szerző:
hvg.hu

Soros György sötéten látja az Európai Unió jövőjét, és úgy tartja, hogy a megoldás a németek kezében van. Egy német lapnak adott interjúban a milliárdos üzletember összehasonlította az új lengyel és a régi magyar kormány politikáját, és úgy találta, hogy bár Kaczynski butább, mint Orbán, az általuk forszírozott rezsim igencsak hasonlít egymásra. Soros beszélt arról, miért találja ártalmasnak a magyar menekültpolitikát, és elmondta, mi a legfőbb dolog, amit élete során megtanult.

Terjedelmes interjút adott a német Wirtschaftswoche című lapnak Soros György. A beszélgetés fő témája az Európai Uniót sújtó válság volt, de Soros kitért a lengyel és a magyar kormánypolitika közötti hasonlóságokra, és kifejtette saját életfelfogását is. Az interjút a Figyelő.hu utánközölte.

Lengyel, magyar, ikertornyok

Amikor a menekültválság került terítékre, Sorost arról kérdezték, miért övezi Kelet-Európában olyan nagyfokú ellenszenv, bizalmatlanság a menekülteket. Erre az üzletember úgy válaszolt, hogy a világnak ezen részén a nyitott társadalomnak nincsenek erős gyökerei. Orbán Viktor pedig az általa vallott magyar és keresztény identitás alapelveit helyezi előtérbe, a lengyel kormánypárt vezetője, Jaroslaw Kaczynski is hasonló irányvonalat követ. "Nem olyan intelligens, mint Orbán, azonban ravasz politikus, aki a migráció kérdését kampányának központi elemévé tette" – fogalmazott Soros György, aki szerint Kaczynski ördögként festette le a muszlim bevándorlókat a homogén katolikus Lengyelországban.

Soros úgy tartja, hogy bár a lengyel pártvezér és Orbán igen különböző karakterek, az általuk vágyott rezsim nagyon hasonlít egymáshoz. "Úgy látom, arra törekszenek, hogy kihasználják az etnikai és vallási nacionalizmust, az elzárkózást, annak érdekében, hogy állandósítsák hatalmukat." Soros szerint ők ketten a két világháború között, "színlelt demokráciát" akarják visszaállítani, amely Horthy Magyarországát jellemezte. Kaczynski csak most kezd neki annak, amit Orbán már elvégzett: elfoglalni azokat a demokratikus intézményeket, amelyeknek autonóm módon kellene működniük, legyen az központi bank vagy alkotmánybíróság.

©

Orbán nemzetmentése az EU-t támadja

Soros elmondta, hogy alapítványa a nyílt társadalom eszméje iránti elkötelezettségének megfelelően kidolgozott egy hatpontos tervet, éppen akkor, amikor Orbán Viktor is bemutatta az ő hatpontos tervét. Orbán tervének szerinte az a célja, hogy egyoldalúan a nemzeti határt védje, amivel megoldhatatlan probléma elé állítja a környező országokat. Sorosék terve ezzel szemben a veszélyhelyzetben lévő menedékkérők védelmét, a menedékügy rendezett kezelését, a pánik elkerülését szolgálja – mondta Soros György.

Orbán, igaztalanul, azzal vádol engem, hogy a javaslatom következtében muzulmánok árasztanák el Magyarországot, tönkretéve a nemzeti kultúrát.

– fogalmazott az üzletember. Szerinte az ő tervük ezzel szemben arról szól, hogy a menedékkérőket a jelenlegi tartózkodási helyükön tartsák, és ott segítsék őket, amíg rendezett módon tovább tudnak haladni.

Orbán szerinte könnyedén meggyőzte a magyarokat, hogy ez a nepmzet érdeke. Soros szerint azonban a közvélemény nem gondol arra, hogy az orbáni megoldás az egész Európai Uniót veszélyezteti. Éppen azokat az értékeket és alapelveket támadja a határok lezárása, amelyek alapján az EU létrejött.

Orbán belülről támadja ezeket az elveket és értékeket, Putyin pedig kívülről

– tette hozzá. Soros szerint az orosz elnök és a magyar miniszterelnök is azon van, hogy visszafordítsa a nemzetek feletti együttműködésre alapuló európai rendszer fejlődését.

Európa és a Szovjetunió múltja és jelene

Soros arra is kitért, hogy 25 éve, amikor először vállalt szerepet a régióban, "egy haldokló Szovjetuniót és egy felemelkedő Európai Uniót lehetett látni. Érdekes módon, mindkettő a nemzetközi együttműködés fontos, bár egymással homlokegyenest ellentétes, kísérletének tekinthető." Soros szerint a Szovjetunió helyébe egy újjáéledő Oroszország lépett, míg az Európai Unió együttműködési kísérletét az egyre erősödő nacionalizmus erői ássák alá.

Soros dicsérő szavakkal szólt Angela Merkel német kancellárról, aki szerinte akkor vált a szabad világ vezetőjévé (ahogy a Time magazin nevezte Merkelt Év embere-kiadványában), amikor Putyin megtámadta Ukrajnát. Merkel "addig egy tehetséges politikus volt, aki követte a közhangulatot", az orosz agresszió elleni fellépéssel azonban szembement a többség véleményével. A menekültválság esetében még ennél is előrelátóbb volt, mert felismerte, hogy az az EU szétesését okozhatja, először a schengeni rendszer, majd a közös piac tönkretételével. Merkel Soros szerint "bátor kísérletet tett a közhangulat megváltoztatására".

A legfőbb dolog, amit Soros élete során megtanult
Soros szerint egy probléma felismerése felhívás arra, hogy foglalkozzunk is azzal. "Ez a legfőbb dolog, amit az életem során megtanultam. Talán nem éltem volna túl a náci megszállást 1944-ben, ha az apám nem gondoskodott volna előre arról, hogy hamis papírokat szerezzen a családja és sok más, veszélyben lévő ember számára. Arra tanított, hogy sokkal jobb szembenézni a szörnyű valósággal, mint behunyni a szemünket. Amint tudatában vagy a veszélyeknek, a túlélési esélyeid sokkal jobbak, ha értelmes kockázatot vállalsz ahelyett, hogy beletörődve követed a tömeget. (...) Amíg képes vagyok sikerrel kecsegtető stratégiát találni, bármennyire is aprócska az, nem adom fel."

Soros szerint a görög válság azt tanította meg az európai döntéshozóknak, hogy hogyan kell egyik válságból a másikba átevickélni, most azonban öt-hat krízissel kell szembenéznie az Uniónak, úgyis mint: görög válság, Oroszország, ukrán válság, az Egyesült Királyság esetleges kilépése, a menekültválság és az európai terrorcselekmények.

Soros szerint a németek akadályozhatják meg, hogy Merkel jóslata – az EU szétesése – valósággá váljon. "Úgy gondolom, hogy Merkel vezetésével a németek hegemón helyzetbe kerültek. (...) Rendszerint a hegemón helyzetben lévőknek nemcsak a saját érdekeiket kell figyelembe venniük, hanem azokét is, akik a védelmük alatt állnak. Itt az idő, hogy a németek döntsenek: akarják-e azt a felelősséget és kötelezettséget, amely a meghatározó európai hatalom szerepével jár együtt."

Cikk megosztása
Címkék