád bizonyításához is történész szaktanácsadót kívánnak bevonni.

Fővárosi Főügyészség szerdán jelentette be, hogy háborús bűntett miatt vádat emel a 92 éves Biszku ellen. Az ügyészség ugyanis bizonyítottnak látja, hogy Biszku közvetlen felelőse az 1956. december 6-i, legalább három emberéletet követelő Nyugati pályaudvari, illetve a december 8-i, legalább 46 ember halálát okozó salgótarjáni sortűznek. Emellett a vád szerint belügyminiszterként elmulasztotta feljelenteni egy 1957. március 9-én, Martonvásáron végrehajtott razzia elkövetőit, akik három embert vertek órákon keresztül.

Biszku Béla és Kádár János

HVG archív

A vád szerint Biszku azért lehet közvetlen felelőse a sortüzeknek, mert tagja volt az újonnan létrehozott állampárt, az MSZMP legfontosabb szervének, az Ideiglenes Intéző Bizottságnak (IIB). Márpedig ez a testület hozta létre és irányította a köznyelvben pufajkásoknak nevezett fegyveres karhatalmat, amelynek kifejezett célja volt a megtorlás és a polgári lakosság elleni fellépés. Korabeli dokumentumok szerint a hithű kommunistákból, volt ÁVH-sokból toborzott karhatalom felállításáról 1956. november 21-én született döntés, amelyen valóban jelent volt Biszku is, bár nem ő volt a hangadó.

Az utolsó bűnös

A korabeli dokumentumok szerint Münnich Ferenc volt a napirendi pont előadója, aki a fegyveres erők és a közbiztonsági ügyek minisztere volt a Kádár János-féle forradalmi munkás-paraszt kormányban. Őt persze már nem lehet felelősségre vonni, hiszen 1967-ben meghalt. Az 1993-ban az Igazságügyi Minisztérium tényfeltáró bizottsága által kiadott Sortüzek – 1956 című kötetben pedig az IIB egy másik tagját, Marosán György államminisztert nevezték meg a véres események operatív irányítójaként (tőle származik a hírhedt mondás: „Mától lövünk!”), azonban őt sem lehet felelősségre vonni, mert 1992-ben meghalt.

Biszku a rendszerváltás után visszavonultan élt, a neve már szinte feledésbe is merült, míg 2010-ben Novák Tamás és Skrabski Fruzsina dokumentumfilmet nem forgatott róla Bűn és büntetlenség címmel. Ebből kiderült, hogy az egykori belügyminiszter nem bánt meg semmit, sőt, a Duna TV-nek adott interjúban fenntartotta azt a véleményét, hogy 1956-ban ellenforradalom volt, a megtorlások pedig jogszerűek voltak (emiatt egy jobbikos képviselő feljelentést tett ellene a kommunizmus bűneinek tagadása miatt, az ügy még az Alkotmánybíróságot is megjárta).

Biszku Béla távozik az ügyészségről

MTI / Marjai János

A volt kommunista politikus feltűnése ösztönzött arra egy, a hágai Nemzetközi Büntetőjogi Bíróságnál dolgozó jogászt, Gellért Ádámot, hogy 2010 őszén egy jogi állásfoglalást küldjön a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI). Ebben kifejtette, hogy nemzetközi jogi alapon, emberiesség elleni bűnök miatt még mindig felelősségre lehetne vonni az 1956-os megtorlások irányítóit. Az NNI ezt a dokumentumot továbbküldte a Fővárosi Főügyészségnek, amely feljelentésként értelmezte, és elutasította, arra hivatkozva, hogy a megtorlásokat „az elkövetéskor hatályban lévő jogszabályok szerint kell elbírálni”, úgy viszont már elévültek.

Lex-Biszku

Valószínűleg ez is vezethette a Fidesz kezét, amikor 2011 végén előbb az alaptörvény átmeneti rendelkezései közé, majd idén tavasszal, a negyedik módosítással az alaptörvény szövegébe iktatta azt a rendelkezést, amely szerint „nem tekinthetők elévültnek” a kommunista diktatúrában „a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével” elkövetett bűnök. Gulyás Gergely fideszes képviselő előterjesztésére egy külön törvényt is elfogadtak „az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről”.

Ez a törvény kimondta, hogy a nemzetközi egyezményekben (a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmányában, illetve az 1949-es genfi egyezményben) el nem évülőnek minősülő bűntetteket Magyarországon is mindig számon lehet kérni az elkövetőkön, még akkor is, ha az elkövetés idején hatályos jog szerint amúgy évülnének. A Fővárosi Főügyészség most épp ezt használja, közvetlenül a nemzetközi szerződésekre hivatkozva vádolja Biszkut háborús bűntettel – igaz, ha bűnösnek találják, már az új büntető törvénykönyv büntetési tételeit kell majd alkalmazni.

A lex-Biszku néven is emlegetett – részben Gellért által kidolgozott – törvény emellett felelevenítette a „kommunista bűncselekmény” fogalmát, amely eredetileg az 1991-ben elfogadott, de az Alkotmánybíróság által megsemmisített Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényben szerepelt. Ezek olyan bűnök, amelyeket az elkövetésük idején is büntetni kellett volna (például az emberölés vagy a jogellenes fogva tartás), de mivel a pártállam nevében, vagy annak érdekében követték el azokat, politikai okból nem indult miattuk büntetőeljárás.

Sortűz, nem megtorlás

A szerdán benyújtott vádirat alapvetően nem Biszku belügyminiszteri tevékenységére (1957. március 1-től 1961-ig töltötte be a posztot) és a megtorlásokban játszott szerepére alapul, hanem a korábbi, 1956 végén eldördült sortüzekre, amelyeknek a vád szerint Biszku volt az egyik felbujtója. A kivétel a martonvásári razzia, amelyről Biszku jelentést kapott, de nem intézkedett a felelősségre vonásról, de ez is csak egyetlen eleme volt a több mint négyéves miniszteri tevékenységének, amely során számtalan kirívó jogsértés történt.

Karhatalmista osztag, valamikor 1956-'57 telén

HVG archív

Gellért Ádám a hvg.hu-nak azt mondta, 2010-ben ő maga is megvizsgálta Biszku lehetséges felelősségét a salgótarjáni sortűz ügyében, , de úgy találta, hogy csak nagyon közvetett lehet a felelőssége: az 1956 végén a budapesti pártbizottság újraszervezésével foglalkozó Biszku ott volt az IIB ülésein, amely megválasztotta és általános politikai utasításokkal látta el a karhatalmat felügyelő Katonai Tanácsot, amely aztán döntött arról, hogy a karhatalomnak keményen kell fellépnie. Azt azonban, hogy a helyszínen lévő parancsnokok a konkrét tűzparancsot az IIB vagy a Katonai Tanács utasítására  adták volna ki, nem tudta kiolvasni a sortűzper irataiból. Gellért azonban hozzátette: lehetséges, hogy a mostani nyomozás új bizonyítékokat tárt fel.

Gellért ezért is döntött úgy annak idején, hogy – ugyan nyitva hagyva a sortüzek kérdését - inkább Biszku későbbi, belügyminiszteri tevékenységére koncentrál, amikor 2010-ben megírta állásfoglalását az NNI-nek. A nemzetközi jogász szerint a megtorlásokban egyértelműbb Biszku felelőssége, ráadásul dokumentumok sokaságán szerepel az aláírása, amelyek alapján bizonyítani lehetne a felelősségét. Az ügyészség viszont egyetlen, kisebb súlyú ügyet, a martonvásári razziát emelte ki ebből az időszakból, és inkább a nehezebben bizonyítható sortüzekre koncentrál (megkérdeztük a Fővárosi Főügyészségtől, hogy más ügyben folyik-e még nyomozás Biszku ellen, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ).

Már vizsgálták, de hiába

A sortüzekkel az eljárás szempontjából az lehet a gond, hogy az 1990-es években már jórészt feltárták a történteket, Biszku maga is tanúskodott a salgótarjáni és a nyugati pályaudvari események miatt indult perekben. A sortüzekkel kapcsolatos iratok jórészt ismertek, és az ügyészség eddig nem jelezte, hogy bármi újat találtak volna a levéltárakban. A salgótarjáni sortűzperben – amelyben három embert ítéltek el – a bíró az ítélethirdetéskor megjegyezte ugyan, hogy lennének bizonyítékok magas rangú katonatisztekkel és politikusokkal szemben, de mivel ez nem volt a vád tárgya, nem foglalkozhatott a felbujtókkal.

Bócz Endre, korábbi fővárosi főügyész tavaly az Origónak azt mondta: már a salgótarjáni sortűzper részeként elkezdték vizsgálni az MSZMP intézőbizottságának szerepét, de csak akkor tudtak volna eljárást indítani Biszku és társai ellen, ha bizonyítékot találnak arra, hogy „az MSZMP intézőbizottságának ráhatása eredményezte a tüzelési szándékot”, vagyis a tettesek közül valaki elismerte volna, hogy parancsot kapott a tüzelésre, esetleg előkerült volna egy erről szóló dokumentum. Mivel ilyen bizonyíték nem került elő, az eljárás csak a tettesekre szorítkozott.

Gellért Ádám ma is fenntartja, hogy már az 1990-es években meg lehetett volna próbálni bíróság elé  állítani Biszkut, esetleg más, akkor még élő kommunista vezetőket a genfi egyezmény alapján . Arra a kérdésre, hogy ezek az ügyészi döntések pontosan hogyan, illetve miért nem történtek meg, Gellért szerint egy jogászokból és történészekből álló tényfeltáró bizottság adhatna választ, már ha lenne szándék egy ilyen, az ügyészségi irattárakra is kiterjedő vizsgálat megindítására.