Mátraházi Zsuzsa
Mátraházi Zsuzsa
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az egykori demokratikus ellenzék egyik hangadója már Nagy Imréék újratemetésekor rájött, hogy tévedés volt Soros György pártfogásába ajánlani a jelenlegi miniszterelnököt. HVG-portré.

Konrád György író

„A lovak csengőjének hangjára ébredtünk. Jöttek a szekerek, a szánok apám vaskereskedésébe, ahol biciklit, motorkerékpárt, puskát is árultak, és engem ez roppantul érdekelt” – idézi meg Berettyóújfaluban töltött kisfiúkora hangulatát a 84 éves, Kossuth-díjas alkotó. A nagyközség ezerfős zsidó lakosságából csak az ő kis családjuk élte túl a vészkorszakot. Érettségi után az ELTE Orosz Intézetébe vették fel. Ami kiszúrás, az néha kedvezés. Pénzkeresetül a szovjet sajtóból fordított: „Kétezer szó elég volt hozzá.” Az egyetemről ellenzéki nézetei miatt kétszer zárták ki, de professzorai visszahúzták. 1956-ban a kritikus hangú Életképek című folyóirat munkatársa lett, ám a lap 1957 tavaszán megszűnt. A forradalom után alkalmi munkákból élt, 1959-ben gyermekvédelmi felügyelő lett. Ottani élményei ihlették A látogató című első regényét. Amerikai kritikusa szerint ezzel az európai irodalom élvonalába került. Szelényi Iván városszociológussal együtt írták Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című munkát, amely máig sok egyetemen ajánlott olvasmány, de Kádáréknál kiverte a biztosítékot. Konrádnak 1974 és 1989 között itthon nem lehetett legális jövedelme, művei szamizdatként vagy külföldön jelentek meg. Mint a demokratikus ellenzék egyik hangadó személyisége nyugati ösztöndíjakban részesült, az USA-ban tanított. A rendszerváltás után aktív közéleti szerepet vállalt, egyik alapítója volt az SZDSZ-nek. A Nemzetközi PEN Club elnökeként (1990–1993) a bebörtönzött írók kiszabadulásán, a Berlini Művészeti Akadémia első külföldi elnökeként (1997–2003) a kelet-európai alkotók nemzetközi megismertetésén fáradozott. Megkapta a legmagasabb francia, magyar és német állami kitüntetéseket.

Öt gyereke már felnőtt. Nyaranta Hegymagason, különben Pasaréten él harmadik feleségével, Lakner Judittal.

HVG: Visszaemlékezés-trilógiájának Falevelek szélben címen most megjelent első kötetében a házak, szobák emlékezetéről is beszél mint önmagunk és a múlt megismerésének segítőiről. Hol igazolódott ez az elmélete?

Konrád György: A saját lakásunkban, ahol jó nyárspolgárként negyven éve lakom. Ebben a szobában a parketta át volt itatva vérrel, mert nyilasok kínoztak itt embereket. A szomszédasszonytól hallottam ezt, aki már kint van a temetőben. A megkínzottak maradványait állítólag a kert végében hantolták el. Van is ott egy dombocska. Most játékkunyhó meg hinta áll rajta. A falak őrzik a titkokat.

©

HVG: Az ön gyerekkorában is szerepet játszott egy hinta. Mennyiben volt sorsfordító szerepe?

K. Gy.: Tizenegy évesen egy óra hosszat lengedeztem benne, amikor a szüleimet 1944-ben letartóztatták. Zajt hallottam a kapu felől, és kinéztem, egy magyar cselédlányt láttam karonfogva egy német katonával. Gondoltam, innen jobb elmenni. Apámtól tudtam, melyik íróasztalfiók mögött van a pénze. Magamhoz vettem, és átmentem a szemben lakó ügyvédhez, egy finom úriemberhez, aki sokat üldögélt apám boltjában. Mondtam, hogy négyünknek, nővéremnek, két unokafivéremnek meg nekem kellene utazási engedély. Pénzed van? – kérdezte. Van. Mennyi? Hülyeség volt, de a teljes összeget bevallottam. Másnap az iskolaigazgató közölte velem, hogy megkaptam az engedélyt. Azzal bocsátott utamra, hogy maradjak jó magyar gyerek. Elutazásunk másnapján Berettyóújfalu minden zsidó lakosát deportálták. Az osztálytársaimat Birkenauban mind elgázosították.

HVG: Családtagjai és barátai zöme disszidált, magának fel is kínálták 1974-ben, hogy kivándorolhat. Mi tartotta Magyarországon?

K. Gy.: Nem akartam befogadott lenni. Nem akartam hálás lenni. Menjek el megint diáknak valamelyik egyetemre, amikor már van diplomám, és már írom az esszéimet? Ez degradáció lett volna.

HVG: Hogy lehet valaki egyszerre kozmopolita és nyárspolgár, ahogy önmagáról írja?

K. Gy.: Érdekel a világ. A kozmopolitaság kezdettől jellemzett. Berettyóújfaluból Nagyváradra utazva gyerekként végig az ablakban álltam. Érdekelt, hogy vajon kiszáradt vagy ott lesz még a tócsa, amelyből a benne fürdőző bivalyoknak csak a szeme látszik ki. Ma is szeretek bámészkodni. Ugyanakkor szívesen ülök a konyha sarkában, és bort kortyolgatok, ahogy negyven éve minden este. Ezt a régi szürke zakómat hordom. A feleségem vett nekem egy barna tweedzakót, de valahogy nem szeretem. A házunkban dolgozó férfiszabó, Gulicska úr gimnazista koromban felhívta a figyelmemet, hogy az elegancia titka: szürke, szürke, szürke. Bölcsességéhez mindig tartottam magam.

©

HVG: Korán megmutatkozott ellenzékiségének is vannak alkati gyökerei?

K. Gy.: Politikailag képzett elemista voltam. Apám hallgatta a BBC-t, és engem bízott meg, hogy az állomáskeresőt picike mozdulatokkal igazgatva kiszűrjem a zavarást. Érdekelt a csapatok felállása, ereje, hogy mi történt Tuniszban és Bizertában, Szmolenszkben vagy Sztálingrádban. De a hatalom eleve taszított. Aki egyszer uralomra kerül, mindenféle trükkel azon van, hogy ott maradjon. Közülük még a kevés intelligens is frázisokat ismételget. Mindenáron meg akarja győzni a hallgatóit valami fennköltnek beállított dologról, ami a politikus saját javát szolgálja. Engem nem sikerül meggyőznie, mert valamennyit én is tudok ezekről a trükkökről. Korról korra visszaköszönnek. Osztály, nemzet, vallás – ezek nevében lehet kellemetlenkedni. Amit most látunk, az csak újabb applikáció.

HVG: Miért szállt be mégis a rendszerváltás idején a politikába?

K. Gy.: A demokratikus ellenzéki munkám folytatásaként. Göncz Árpádot a köztársasági elnökségre, Demszkyt a főpolgármesterségre, Darvas Ivánt a képviselőségre beszéltem rá, legyenek kiválóságok. Beváltak, és a mostani rezsimnél jobbat, polgári demokráciát reméltünk a rendszerváltástól.

HVG: A Soros György elleni gyűlöletkampány láttán nincs lelkiismeret-furdalása, amiért egykor az amerikai üzletember pártfogásába ajánlotta Orbán Viktort?

K. Gy.: Sok mindenre beszéltem rá Sorost, ezek közül csekélyke téma volt a mostani miniszterelnök személye, a German Marshall Fund részére írtam róla ajánlást mint értelmes fiatalemberről, aki demokráciát akar. Az akkor igaz is volt, de aztán kiderült, mi minden ezzel ellentétest tudott produkálni.

©

HVG: Mikor jött rá, hogy tévedett a megítélésében?

K. Gy.: Már Nagy Imréék újratemetésekor, amikor a beszédet mondta a Hősök terén. Tudtam, hogy abban állapodtak meg a Történelmi Igazságtétel Bizottsággal, hogy a kelet-európai diktatúrákban élők védelmében most még nem hozza szóba az orosz csapatok kivonását, de megszegte a megállapodást. Felelőtlen volt, mert felejthetetlenné akarta tenni magát.

HVG: Hol hibázott a hajdani demokratikus ellenzék, hogy kivérzett az SZDSZ, csorbult a jogállamiság, szűkült a demokrácia?

K. Gy.: Erre volt tehetsége, tisztánlátása egy értelmiségi csoportnak, amely azzal a dilemmával állt szemben, hogy visszamenjen-e a szakmájához, vagy tovább vacakoljon a politikával.

HVG: Előre látta a Kádár-rendszer végét, a berlini fal leomlását. Mit „jósol” a jelen helyzetben?

K. Gy.: Ezt a kormányt csak akkor fogja leváltani a kedves és intelligens fiatalokat is magába foglaló ellenzék, ha tagjai nem utálják egymást. Megnyugtatásul úgy látom, hogy nagyobb erő húzza a magyarokat is az Európai Unióhoz, mint a diktátoraikhoz. Rejtelmes mozgások egyszer csak oda vezethetnek, hogy a miniszterelnök, ha nem akar Nicolae Ceausescu sorsára kerülni, akkor önként elmegy valahova. Jóakaratú emberként azt kívánom, hogy Felcsútra menjen.