Pintér, Vettel, Pistorius: ez volt 2013 a sportban - Nagyítás-fotógaléria
Világbajnokok lettünk vízilabdában, a fociválogatottat azonban bucira verték a románok és a hollandok. De legalább Hosszú Katinka és Gyurta Dani is bajnok lett. A világban folytatódott Vettel uralkodása a Forma 1-ben, a teniszben ketten váltogatták egymást a csúcson, a fociban nagy torna nem volt, de így is itt szurkoltak a legtöbben, a téli sportok versenyzői pedig a hamarosan kezdődő Téli Olimpiára készültek. Válogatás az év sportfotóiból.
Homokzsák és trafikmutyi: Nagyítás az év képeiből
Földbe áll a Sólyom Airways, igazoltatják a hajléktalanokat, Horthy-szobrot avatnak, repülnek a homokzsákok és falra kerül a trafikmutyi: 2013 képekben, ahogy azt a hvg.hu fotóriporterei látták.
A szemét útja Budapesten - Nagyítás-fotógaléria
Lehet gyermekkori álom, melyhez jár szolgálati kocsi, céges munkaruha, tekintélyt parancsoló érkezés, megannyi kedves ''köszönöm''. Meg lehet meló dudáló és idegeskedő autósokkal, rengeteg erőfeszítéssel, olykor veszélyes munkakörnyezettel. Megnéztük: a kukások nem éppen nyugodt munkájához mindenképpen jó kondi és nagyfokú tűrőképesség szükséges. Bár a pontos összeget senki nem árulta el, a közhiedelemmel ellentétben a kiemelkedően jól fizető munkáktól a kukásoké igen távol áll. A Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. Ecseri úti telepéről indulva követtük a háztartási, illetve a szelektív szemét elszállítását.
Az év embere és a Hobbit - a hét képei - Nagyítás-fotógaléria
Szivárvány zavarta meg az ország nyugalmát, Ferenc pápa lett az év embere, Nelson Mandelától elbúcsúztak, Obama és Cameron a gyászszertartás közben nyomott egy selfie-t, és megérkezett a Hobbit következő része. A hét eseményei képekben.
Karácsonykor elszabadul rejtett énünk - Nagyítás-fotógaléria
Világító rénszarvas? Gigantikus díszek? Csillagok? Mikulás minden mennyiségben? Mikor pakoljuk tele a kertünket annyi világító dísszel, hogy az utca túlvégén is lakó szomszédunk is belevakuljon, ha nem karácsonykor? Na ugye. Fotógaléria, az emberiség egyik rejtett énjéről, a minden giccs után rajongó kisgyerekről, ami nélkül szegényebb lenne a világ. Egy fotógalériával legalábbis biztosan.
Az apa, a fiú és a gyertyafény - Nagyítás-fotógaléria
Karácsonykor fényárban úsznak a városok, és egy mutatósabb égősor is akad a legtöbb otthonban. De van, hogy mégsem. Péter, Angéla és Sanyika egy olyan tanyán ünnepel, ahol nincs se víz, se villany. Zenét elemmel, fényt gyertyával csinálnak.
Ez volt 2013: Az év képei a világból - Nagyítás-fotógaléria
Két pápa, ha találkozik; pusztító természet; katasztrófák, szegénység és lázadás; tiltakozók és merénylők; orrszarvú és papagáj; bukások és lebukások. A hvg.hu képszerkesztőinek válogatása a 2013 legérdekesebb képeiből a nagyvilágból.
A város, ahol nem hordanak fehér pólót - Nagyítás-fotógaléria
"Maguk turisták ugye? Igen, Budapestről jöttünk, de honnan tudja? Itt nem szokás fehér pólót hordani" - Románia egyik legjelentősebb ipari zónája mára lepusztult, de nemcsak az elhagyatott gyárak őrzik a régi Koromgyár emlékét Kiskapuson, hanem a mindent belepő szénpor is. „Az emberi létezés vizuális lenyomatainak készítésével, fotográfiák létrehozásával értelmezem a környezetemet, a világot és a kort, amiben élek. A szénfeketék című fotosorozat célja, hogy értelmezhetővé tegye a természet és az ember kapcsolatának jelentőségét. Rákérdez arra, hogyan viselkedik korunk társadalma környezetével, és a természet értékeivel. A víz-, levegő-, talajszennyezés, erdőtűz évtizedek óta folyamatosan érinti korunk globalizált világát, beleértve Erdély területét is. ... A fény a fotográfia segítségével egy újabb perspektívát nyitott meg számomra a fekete korommal belepett lakótelepen, ráközelítve, egy fekete élettér szénfekete gyerekeire, közösségeire, bemutatva a nem emberhez méltó életkörülmények között, mégis emberi méltóságban élő emberek hétkönapi életét ” – Molnár Zoltán fotográfus több mint tíz éven keresztül dokumentálta az erdélyi Kiskapus életét. Molnár most a Bárka Színházban nyílt, Szénfeketék (Low-keys) című kiállításán mutatja be képeit.