Huszonhat történész tiltakozik a német megszállás emlékművének nyilvánosságra jutott terve ellen. A tiltakozók a leírásokból úgy tudják, hogy az emlékmű „minden áldozat emlékére” készülne. "Mivel azonban az emlékmű történelemhamisításon alapul, a küldetését nem töltheti be. Azzal, hogy az emlékmű a holokauszt áldozatait és a holokauszt kollaboráns elkövetőit egyetlen áldozatként jeleníti meg, meggyalázza az áldozatok emlékét" – írják a tiltakozók nyilatkozatukban a Népszava szerint.
"A magyar holokauszt a magyar hatóságok aktív közreműködésével zajlott le. Az emlékmű azonban a felelősséget kizárólag a németekre és a német hadsereg „nyilaskeresztes fiókáira” hárítja. A valóságban a nyilasok az 1944 nyarán lezajlott deportálásokban semmilyen szerephez nem jutottak" – olvasható a tiltakozásban.
A történészek felszólítják a kormányt, hogy "hagyjon fel közelmúltunk meghamisításával, a holokauszt történetének relativizálásával, és tegyen le a Szabadság téri emlékmű megvalósításáról."
A tiltakozást többek között Eörsi László, Gyáni Gábor, Kenedi János, Klaniczay Gábor, Kövér György, Ormos Mária, Rainer M. János és Ungváry Krisztián is aláírta. Ungváry írását az ügyben itt olvashatja!
Mint arról beszámoltunk: Orbán Viktor nyílt levelet írt a Mazsihisz vezetőinek a készülő emlékműről. A kormányfő békülékeny hangot üt meg, ugyanakkor az ellenzők szerinte napi politikai spekulációvá silányítják az áldozatok előtti főhajtást. Orbán szerint a döntésükön nincs mit magyarázni. Közben az V. kerületi önkormányzat megadta az építkezéshez szükséges tulajdonosi hozzájárulást.