Eddig nem volt divat, hogy a kórházi dolgozók elégedetlenségük okaként ne csak alacsony keresetükre és extrém munkaterhelésükre panaszkodjanak, hanem ujjal mutassanak közvetlen főnökükre vagy egyenesen a kórház főigazgatójára, mint aki felelős a rossz munkahelyi hangulatért. A nyilvánosság elől eddig gondosan takargatott személyi ellentétek – amelyek éppen úgy léteztek eddig is - szinte egy csapásra kerültek felszínre.

Az elsőként kitálaló és távozásukat bejelentő aneszteziológusok a fővárosi Szent Imre kórház nagyhatalmú, ellentmondást nem tűrő főigazgatóját Bedros J. Róbertet hozták hírbe, majd jött a veszprémi „coming out”: itt nemcsak a beosztottaival tűrhetetlen hangot használó belgyógyász főorvosnő, hanem a volt egészségügyi miniszter, Rácz Jenő főigazgató felelőssége is felvetődött, mit aki nem tud rendet tartani az intézményében. A fővárosi Szent István kórházban a napokban lelépő 12 ápoló esetét nem tartják kirívónak, és való igaz: hetekkel korábban a soproni gyógyintézet szakemberhiányáról, majd az egri megyei kórház radiológiájának elnéptelenedéséről is jelentek meg cikkek.

Személycserék jönnek?

Az esetek halmozódása arra is utalhat, hogy átfogó személycsere előtt áll az ágazat. Az októberben kinevezett egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán minden jel szerint a saját embereivel, de legalábbis nem az elődei – Szócska Miklós és Zombor Gábor – által kinevezett káderekkel képzeli el az új szemléletű intézményvezetés meghonosítását. Ehhez kétségtelenül jól jön, ha a mostaniak legalább egy részéről ki lehet mondani, hogy nehéz velük kijönni.

De annak a vizsgálatára is rá lehet kanyarodni, hogy milyen struktúrában működnek a fővárosi kórházak, lehet-e egyszerre ennyi helyen biztosítani - nemcsak eszközt,  hanem kellően képzett és pihent ápolókat, orvosokat. (A nyár elején viszonylag kis morgolódás mellett sikerült az újpesti Károlyi kórház aktív osztályait, köztük az 5 ágyas intenzív részleget megszüntetni, illetve áthelyezni a HM kórházba.)

Túry Gergely

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint tavaly a Szent Imre kórházban 17 aneszteziológiai és intenzív-terápiás ágy volt. Hat orvos távozásával nyilvánvalóan a betegfelvételt és/vagy a kórházi műtétek számát is korlátozni kellett. A hvg.hu a kérdésére, hogy okoz-e a fővárosban, kiváltképp a Szent Imréhez tartozó dél-budai és Pest megyei ellátási területen gondot a hirtelen leszűkült életmentő kapacitás, az illetékes ÁNTSZ-től a következő választ kapta: „ Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak nincs tudomása arról, hogy ellátási probléma keletkezett volna.”

Az Országos Mentőszolgálat, amely a központi ágynyilvántartási rendszert működteti, az intenzív osztályos ügyeleti beosztásról csak annyit tesz közzé, hogy ha a beutalási rend szerinti osztály telített, a mentésirányítás dönti el, hová máshová viszi és helyezi el a beteget. Amúgy az OMSZ sem lát semmi gondot, válaszolták a kérdésünkre. „Valamely kórházi egység „lemondása”, vagyis átmeneti fogadóképtelensége esetén a betegeket a szabad kapacitás szerinti intézményekbe továbbítjuk”.

ÁNTSZ: Baj lenne, he elkezdenének ellenőrizni

Baj lenne abból, ha az ÁNTSZ elkezdené ellenőrizni az állami kórházakat, hogy azok betartják-e a szakmai minimum feltételeket rögzítő jogszabály előírásait – ha nem is szó szerint, de lényegét tekintve ezt mondta az országos tisztifőorvos, Paller Judit két évvel a medicalonline.hu-nak. A minimumfeltételek valóban felemásak, hiszen csak azt mondják ki, hogy a legmagasabb szintű intenzív ellátás nyújtó osztályokon három betegenként egy szakorvos foglalkoztatása szükséges. Az, hogy mi a feladat, mekkora népességet és milyen típusú betegségeket kell ellátni, az nem szerepel az ellenőrzendő tételek között.

A Szent Imre-ügy miatt az is napvilágra került, hogy a hazai egészségügy fittyet hány az uniós munkaidőszabályoknak. A heti munkaidő - egyezően az EU-normákkal - Magyarországon sem haladhatja meg féléves átlagban a 60 órát, ami 40 óra rendes munkaidőt, 8 kötelezően elrendelhetőt és 12 óra önként vállalt túlmunkát jelent. A hiányszakmákban – ilyen egyebek mellett az aneszteziológiai, az ideg- és az érsebészet - jellemző, hogy a főálláson kívül szerződéssel, vállalkozóként saját intézményüknél vagy más kórházakban is vállalnak többletkeresetért munkát az orvosok és a szakdolgozók is - jóval túllépve a heti 60 órán.

Ezek pedig összességében kimerítik a színlelt szerződés fogalmát. Arról nem is szólva, hogy míg a dolgozóknak a jog szerint jár a pihenés, a betegeknek kipihent gyógyítóhoz és ápolóhoz lenne jussuk. Az egészségügyi rendszer azonban szemet huny az önkizsákmányolás felett, jóllehet a kórházak döntő többsége az önkormányzatoktól az államhoz került. Nyilvántartás mégsincs arról, ki, hol és mennyit dolgozik.