szerző:
Kaufmann Balázs

Nem használhatják a nyíradonyi közösségi mosodát azok a családok, akiknél elzárták a vizet. A polgármester kameránk előtt igyekezett bebizonyítani, hogy a közösségi ház igenis nyitva áll, miközben előtte helyettese elismerte, hogy nincs.

Kedden délelőttig nem adott választ a vízszolgáltató arra a kérdésre, hogy a legnagyobb nyári kánikula idején miért zárták el a vizet Nyíradony három utcájában, miért nem a vízfogyasztást csökkentő, de a hozzáférést még lehetővé tévő szűkítéses módszert alkalmazták.

Huszonegy, több százezres vízdíjtartozást felhalmozó család most folyó víz nélkül maradt, a lakók azóta kútról hordják a vizet, napjában többször. Horváth Bice József, a helyi roma önkormányzat elnöke azt elérte, hogy a helyi sportcsarnok öltözőjében fürödhetnek a víz nélkül maradtak, bár meleg víz ott sincs.

Van azonban egy másik közösségi épület is Nyíradonyban, amelyet a Lungo Drommal közösen beadott pályázat nyomán uniós pénzből építettek, ez lenne a közösségi mosoda, ahová elvihetnék szennyesüket a lakók, sőt fürdőkkel is el van látva. Az épületet azonban technikai okokra hivatkozva nem tartják nyitva. A település alpolgármestere szerint azért, mert még nincs teljesen kész.

Ehhez képest a polgármester már azt mondta kameránknak, hogy a családok átmenetileg sem kerültek nehéz helyzetbe, mivel van utcai kút, nyitva a sportcsarnok és a közösségi ház is. Kondásné Erdei Mária szerint a mosoda épülete nyitva áll a családok előtt, és még munkatársunknak sem akarta elhinni, hogy ez egyszerűen nem így van. Elkísértük a helyszínre, ahol megtekintettük a falból kihúzott mosógépeket, miközben ő azt bizonygatta: 

"Drága ember, hát higgye el, hogy működik!".

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!