szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Míg tegnap a K&H Bank kiemelkedő eredményeiről számoltunk be, ma az Erste Bank közleményéből derül ki, hogy tavaly minden szegmensben az átlagot meghaladó mértékben tudta bővíteni hitelkihelyezését.

Az Erste Bank Hungary 2018-ban akvizíció nélkül, kizárólag organikus növekedéssel jelentős mértékben tudta növelni bevételét és eredményességét: a jelzáloghitelek esetében az új folyósítások összege 62 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, míg a személyi kölcsönöknél több mint a duplájára ugrott. A vállalati üzletágban az állomány a piaci átlag másfélszeresével bővült 2018-ban, a  kereskedelmi célú ingatlanok finanszírozásánál az állomány 27, a kis- és középvállalkozások hitelezésénél 22 százalékkal bővült.

Tegnap megírtuk: a K&H nyeresége egy év alatt 38 százalékkal nőtt, és mgerősítették, hogy érdeklődnek a Budapest Bank iránt.
 
Az elmúlt évben az Erste működési bevételei 10 százalékkal haladták meg a 2017-ben elértet, miközben a költségeket sikerült szinten tartani – mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a hitelintézet sajtótájékoztatóján.

Az Erste adózás előtti eredménye annak ellenére haladta meg az előző évit több mint egymilliárd forinttal, és érte el a 61 milliárd forintot, hogy az eredményt javító visszaírások és egyéb egyszeri tételek összege jelentősen, több mint 10 milliárd forinttal csökkent éves összevetésben.

Az Erste Grouphoz tartozó bankok között az új hitelek kihelyezésében a magyar Erste Bank tudta felmutatni a legnagyobb növekedést tavaly, és mind a lakossági, mind a vállalati hitelezés esetében az élen végzett a hazai pénzintézet. A lakossági hitelezésben az új kihelyezések értéke csaknem 80 százalékkal nőtt egy év alatt, és ezzel a hitelállomány összességében több mint 7 százalékkal gyarapodott 2018-ban a nem-teljesítő hitelállomány további csökkenése mellett – ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. Az új jelzáloghitelek folyósítása az Erste Bank esetében 62 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amely az átlagos piaci bővülés duplája. A bank piaci részesedése ezzel új jelzálog-folyósításoknál az egy évvel korábbi 8 százalékról 10 százalékra nőtt 2018 során. A bank előrejelzése szerint idén átlag 10 százalékos kihelyezés-növekedésre lehet számítani a lakáshitelezésben.

A fogyasztási típusú kölcsönök esetében a kihelyezés több mint megduplázódott, a piaci átlag növekedési ütem több mint kétszeresével, 112 százalékkal bővült. Ezzel az állomány is 57 százalékkal lett nagyobb az egy évvel ezelőttihez képest. Az Erste Bank piaci részesedése az újonnan kihelyezett személyi kölcsönöknél egy év alatt 10 százalékról 15 százalékra ugrott 2018 során. A piac várhatóan idén 15 százalékkal bővülhet, míg az Erste esetében az új hitelezés ennél nagyobb arányban nőhet. Kiugró eredményeket hozott az Erste Bank kisvállalkozói üzletága. Az újonnan folyósított hitelek volumene több mint a duplája volt az egy évvel korábbinak, 113 százalékkal bővült a kihelyezés, míg a szerződött hitelállomány 2018 végére a duplája volt a 2017 véginek.

Rendkívül intenzív volt a növekedés a vállalati üzletágban is, míg a piac átlag 14 százalékkal bővült, addig az Erste Banknál a vállalati hitelállomány 21 százalékkal gyarapodott 2018-ban, és év végére meghaladta a 600 milliárd forintot.

A hitelállomány növekedésében főleg a kereskedelmi célú ingatlanok finanszírozása és a nagyvállalati hitelezés mellett már a kis- és középvállalkozások (kkv) finanszírozása is mind nagyobb szerepet játszik. A kkv-szektornál az új kihelyezések 16 százalékos növekedése az állomány 23 százalékos gyarapodását hozta magával. A kkv-hitelállomány ezzel három év alatt a duplájára nőtt.

A kereskedelmi célú ingatlanok esetében az új folyósítások 37 százalékkal ugrottak meg 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest, míg a hitelállomány közel 27 százalékkal bővült. A nagyvállalatok esetében a hitelállomány 10 százalékkal nőtt egy év alatt. A lízingfinanszírozás is jól teljesít, a portfólió a negyedével nőtt egy év alatt. A vállalati hitelezés gyors bővülése mellett az állomány továbbra is rendkívül egészséges, az NPL-ráta nem éri el az 1 százalékot sem.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!