Útlevél az almás mennyországba? Teszten az iPhone Duo

Kipróbáltuk, hogy milyen mobil a gyakorlatban az Apple első szétnyitható okostelefonjaként jegyzett iPhone Duo, mely elsősorban útlevélhez hasonló kialakításáról, matt hajlékony kijelzőjéről és barátságtalan árcédulájáról ismerszik meg.

Nemcsak az első flexibilis okostelefon megjelenése, de még a kategória viszonylagos elterjedése óta is évek teltek már el. Az eleinte technológiai erőfitogtatásnak beillő és körülbelül prototípus megbízhatóságú foldable és flip mobilok mára javarészt kinőtték gyermekbetegségeiket, és mostanság már szabad szemmel is jól láthatóan nagy mennyiségben fogynak a világpiacon.

A legújabb technológiákkal mindig nagyon óvatos duhajként bánó Apple egészen mostanáig kivárt első hajlítható kijelzős okostelefonjával, most azonban itt van, megérkezett az iPhone Duo. Hatalmas a hype és még komolyabbak a felhasználói elvárások – nézzük, hogy a gyakorlatban egész pontosan milyen új készüléket tett le elénk az amerikai gyártó.

iPhone Duo
László Ferenc

Passport

Az elmúlt évek viszonylag unalmasan teltek a szektorban, a hosszanti, illetve vízszintes irányban nyitható hajlékony kijelzős telefonok szinte mind egy kaptafára készültek. Idén aztán feltűntek a színen az első olyan modellek, melyek relatíve kompakt formában útlevélhez hasonló kialakítást vonultatnak fel.

Ilyen például a Huawei Pura X Max, a Samsung Galaxy Z Fold8 és a Xiaomi 18 Fold, és pontosan ilyen a nemrégiben piacra került Apple iPhone Duo.

Tesztalanyunk formája csukott állapotban leginkább egy kövér D betűhöz hasonlítható, míg a bal oldali sarkok szögletesek, addig a jobb oldaliak finoman lekerekítettek. A 11,3 milliméter vastag készülék egyértelműen jobban kidudorítja a zsebünket, mint a hagyományos kialakítású 8-9 milliméteres csúcsmobilok, és az iPhone Duo a fő rivális Fold8-nál is lényegesen vastagabb.

Szétnyitható és normál iPhone
László Ferenc

A mérleg mutatója 254 grammnál pihen meg, vagyis a fehér és kék színben készülő iPhone Duo nemcsak vaskos, hanem nehéz is, 5 grammal nyom többet a már amúgy sem könnyű iPhone 18 Pro Maxnél, és 53 grammal (!) nehezebb a Fold8-nál.

A kommerszebb új iPhone-októl eltérően alumínium helyett titánból készült keretet és zsanért felvonultató, IP68-as por- és vízállóságú újdonság minőségére semmi panaszunk, a felületek kellemes tapintásúak és az összeszerelés minősége is makulátlan.

84,1 milliméter széles csukott állapotban
László Ferenc
Így 164,6 milliméter széles
László Ferenc

Dupla élvezet

A furcsa képarányú, szokottnál szélesebb külső kijelző 5,4 colos képátlón pontosan ugyanazt a kiváló képminőséget, fényerőt és kontrasztot garantálja, amit a többi iPhone-tól megszoktunk. A dock most először nem alul, hanem jobb oldalt található, ami némi megszokást igényel, főleg a balkezesektől – kár, hogy nincs opció az áthelyezésére.

Ugyancsak furcsa, hogy a hangerőállító gombok a csukott telefon felső élén figyelnek, és a FaceID után mind kényelemben, mind sebességben visszalépést jelent a jobb oldali TouchID, de ha van társított Apple okosóránk, akkor azzal gördülékenyebbé tehető a feloldás.

Becsukva nem billeg az asztalon, kinyitva viszont igen
László Ferenc
5,2 milliméter vastag szétnyitva
László Ferenc

Az iPhone Duo leginkább szerethető megoldása maga a szétnyitás, ami olyan „smooth”, hogy a külső kijelzőn elindított görgetés a látványos homályosító animációval megspékelt szétnyitást követően a belső panelen simán tovább folytatódik.

A zsanér erőszükségletét kiválóan eltalálta az Apple, a szétnyitás során bármely szögállás mellett stabilan megáll a készülék, és bár továbbra sem tűnt el teljesen a középső gyűrődés, azt minden korábbinál jobban sikerült palástolni.

Ebben komoly szerepe van annak a gyárilag felapplikált és csak szakszervizben cserélhető matt fóliának, mely teljesen megszünteti a tükröződést, kellemes tapintásérzetet biztosít és szinte egyáltalán nem látszanak meg rajta az ujjlenyomatok. Ennek viszont ára van: a kontrasztarány elmarad a várakozásainktól és elbukjuk a mély feketét, ami az OLED kijelzők egyik legfőbb aduásza.

A sarkokban erősen le van kerekítve
László Ferenc

Erős napsütésben pazar a leolvashatóság, a 7,6 colos kijelző 3000 nites fényereje megteszi a maga hatását, ezenkívül pedig a 120 Hz-es frissítés, valamint a HDR10 és a Dolby Vision támogatás mellett sem mehetünk el szó nélkül. Míg a Samsung a közelmúltban foldable fronton megszüntette a stylus támogatását, addig az iPhone Duo minden további nélkül kezelhető cerkával, de csak és kizárólag a 37 ezer forintos USB-C Pencillel.

A vélhetően a hibás zsanér által okozott kijelzőtöréssel szerencsére nem találkoztunk, és egyelőre csak bízni tudunk abban, hogy ez az Apple által készülékcserével orvosolt probléma a vásárlók csak elhanyagolható százalékának okoz gondot.

Ebből a szögből jól látszik a gyűrődés, ami amúgy egyáltalán nem zavaró
László Ferenc

Jól használható?

Bár alapvetően a kis külső kijelzőn is egész kényelmesen elvégezhetők a különböző feladatok, szinte minden esetben késztetést érzünk arra, hogy inkább átváltsunk a nagyméretű belső képernyőre. Utóbbi 50 százalékkal nagyobb felülettel bír, mint az iPhone 18 Pro Max 6,9 colos hosszúkás panelje, ami teljesen új távlatokat nyit böngészés, szövegírás vagy éppen olvasás fronton.

Videónézés tekintetében már nem ennyire egyértelműek az előnyök, ugyanis 21:9-es filmek esetében a videó alatti és feletti vaskos fekete csíkok miatt lényegében pontosan akkora hasznos képméretet kapunk, mint az iPhone 18 Pro Max esetében. A 16:9-es videók persze már nagyobb méretben élvezhetők az iPhone Duón, a teljes képernyős játékokról nem is beszélve.

Apple TV
László Ferenc
Nem kérdés melyikük nyeri ezt a versenyszámot
László Ferenc

Hatalmas élmény ekkora kijelzőn autóversenyezni vagy éppen lövöldözni, viszont itt sajnos bejön a képbe, hogy 2 héttel a piaci startot követően még mindig sok az olyan játék és általános alkalmazás, mely nincs optimalizálva az egyedi képarányú nagy kijelzőre. A Facebook, a YouTube, a Netflix és a Google Maps remekül mutat, ellenben a Gmail és a Google Naptár botrányosan fest, és sok játékfejlesztő is adós az optimalizálással.

Karácsonyig ezek a problémák vélhetően mind megoldódnak, jelen pillanatban viszont alaposan belerondítanak a felhasználói élménybe, és ez szokatlan egy méregdrága Apple terméktől.

Egy jól optimalizált játék a belső...
László Ferenc
...és a külső kijelzőn
László Ferenc

Ez az első iPhone, melyen végre megoldották az osztott képernyős használatot: egymás mellett remekül elfér két alkalmazás, vagy adott esetben egy applikáció két példánya. Az ablakok között egyszerűen áthúzhatunk különböző tartalmakat és lehetőség van két alkalmazás egymással párban történő fix összekötésére is, azért viszont kár, hogy amennyiben függőleges helyzetbe forgatjuk a nagy kijelzőt, akkor automatikusan megszűnik az osztott képernyős nézet.

Apple TV és Netflix osztott képernyőn
László Ferenc

Ugyancsak negatívum, hogy az ablakok nem méretezhetők át, hanem fixen 50:50 arányban uralják a kijelzőt, azzal viszont simán együtt lehet élni, hogy az androidos riválisoktól eltérően nincsenek lebegő ablakok és nem lehet egyszerre akár 4-6 appot nyúzni.

Hasznos extra, hogy sátor pozícióban asztalra téve ébresztőórává vagy digitális képkeretté avanzsálhat a telefon.

Ébresztőórának speciel nem olcsó
László Ferenc

Belsőségek, kamera

Az iOS 27.2 minden körülmények mellett elképesztően fürgén teszi a dolgát, melyben a kiváló optimalizáción túlmenően az idei iPhone Prókból ismerős A20 Pro chipset brutális nyers erejének is komoly szerepe van.

A processzornak tapasztalataink szerint nem kell nyári kánikula a melegedéshez, komolyabb terheléssel könnyen aktiválható az iPhone Duo jobb oldalának kézmelegítő funkciója.

Természetesen adott az 5G támogatás, de fizikai SIM-et már nem lehet a világszerte kizárólag eSIM-es formában forgalmazott készülékbe helyezni, mely többek közt szupergyors 7-es wifit és 6-os Bluetooth-t is felvonultat.

Kis hajlítás és máris kettéosztódik a billentyűzet
László Ferenc

A két részre osztott akkumulátor 4883 mAh kapacitásának köszönhetően simán hozható az egynapos használati idő, 45-60 W-os töltővel 20 perc alatt 0-ról 50 százalékra tölthető fel a telep, wireless fronton pedig 25 W-os csúcsteljesítményt kapunk.

Aki az 1 millió forint körüli ár ismeretében arra számít, hogy az iPhone Duo kamerában mindent hoz, amit az iPhone 18 Prók tudnak, az bizony nagyot fog csalódni. A 48 megapixeles ultrawide modulra nincs panasz, ellenben a szintén 48 megapixeles főkamerában a vártnál kisebb szenzor teljesít szolgálatot és elbukjuk az állítható rekeszértéket is.

Ennél égetőbb probléma, hogy nincs zoomkamera, így csak a főkamera képének cropolásával előállított optikai jellegű 2x-es nagyítással vigasztalódhatunk.

Kár, hogy lespórolták a harmadik kamerát
László Ferenc

A 60-120 fps sebességű 4K videók minőségébe szerencsére nem lehet belekötni, nemúgy a belső szelfikamera kvalitásaiba. A Samsung négy generáción át próbálkozott a Foldok kijelzőbe rejtett gyatra minőségű szelfikamerájával, amivel a Fold7 esetében végre szakított, erre most itt az iPhone Duo, melynek 4 megapixeles hasonló kamerája fotózás és videózás helyett leginkább csak videóhívásokhoz jó.

A 12 megapixeles külső kamera ugyan nem ugorja meg az iPhone 18 Prók 18 megapixeles szintjét, de egész jól használható. Mindenesetre a legjobb minőségű önarcképek a szétnyitott iPhone Duo hátoldali kamerájával készíthetők, melynek képe kitehető a külső kijelzőre, és ugyanitt Snoopy-animációk is megjeleníthetők a gyerekek és a régebb óta gyerekek figyelmének megragadása érdekében.

Így is lehet fotózni
László Ferenc

Konklúzió, árak

Akiket eddig csak az Android operációs rendszer tartott vissza a hajlékony kijelzős okostelefonoktól, azok most jó eséllyel azonnal lecsapnak az iPhone Duóra, mely alapvetően jól sikerült, de akad néhány olyan hibája és hiányossága, mely vásárlói oldalról több-kevesebb kompromisszumkészséget igényel.

Akik egy szétnyitható kialakítású iPhone 18 Pro Maxre számítottak, azok több szempontból is csalatkozni fognak, akik viszont beérik a hatalmas belső kijelző adta előnyökkel és bíznak a szoftveres optimalizációk felpörgésében, azok akár remek felhasználói élményben részesülhetnek.

Legolcsóbban 900 ezer forintból úszható meg egy iPhone Duo, ennyibe kerül ugyanis a 256 GB-os alapmodell, ami ily módon 140 ezer forinttal drágább a hasonló memóriás Samsung Galaxy Z Fold8-nál. Az 512 GB-os, 1 TB-os és 2 TB-os iPhone Duókat rendre 1, 1,2, illetve 1,5 millió forintos áron jegyzik, és nem kevés üröm az örömben, hogy a most megrendelt telefonokat jó eséllyel csak január végén lehet majd átvenni.

900 ezer forint körüli összeget egyébként akár úgy is elkölthetünk az Apple-nél, hogy veszünk egy 8,5 colos iPad minit 330 ezer forintért és választunk mellé egy 550 ezer forintos iPhone 18 Prót.

Picit azért látható a rejtett kamera
László Ferenc
Ilyen egy még nem optimalizált applikáció (a szöveg szándékosan elmosott)
László Ferenc
Ez a játék sem használja ki maximálisan a képernyőt
László Ferenc
A gyerekek figyelmét Snoopy kelti fel fotózáskor
László Ferenc
iPhone Duo
László Ferenc

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások