szerző:
hvg.hu

Nemcsak pozícióját, a céget is otthagyta Jeff Jones elnök. A menedzsmentet sokkolta Jones hirtelen távozásának híre.

Kevesebb mint fél év után távozik a cégtől Jeff Jones, az Uber elnöke. A cég vasárnapi hivatalos közleményében köszönetet mondott az elnöknek és minden jót kívánt neki. Jones felmondása azonnal hatályba lép.

A BBC-nek egy uberes forrás azt mondta, Jones távozása "teljesen váratlan volt". Az illető szerint az elnököt frusztrálta, hogy a cég új ügyvezető igazgatót nevez ki, és ő nem volt a jelöltek között. A Recode nevű technológiai szájt értesülése szerint Jones azért távozott, mert nem tudott úrrá lenni az Uber szexuális zaklatásokkal és szexizmussal kapcsolatos botrányain.

Nem hivatalosan a céget is sokkolta Jones hirtelen lelépése, a menedzsment többi tagja csalódott és az amatőrizmus jelének látja, hogy az elnök semmilyen formában nem tájékoztatta őket a szándékáról.

©

Az idei év eddig számos bajt hozott a cégnek, a legsúlyosabb problémát a cégen belüli szexizmusról és szexuális zaklatásokról szóló vádak jelentették. Miután a cég társalapítóját, Travis Kalanicket lefilmezték, miközben egy sofőrrel vitatkozott az eredmények visszesése miatt, Kalanick bevallotta, hogy segítségre van szüksége a cégvezetésben. Március elején bejelentette, hogy a cég ügyvezetőt keres.

Kár, hogy az újságokból tudták meg

Kalanick, aki a cég vezérigazgatója is, a munkatársaknak írt vasárnapi levelében azt írta, igen szerencsétlenül jön ki, hogy Jones távozását az újságokból kellett megtudniuk. Az emailben egyértelműen összekötötte az elnök felmondását az új ügyvezető keresésével.

A cégen belüli mozgás arra utal, hogy az Uber nagyobb változások elé néz. Két független, az ügyre jó rálátó forrás szerint Kalanick lemondhat a vezérigazgatói posztról, ha az új ügyvezető munkába áll. Az Uber szóvivője nem kommentálta ezt a forgatókönyvet, de a cikk megjelenése után egy másik, neve elhallgatását kérő vállalati forrás azt mondta, nulla esély van rá, hogy Kalanick lemondjon.