szerző:
hvg.hu

A fizika törvényeit meghazudtoló, érdekes játékmenetű Monument Valley második része most már androidos mobilokra és tabletekre is letölthető.

2014-ben mindenféle díjat és elismerést besöpört a Monument Valley mobiljáték elő része, hiszen – jó értelemben – nagyon kilógott a mezőnyből: szokatlan és érdekes játékmenete volt, meghazudtolva az építészet és a fizika törvényeit, folyamatosan lekötve az embert. A mai napig milliók töltik le a játékot, sőt nyár eleje óta az iPhone-osok és iPadesek már a második résszel is szórakoznak.

A Monument Valley 2 most már Androidra is megjelent, méghozzá ugyanolyan áron, amiért jelenleg az Apple készülékeire lehet letölteni, vagyis 1790 forintot kérnek érte – ide kattintva megvásárolható.

©

Története egyszerű: egy anya és lánya útját kell egyengetnünk, hogy szebbnél szebb épületek között fedezzék fel a világot, de ez nem olyan unalmas, amilyennek tűnik. A lényeg ugyanis, hogy az épületek egyes elemeire kell kattintanunk, hogy minden építészeti és fizikai törvényt meghazudtolva fantasztikus dolgok történjenek. Ha a megfelelő helyre tesszük az ujjunkat, az épületek megváltoznak, újak emelkednek ki a földből vagy például elkezdenek forogni – ezeket kell kihasználni a főszereplők irányításához.

Íme egy kis ízelítő videó, amelybe már belecsempészték az eddigi igencsak pozitív kritikákból a legjobbakat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.