„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Széles körű, országos összefogás van kibontakozóban a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tantestülete által indított tiltakozási akció körül: nemcsak iskolák és civilek vannak a csatlakozók között, hanem a baranyai legnagyobb szakszervezetek révén immár más szakmák érdekvédői is.
A Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége is csatlakozott a Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt leveléhez, értesítette szerkesztőségünket Nagy Erzsébet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője. Mindez azt jelenti, hogy a pedagógus szakmán túl többek között rendőrök, húsipari, acélipari dolgozók és szociális munkások is kiállnak a miskolci tanárok által indított kezdeményezés mellett.

A közoktatás állapota miatt indított tiltakozáshoz percről percre egyre több magánszemély és szervezet csatlakozik; pénteken 11 órakor közel 60 tantestület és 4500 magánszemély fejezte ki támogatását: a folyamatosan bővülő lista a tanitanek.com-on nyomon követhető – a miskolci iskolák maximálisan szolidarizálnak a nyilatkozat szerzőivel, de rajtuk kívül egyre több város általános és középiskolái csatlakoznak a kezdeményezéshez.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.