Ezt a történetet egy barátom mesélte, de nem árulta el, hogy kivel történt, mert félt, hogy elpletykálom, pedig nem pletykálnám el, mert félnék attól, hogy a barátom bajba kerül. Igaz, az sem árulta el, hogy kivel történt, aki a barátomnak mesélte, mert ő is fél, hogy kitudódik mindaz, ami a kórházban történt. Mindenki fél itt mindenkitől, szóval inkább lássuk, mi történt.

Egy fiatalember édesanyja súlyos beteg. A kórházban hat hónapot kéne várnia a létfontosságú beavatkozásra, mert nem csak a fiatalember édesanyja beteg ugyebár. Nagy a kétségbeesés a családban, pénzük nincs, hogy külföldre vigyék az édesanyát. A fiatalember gondol egyet, nem is akármilyet gondol, felhívja a kórházat. Előtte megbizonyosodik arról, hogy annak a kerületnek, ahol a kórház található, az a politikus a polgármestere, akire most majd hivatkozni fog, de ezt persze nem árulhatom el, mármint, hogy kire is hivatkozik, mert már négyen félünk emiatt.

Szóval azt mondja a fiatalember a telefonban a polgármester úrra hivatkozva, hogy szeretne beszélni a főorvos úrral, aki azonnal előkerül, és mivel a fiatalember a polgármester úr barátja, rögvest meghallgatja a polgármester úrra hivatkozva gondját elsíró fiatalembert. A főorvos úr megadja az időpontot, és pár napon belül el is végzik a beavatkozást a polgármester barátjának édesanyján.

A főorvos úr talán soha nem fogja megtudni, hogy nem a polgármester barátjának édesanyját operálta, ám ha mégis kiderülne, a főorvos úr nem merne erről beszélni, mert azért ez igen kínos lenne a polgármester előtt. A fiatalembernek sem célja emiatt feljelentést tenni, hiszen akkor ő kerül bajba, fő, hogy az édesanyja meggyógyult.

Működik hát ez az ország, hölgyeim és uraim. Csak fel kell venni a telefont. Hivatkozzanak a lakhelyükön élő polgármesterre, és minden el van intézve. Telefonja mindenkinek van, orvosa mindenkinek van, barátja mindenkinek van, polgármestere mindenkinek van.

Ilyen egy jól működő, összetartó ország.