Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Minden ellenkező híresztelés ellenére hasonló esélyekkel pályáznak munkahelyteremtésre a kisebb cégek, mint a nagyvállalatok. Sőt, a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium (FMM) éves értékeléséből kitűnik, a kis-és középvállalkozások nyerték el a pályázatoknak több mint 80 százalékát.
A leggyakoribb nehézségek
Nem ilyen rózsás a helyzet Fejér, Győr-Moson-Sopron megyében, valamint a fővárosban, ahol országos szinten a legkevesebb a támogatott vállalkozás. A cégek 57 százaléka eleve 10 millió forint alatti összeget pályázott meg, 50 millió forintot meghaladó támogatásban pedig csupán 10 százalék részesült. A kudarcot vallottak többnyire nem voltak képesek teljesíteni a számukra előírt szigorú feltételeket.
A főosztályvezető-helyettes magyarázatképp elmondta: a versenyszférában működő vállalkozások támogatási feltételei azért szigorúak, hogy az adófizetők pénzén beruházó cégek jogtalanul egyetlen fillérhez se juthassanak hozzá, tehát ne legyen kijátszható a támogatási rendszer. Ha mégis szerződésszegés történik, akkor viszont kamatostól behajtható legyen a felvett támogatás. Egyébként meggyőződése, hogy az utóbbi években már hozzászoktak a vállalkozások ezekhez a kritériumokhoz, amit a változatlanul élénk pályázói kedv is mutat. A pályázati programot ezért várhatóan hasonló nagyságrendű keretösszeggel a jövő év elején is meghirdetik.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Nem lehet kétséges, hogy a Fidesz megsemmisülése elkerülhetetlen, hiszen a létezése a jövőben teljességgel indokolatlan.