szerző:
Győri Péter

Az ilyen helyzetben lévő önkormányzati bérlők jogilag teljesen kiszolgáltatottak, mivel Kőbányán semmi joguk nincsen. Vélemény.

Imre 29 éves szakmunkás. Feleségével két kicsi gyereket nevelnek a Bihari úti telep 28 négyzetméteres szoba-konyhájában. Imre itt született, itt nőtt fel, de vesztére néhány éve egyszer nem fizette időben a lakbért. Akkor határozatlan idejű szerződését határozott idejűre módosították, és ezt hosszabbítgatták egész tavaly őszig, amikor az lejárt. Annyi év után most nem hosszabbított az önkormányzat, mert új céljai vannak a teleppel. Imre a két gyerekkel nem tudott hova menni, bentmaradt a lakásban. Ezért most büntetésből a korábbi lakbérének kétszeresére rugó használati díjat kell fizetnie, ráadásul 5 évig még kérelmet sem adhat be egy másik lakásért.

Sakk-matt helyzet. Most a többi még megmaradt Bihari úti bérlővel együtt várhatja a hatósági kilakoltatást.

A háromemeletes, körfolyosós ikerépületben eredetileg 100 szoba-konyhás lakás volt, a 2005 utáni felújítást-átalakítást és az ezzel együttjáró lakás-összevonásokat követően mintegy 80 lakás maradt, melyből 30 lakás üresen áll jó ideje. Emiatt is jócskán ráfizetéses az önkormányzatnak az épületek fenntartása, de a lakbérek sem fedezik az üzemeltetést. 2005-ben, amikor megszületett a fővárosi és kerületi közös döntés, hogy ez a volt fővárosi szükséglakás-telep legyen az akkor induló szociális városrehabilitációs programok egyik modellértékű célterülete, már lehetett tudni, hogy ezekkel a szociális célokból bérbe adott lakásokkal sem a fenntartás, sem a felújítás nem lehet gazdaságos.

A döntéshozók azonban előbbre tartották az – ahogy akkor fogalmaztak – társadalmi célokat, s évek alatt több mint 700 millió forintot költöttek a lakások és az épület felújítására (ennek nagyobbik részét a Fővárosi Önkormányzat állta). A botrányos zökkenőkkel kísért rehabilitáció minden hibájával együtt határozottan javította a telepen a lakhatási körülményeket. A szociális rehabilitációhoz szociális segítés is társult, a Családsegítő Központ különböző programokkal állt a lakók rendelkezésére, az akkor még sokakat érintő hátralékokat is tömegesen rendezték. Közben nem csak a szociális rehabilitációra, hanem az ún. Integrált Városfejlesztési Stratégiára (IVS), az ún. antiszegregációs tervre is jutott a költségvetésből.

Bő egy éve azonban egyszerre csak minden megváltozott. Közölték a lakókkal, hogy határozott idejű bérleti szerződéseiket – a lakók jelentős részének ilyen van – a továbbiakban nem hosszabbítják meg. Ennyi. Ki-ki gondoskodjon magáról, ahogy tud. Az ilyen helyzetben lévő önkormányzati bérlők jogilag teljesen kiszolgáltatottak, mivel Kőbányán semmi joguk nincsen. Elvileg egy másik lakhatás kérelmezéséhez lenne joguk, ha a határidő lejártával nem maradnak a lakásban. Tipikus 22-es csapdája.

A lakók meg vannak győződve arról, hogy „egy kínai megvásárolta” az épületet, akinek a tulajdonában vannak valóban a teleppel szomszédos telkek, műhelyek. Ide akarja elhelyezni a dolgozóit. Annyi biztos, hogy a lakóház közelébe hatalmas beruházásokat – irodaházakat és később lakóparkot is – terveznek. Az önkormányzat mindenesetre a függőfolyosók veszélyes állapotára hivatkozik. És valóban, az valahogyan kimaradt a máig közel egy milliárdos felújításból, alá is kellett ducolni néhány hónapja. Ezzel ugyan el lehetne lenni még néhány évig, de előbb-utóbb akkor is meg kell csinálni, mai áron mintegy 150 millió forintért. És ez ugye nem lenne gazdaságos – mondják joggal az önkormányzatban.

Pillanatnyilag úgy néz ki a helyzet, hogy ha nem gazdaságos az épület megtartása, akkor az ún. „társadalmi célok” sem számítanak. Magyarul, nem kell azzal foglalkozni, mi lesz a több mint harminc családdal, s köztük az ott élő gyerekekkel. (Óhatatlanul eszünkbe jut, hogy amikor a nem túl fényes 30-as évek végén a főváros elkezdte megszüntetni az akkori illegális nyomortelepeket, minden egyes család elhelyezéséről gondoskodni próbáltak, sokan éppen a „gazdaságtalan” Biharin kaphattak igen szerény lakást.)

Most a sok pénzért felújított lakások egy ideig még állhatnak üresen, aztán vagy lebontják az egészet, vagy eladják egy befektetőnek. Végül is az átgondolatlan lakásgazdálkodás e nyers logikája vezetett a hazai közösségi bérlakás-állomány megszüntetéséhez is. Itt azonban – szemben a Hős utcai volt szükséglakás-teleppel, ahol ugyanez az önkormányzat képes volt privatizálni a nincstelen bérlőknek a 28 négyzetméteres, komfort nélküli szoba-konyhákat – már egyszerűen csak arról van szó, hogy menjenek a bérlők, ahova tudnak.

Kőbánya és nem csak Kőbánya többi ilyen helyzetben lévő önkormányzati bérlői cseppet sem érezhetik biztonságban magukat. A végjátszma jelenlegi játékszabályai nem nekik kedveznek. Marad az elkeseredés, a reménykedés, a félelem. Akik úgy érzik, hogy már nincs mit veszíteniük, nincs hova hátrálniuk gyerekeikkel együtt, azok megpróbálják a lehetetlent: védeni jogaikat és maradék egzisztenciájukat.

A szerző városszociológus.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!