„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A moszkvai metrókocsik fékjei az elmúlt pár hónapban háromszor is felmondták a szolgálatot a számítógép meghibásodása miatt. Konstrukciós hiba miatt előfordult, hogy a 70 kilométer/óra sebességgel haladó vonat utolsó kocsijának ajtaja 7–10 centiméterre is kinyílt a nyomáskülönbség következményeként – erre hívta fel a figyelmet a Metróért Egyesület. A civilek szerint mindez azért fontos, mert a budapesti 3-as metró járműfelújítási tenderén induló Metrowagonmash várhatóan hasonló műszaki megoldásokat alkalmazna majd – írja az Index.
A járművezetők véleménye alapján a moszkvai metró közlekedésbiztonsága a személyzet csökkentése és a tartalék alkatrészek hiánya vagy rossz minősége miatt jelentősen romlott, ezek mellett a forgalomba állított új szerelvényeknél több hiányosság is van. A Metróért Egyesület szerint ezek a konstrukciós hiányosságok a 3-as metró járműfelújításánál Budapesten is problémákat okozhatnak – olvasható a cikkben.
Az első alkalommal a szakszervezet azt a tájékoztatást kapta, hogy nem a fékek, hanem a járművezető hibájából nem állt meg a vonat az egyik moszkvai állomáson. A második esetnél, november 8-án a számítógép hibája miatt a vonat csak 30 méterrel az állomás után tudott megállni. November 28-án a Juzsnaja állomáson 150 méterrel haladt túl egy szerelvény. Ugyancsak gond volt az utastájékoztató számítógéppel.
A szerelvények konstrukciós hiányosságai szintén veszélyesek lehetnek az utasokra nézve. Előfordult, hogy a 70 kilométer/órás sebességgel haladó vonat utolsó kocsijának ajtaja 7–10 centiméterre kinyílt a nyomáskülönbség miatt.
Az áramellátási infrastruktúrát nem igazították hozzá a nagyobb áramfelvételű kocsikhoz, így gyorsításkor többször előfordul az úgynevezett túláramvédelmi rendszer leoldása és ez az adott állomásközben feszültségkimaradást okoz.
A moszkvai metró vezetői cáfolják ezeket az értesüléseket, a Metróért Egyesület szerint viszont elgondolkodtató, hogy a budapesti M3 metró járműfelújításán induló Metrowagonmash várhatóan az említettekhez hasonló műszaki megoldásokat alkalmaz majd.
A 3-as metró szerelvényeinek felújítására hét ajánlat érkezett be korábban: öt közép- és kelet-európai, valamint két nyugati cég indult a 60 milliárd forintos munkáért. Ketten időközben kiestek, így öten maradtak versenyben. A kocsikat 3 és fél éven belül kell újraépíteni.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.