szerző:
hvg.hu

Akkora a történelmi felelősség, hogy a kis pártoknak nem a saját, hosszútávú érdekeiket kell nézni, hanem mindent megtenni Orbán leváltása érdekében - mondta Bojár Gábor, a Momentum támogatásától visszalépő üzletember. Szerinte tragédiához vezethet a folyamatos ellenségkreálás, például erőszakos konfliktushoz a szomszéd országokkal.

Bojár azt is tisztázta: nem támogatta olyan mértékben a Momentumot, hogy a szervezet tőle függjön. Mint megjegyezte, sajnálatos, hogy a támogatása ilyen óriási hír, nem kellene annak lennie - minderről a Hír Tv Egyenesen című műsorában beszélt kedd este. A Széchenyi- és Gábor Dénes-díjas fizikus-üzletember nemrég úgy nyilatkozott, hogy csalódást okozott neki a Momentum, mert elzárkóznak mindenféle együttműködéstől más pártokkal.

"A legkisebb esélyt is meg kell ragadni, olyan mértékű a fenyegetés, ha a Fidesz hatalmon marad amikor a miniszterelnök nyíltan támogat garázda tevékenységet, ezzel implicit az erőszakot támogatja – hát milyen irányba megyünk?" - utalt az őcsényi ügyre.

Ezért támogatja a kis pártokat, amelyek nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen valóban nagyon kis esély van a kormányváltásra. "De akik az önálló induláshoz ragaszkodnak, azok nem gondolják komolyan Orbán Viktor legyőzését.  Ilyen jelenleg az LMP is" –tette hozzá. Logikus, hogy így tesznek, hisz kevés a valószínűsége, hogy le lehet váltani Orbán kormányát, ezért is inkább már a következő ciklusra bazíroznak.

A Momentummal békében váltak el, „nagyon szimpatikus gyerekek”. Hasonlóan pozitívan beszélt egykori támogatójáról a momentumos Fekete-Győr András is a Hír TV Newsroom című műsorában.

Bojár úgy fogalmazott, megérti, hogy a Momentum nem akart az MSZP-vel vagy a DK-val egy listán szerepelni, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, mekkora a „történelmi felelősség”. Ezért még az ördöggel is érdemes összefogni – jegyezte meg.

Orbán Viktor „örök ellenségkeresési kényszere” szerinte végül akár nagyon durva végeredménnyel is járhat: nem tartja kizártnak, hogy a Trianon közelgő évfordulója táján például szembe kerüljön a szomszédos országokkal. Bojár pontosította, nem háborúra utal, de helyi konfliktusokra. „Egyre nagyobb ellenség kell, ezt fokozni kell” – magyarázta.

 

Bojár szerint mindegy, mennyi az esély, meg kell próbálni leváltani a kormányt
©

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!