Reflektorfényben a vagyonadó

A vagyonadó illúziója és a realitás

A költségvetési hiányok, az államadósság finanszírozási kényszere, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése miatt politikai napirendre került a „nagy vagyonok fokozott közteherviselése”. A kérdés azonban nem pusztán ideológiai vagy fiskális természetű: a valódi probléma az, hogy mit tekintünk vagyonnak, és azt hogyan lehet igazságosan, objektíven és végrehajtható módon megadóztatni.

A vagyonadó intézménye látszólag egy egyszerű eszköznek tűnik. A mögöttes logika egyenes: aki nagyobb vagyonnal rendelkezik, fizessen többet. A gyakorlat azonban ennél jóval bonyolultabb. Míg a munkából származó jövedelem vagy az áfafizetés könnyen mérhető, addig a vagyon sok esetben nem likvid, nehezen értékelhető, vagy éppen komplex jogi struktúrák mögé szervezett.

Ráadásul a vagyonadó kritikusai gyakran mutatnak rá egy alapvető morális és alkotmányos dilemmára: a kettős adóztatásra. A felhalmozott vagyon ugyanis legtöbbször már eleve adózott jövedelemből – személyi jövedelemadó, társasági adó és osztalékadó megfizetése után – jött létre, így annak ismételt megadóztatása az állammal szembeni bizalmat is kikezdheti.

A nagy kérdés: mi lenne a vagyonadó alapja társasági részesedések esetén?

Hangsúlyozni kell: jelenleg minden csak találgatás, elmélkedés, azonban, mivel sokakat érintene, illetve érdekel, érdemes külön is foglalkozni a témával.

A vagyonadó technikai kialakításának egyik legkritikusabb pontja a társasági részesedések, és ehhez kapcsolódóan kiemelten a bizalmi vagyonkezelésbe helyezett vagyonelemek esetében az adóalap meghatározása lenne.

Tőzsdei részvényeknél viszonylag egyszerű a helyzet: ott napi piaci árfolyam áll rendelkezésre. Magántulajdonban lévő társasági üzletrészeknél azonban már korántsem ennyire egyértelmű a kép. Ha egy „különálló” gazdasági társaságról beszélünk, ott a legegyszerűbb – és adminisztratíve legolcsóbb – megoldás a társaság saját tőkéjének alapul vétele lehetne mint adóalap. Ez azonban számos torzítást hordoz. A saját tőke ugyanis számviteli kategória, amely sok esetben – sőt, szinte soha – nem tükrözi a tényleges piaci értéket.

Egy ingatlanvagyonnal rendelkező társaság például évtizedek óta nyilvántartott bekerülési értékeken mutathat ki jelentős vagyont, miközben annak piaci értéke többszörösére emelkedett. Fordított helyzet is előfordulhat: egy startup vagy szellemi tulajdonnal rendelkező cég piaci értéke sokkal magasabb lehet, mint amit a könyvek mutatnak.

Éppen ezért könnyen elképzelhető, hogy egy jövőbeli szabályozás valamilyen kötelező értékelési mechanizmust vezetne be. Itt azonban azonnal gyakorlati és jogbiztonsági kérdések merülnek fel.

Ki mondja meg, mennyit ér egy cég?

Jelenleg a magyar adójogban nincsenek kötelezően előírt értékelési módszerek, így az erre szakosodott értékelők többnyire a nemzetközi standardok (IVS) alapján készítik szakvéleményeiket. Ezek azonban egyrészt csak ajánlások, másrészt a szakértők többsége erre mondja azt joggal: bármikor bebizonyítom a saját szakvéleményemről annak ellenkezőjét.

A bizalmi vagyonkezelés speciális helyzete

A bizalmi vagyonkezelési struktúrák sajátossága, hogy az oda bevitt vagyonelemek – tipikusan üzletrészek – gyakran piaci értéken kerülnek nyilvántartásba. Ez különösen igaz azokra az esetekre, amikor a vagyonrendelő a bekerülés előtt független értékbecsléssel meghatároztatta a társasági részesedés aktuális piaci értékét. Ez a jelenlegi adórendszerben elsősorban a későbbi hozam- és tőkekivonások szempontjából bírt jelentőséggel.

Ki lenne az adó alanya?

Talán ez a legizgalmasabb és egyben legbonyolultabb kérdés. A bizalmi vagyonkezelés egyik alapvető sajátossága ugyanis éppen az, hogy a vagyonrendelő, a vagyonkezelő és a kedvezményezett személye elválik egymástól. Polgári jogi értelemben a vagyonkezelő válik a vagyon tulajdonosává, ugyanakkor azt nem a saját javára kezeli. Gazdasági értelemben a kedvezményezett lehet a tényleges haszonhúzó, miközben a vagyonrendelő sok esetben továbbra is jelentős kontrollt gyakorolhat a struktúra felett.

Könnyen belátható az is, hogy korántsem mindegy: a kezelt vagyont egységes egészként adóztatjuk, avagy a vagyonkezelés egyes szereplőit a rájuk jutó vagyon tekintetében. Igen ám, de egységet képező vagyont milyen arányban oszthatunk fel? És mit kezdhetünk azzal a helyzettel, hogy a szereplők jelenleg bármikor megváltoztathatók, netán még meg sem születtek?

A témáról részletesebben Hunyadné Szűts Veronika cikksorozatában olvashat: Reflektorfényben a vagyonadó – az illúzió és a realitás, Vagyonadó a társasági részesedéseknél – kiemelten a bizalmi vagyonkezelésnél.

Hasznos volt a cikkünk? Iratkozzon fel az Útmutató cégvezetőknek hírösszefoglalóra, és rendszeresen küldünk hasonlóan értékes tartalmakat.