szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kormány reformcsomagjának egyik fontos eleme a közalkalmazottak számának jelentős csökkentése. Az érintetteknek ez önmagában is elég megrázó lehet. Egy nemrégiben készített felmérés, azonban azt a meglepő eredményt hozta, hogy egy hazánknál nyugodalmasabbnak tűnő ország, Nagy-Britannia közszférájában dolgozók 64,2 százaléka a munkáját kifejezetten stresszesnek érzi. Nézzük az itthon is érvényes szimptómákat!

Munkahelyi stresz. Százmilliárdokba kerül
a nemzetgazdaságnak
© sxc.hu
A kutatásban 1500 közalkalmazottat kérdeztek meg a stressz-szintjükről. Egy 10-es skálás kellett elhelyezniük magukat, ahol a 10 volt a legstresszesebb érték. A megkérdezettek 64,2 százaléka adott magának 5-ös vagy magasabb osztályzatot. Mi több, a közszférában foglalkoztatottak több mint negyede állította, hogy időnként kénytelen a stressz miatt munkaszünetet tartani, míg 9,2 százalék azt állította, hogy volt már a stressz miatt betegszabadságon.

A legstresszesebb napnak a hétfő számít a közszolgák körében, legalább is 56,6 százalék így vélekedik. A többség minden munkanapot figyelembe véve a legstresszesebb időszaknak a reggelt (37,2 százalék), aztán a délutánt (26,3 százalék) tartja.

Amikor azt kérdezték, hogy mi volna, ami elvislhetőbbé tenné a munkahelyi stresszt, a közalkalmazottak szignifikáns többsége (59,1 százalék) jelölte meg a több pénzt. További népszerű válaszok a következők voltak: kisebb munkaterhelés (26,3 százalék), nagyobb elismertség (26,3 százalék), jobb munkakörülmények (26,1 százalék), jobb munka/pihenés arány elérése (24,7 százalék), rugalmasabb munkaidő (21,9 százalék), támogatóbb munkahelyi vezetők (21,1 százalék ) és jobb továbbképzés (13,6 százalék).

A közszektorban dolgozók közel negyede okolta a továbbképzések hiányát a stressz kialakulásában. Sőt 12,5 százalék azt nyilatkozta, hogy nem érti, hogy mit kéne csinálnia.

Az ágazatban tevékenykedők 52,2 százaléka egyáltalán nem tudja elképzelni, hogy valaha olyan helyzetbe kerülhet az élete során, amikor semmilyen stressz nem éri, 56,3 százalék pedig úgy véli, hogy az életüket végigkíséri pár dolog, ami miatt stresszt éreznek. A 67,7 százalékuk azt is bevallotta, hogy éjszakánként felriad a stressz miatt.

Az eredményeket kommentálva Kay Baldwin-Evans a felmérését készítő SkillSoft cég kutatási elnökhelyettese leszögezte, hogy a személyzeti vezetőktől származó információk szerint manapság az elsődleges ok, ami miatt az alkalmazottak mulasztanak a munkahelyükről, az a baleseteken, betegségeken és egészségromláson keresztül megjelenő stressz. Ez az Egyesült Királyságban 12,8 elveszett munkanapot jelent évente. Így a stressz éves költsége legalább évi 7 milliárd font.

Feltételezve, hogy a hazai tendenciák hasonlóan érvényesülnek – bár a rosszabb egészségstatisztikák miatt okunk volna feltételezni, hogy a mutatóink rosszabbak –, úgy Magyarországon mintegy 2,3 millió munkanap vész el, ami 350-500 milliárd forintos költséget jelent.

A 12 dolog, amitől a legstresszesebbek a közalkalmazottak (Oldaltörés)



1. Munkaterhelés
2. Az alulértékeltség érzése
3. A munka típusa
4. Határidők
5. Más emberek munkájának elvégzése
6. A munkanap beosztása feletti kontroll hiánya
7. A munkakörnyezet miatti frusztráció
8. Az elvégzett munka miatti elégedettség hiánya
9. A túl hosszú munkaidő
10. Célok hiánya
11. A képzés elmaradása miatti kisebb munkateljesítmény az önmaguktól elvártnál
12. Szervezeti változások, amelyek hatással vannak rájuk és munkájukra

Mivel irritálják a közalkalmazottakat leginkább a kollégáik (Oldaltörés)



1. Azt látni, hogy mások nem végzik tisztességesen a saját munkájukat
2. A vezetők véleményének változása arról, hogy mit kéne csinálni
3. A támogatás hiánya a vezetőktől
4. A vezetőktől rájuk nehezedő nyomás
5. A vezetők általi sürgetés érzése
6. A vezetők erőszakos magatartása
7. Zavarás a kollégák által
8. Zavarás a vezetők által
9. A kollégák erőszakos viselkedése
10. A kollégáktól származó támogatás hiánya

hvg.hu Plázs

Stressz – a kor kórja

„Küzdj vagy fuss” – a XXI. század népbetegségeként aposztrofált stresszre adható lehetséges válaszok ezek. Számtalan betegség kialakulása miatt okolják az állandó készenlétet igénylő, és sokszor megoldhatatlannak tűnő mindennapi problémák okozta stresszt. A pszichológus a személyiségben keresi a válaszokat, a belgyógyász a szégyenérzetet is okolja, a kardiológus pedig a beteg felelősségéről beszél.

Karrier

Nincs esély a közalkalmazotti bérfejlesztésre

Idén esély sincs rá, hogy az önkormányzatok által foglalkoztatottak teljes körűen hozzájussanak 6 százalékos béremelésükhöz – jelentette ki Dióssy László, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.

hvg.hu Karrier

A munkahelyi stressz a munkáltatóknak is rossz

A növekvő nyomás miatt kieső alkalmazottak hatalmas költségeket jelentenek a cégeknek. Megfelelő hozzáállással, s munkahelyi környezet kialakításával azonban elébe lehet menni a problémának.

hvg.hu Gazdaság

Jobban nőtt a közalkalmazottak bére

A bruttó keresetek 7,2 százalékkal, a nettó keresetek 8,3 százalékkal voltak magasabbak az év első két hónapjában az egy évvel korábbinál - közölte a KSH. A foglalkoztatottak száma 0,8 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

Folk György (hvg.hu) Karrier

A munkahelyi stressz megduplázza a szívroham esélyét

Határidők, tárgyalások, meetingek – gyilkos mértékben növelhetik egy szívroham esélyét, az azt követő napon. Egy új tanulmány szerint az irodai stressz duplájára növeli a szívroham esélyét.

Gazdaság

Hétszázezres közalkalmazotti sztrájk Izraelben

Sztrájkba lépett hétszázezer izraeli közalkalmazott szerda reggel, tiltakozásul az Ariel Saron vezette kormány gazdasági szükségprogramja ellen. A program a költségvetési kiadások 2,3 milliárd dollár értékű lefaragását, a közalkalmazotti fizetések 8-10 százalékos csökkentését, több tízezer köztisztviselő elbocsátását és a nyugdíjkorhatár 65 évről 67-re történő felemelését irányozza elő.

MTI Karrier

A munkahelyi stressz árt a szexuális életnek

A merevedési zavarral küzdő férfiak több mint háromnegyede (85 százaléka) a munkahelyi stresszt és a túlhajszoltságot teszi felelőssé a probléma kialakulásáért, derült ki a Magyar Szexuális Medicina Munkacsoport és az Origo internetes portál kutatásából.

MTI Itthon

Közalkalmazottak lesznek a MeH szerződéses alkalmazottai

László Boglár, a miniszterelnök sajtófőnöke november elsejétől köztisztviselőként dolgozik a kancellárián, és a Miniszterelnöki Hivatalnál (MeH) szerződéses állományban, de állandó foglalkoztatásban lévő többi munkatárs is közalkalmazott, illetve köztisztviselő lesz, vagy már lett - tudta meg az MTI egy magát megnevezni nem kívánó kormányzati személytől.

hvg.hu Karrier

Küzdelem a stresszel és a rossz főnökkel

A kedélyállapot hullámzásait és a stresszt le lehet győzni. Ehhez meg kell érteni a stressz természetét, amely magasabb szintű kívánságaink kielégítetlenségének eredménye. Ezért a menedzsereknek is tudniuk kell, hogy a beosztottjaik stresszes panaszait ők okozzák, ami a cégnek igen sokba kerül.

hvg.hu Karrier

Tippek a munkahelyi stressz kezelésére

Stresszes helyzetbe kerülni a munkahelyen nem feltétlenül rossz. Ha nem extrém mértékű az efféle nyomás, akár motiváló erőként is felhasználható, s megkönnyítheti a koncentrációt is. A lényeg ez esetben is - akárcsak bárhol máshol - a mértékletesség. Tanácsaink.

MTI Gazdaság

Megdobta az átlagkeresetet a közalkalmazottak juttatása

Az év első három hónapjában - 3,6 százalékos infláció mellett - 9,7 százalékkal nőttek a reálkeresetek, míg márciusban 4,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.

Így változnak a budapesti menetrendek karácsonykor és szilveszterkor

Így változnak a budapesti menetrendek karácsonykor és szilveszterkor

Trükközés a mentelmi jogokkal: így válik Magyarország bűncselekményekkel vádolt politikusok menedékévé

Trükközés a mentelmi jogokkal: így válik Magyarország bűncselekményekkel vádolt politikusok menedékévé

Esőt, havat hoz a vasárnap

Esőt, havat hoz a vasárnap

Félmilliárdból taxiztatná a minisztériumi dolgozókat a kormány

Félmilliárdból taxiztatná a minisztériumi dolgozókat a kormány