Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A Nemzeti Múzeum előtti járdára fújtak fel a párt aktivistái olyanokat, mint “propaganda helyett valós híreket”. Orbán viszont nem láthatta, még az este leslagozták azokat.
Még csütörtök este, órákkal a március 15-i ünnepség előtt több felirat is megjelent a Nemzeti Múzeum előtti járdán, Orbán Viktor beszédének helyszínétől alig pár méterre.
A Mérce azt írta, hogy a szövegeket a Momentum ifjúsági szervezete firkálta fel a betonra, kifejezetten azért, hogy a kormányfőnek üzenjenek vele.
A 444 által is közzétett fotók szerint olyan szövegek szerepeltek ott, hogy:
A beszámoló szerint a helyszínre azonban hamarosan kiértek a rendőrök is, az aktivisták egy részét pedig igazoltatták. A feliratokat Orbán valószínűleg már nem látta, ugyanis a 444 egy olvasója szerint azokat még este eltüntették.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.