szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A magyar gazdaságról, ezen belül is a Népszabadság és több más helyi lap felvásárlásáról írtak osztrák, belga és olasz lapok.

A bécsi Vienna Capital Partners (VCP) felvásárolja a svájci Ringier-csoport és a német Axel-Springer kiadó számos magyarországi kiadványát – idézte fel a Die Presse.

A cikk szerint Magyarországon ez "spekulációkat váltott ki", egyes újságírók körében arra vonatkozóan is, hogy a VCP vezetője, Heinrich Pecina "a Fidesz-bizalmas Simicska Lajos" útmutatásait követi majd. Pecina azonban cáfolja ezt – tette hozzá a Die Presse, amelynek az osztrák üzletember megerősítette, hogy a lapok – köztük a Népszabadság – tevékenységébe sem operatív módon, sem politikailag nem kíván beavatkozni.

A VCP portfóliója nagyobb lesz, mint a Ringier Axel Springer Hungaryé – jegyezte meg az osztrák újság. 

Célkeresztben a multik címmel ír pénteki számában Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja, a La Libre Belgique arról, hogy a magyar miniszterelnök az idei esztendőt a rezsiharc évének nyilvánította.

Az újság budapesti tudósítója, Corentin Léotard szerint úgy tűnik, elkerülhetetlen lesz az újabb összeütközés a magyar kormány és az Európai Bizottság között, amely a még több tagállamban is létező árszabályozás megszüntetése mellett száll síkra.

A tudósító úgy értékeli, hogy az intézkedés szerfelett népszerű, miközben a magyar háztartások többsége nagy létbizonytalanságban él, és a keresetéhez mérten többet fizet az energiáért az EU-átlagnál. A magyar ellenzék hiába igyekszik hangsúlyozni, hogy a kormány ezzel szemben megszüntette a kisjövedelműeknek nyújtott támogatást, Orbán Viktor választási érve, amelyet jelentős hirdetési kampány is sulykol, feltartóztathatatlan. 

Magyarország, az üzleti élet nem áll le című cikkében az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap a magyar politikai-gazdasági helyzetet elemezte. 

Az Il Sole 24 Ore cikke szerint "vitán felülinek tűnik" Orbán Viktor áprilisi választási sikere. A gazdasági napilap ugyanakkor úgy látja, a "nacionalista magyar kormányfő" kijelentései aggasztják az országban működő vállalatokat, a nyugati kormányokat és a nemzetközi befektetőket.

Az újabb rezsicsökkentésről és a paksi bővítésről is beszámoló újság szerint a "populista döntések" ellenére Magyarország vonzza a külföldi befektetőket, a GDP ismét növekszik, azonban a választási kampány nem segíti az ország hitelességét.

Az Il Sole 24 Ore-nak az a véleménye, hogy kihasználva a magyar családok nehézségeit és meglovagolva az Európa-ellenes tiltakozást a Fidesz megpróbálja nem átengedni a szavazatokat a Jobbiknak, ezzel azonban a befektetőket félemlíti meg. 

"Orbán a maga módján kivezette az országot a recesszióból, rendbe tette a költségvetést, újraírta a magyar alkotmányt (...) bár most a nagyon gyenge forinttal meg kell nézni, hogy a magyar gazdaság mennyire képes ellenállni az új nemzetközi viharoknak..." – írta az Il Sole 24 Ore.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!