szerző:
Gomperz Tamás
Tetszett a cikk?

A haza már adott neki. De mit tehet ő a hazáért?

Az elmúlt hét folyamán Orbán Viktor beszédét és politikáját erőteljesen bírálta a New York Times, a Washington Post, a Wall Street Journal, a Financial Times, a Die Zeit, a La Libre Belgique, a Süddeutsche Zeitung, a CNN satöbbi satöbbi, a lista folyamatosan bővül.

Azt állítják, hogy Orbán Viktort, aki egy zsebputyin, meg kell fékezni, mert árt a magyar népnek és veszélyt jelent Európára.

Orbán Viktor mellett, némi bizonytalanság után (technikai hiba), kiállt Mráz Ágoston Sámuel, Bayer Zsolt, Lánczi András, Schöpflin György és természetesen a Heti Válasz. A lista akár egy békemenetig is bővíthető.

Szerintük Orbán Viktor az új világrend hírnöke és alapítója, akit nem ért meg a kora.

Most vegyünk egy nagy levegőt és tegyük fel, hogy nekik van igazuk.

  1. A felsorolt lapok valójában mind baloldaliak. A nem baloldali lapok is baloldaliak.
  2. A nemzetközi sajtót és az oxfordi egyetemet tényleg a megvert, romjaiban lévő, kinevetett baloldal irányítja a Hollán Ernő utcából. Akik még egy főpolgármester-jelöltet sem tudnak kiállítani két hónappal a választások előtt.
  3. Ha nem ők, akkor azok a külföldi érdekcsoportok, amelyek „jelentős bevételektől estek el a rezsicsökkentés, a bankadó vagy a reklámadó miatt”, mint azt a Századvég elemzője, a mögötte álló érdekcsoportoktól nem befolyásolva, levezette.
  4. Orbán Viktor nem mondott semmi rosszat, egyébként is félreértették.

Rendben van. Tegyük fel. Vegyük úgy, hogy ez a helyzet. Akkor csupán egyetlen kérdést kell megválaszolni: hogyan lehet ez az ember ennyire alkalmatlan a feladatára?

Mert az ő feladata nem az, hogy stand-up politológusként a saját vízióit elemezze. Most tegyük egy pillanatra fel, hogy ő a miniszterelnök. Tegyük fel azt is, hogy neki az a feladata, hogy Magyarországot jól kormányozza. Ami egyedül akkor lehetséges, ha Magyarországot és annak vezetőjét világszerte megbecsülik. Ha behánynak tőle, ami jelenleg általános tünet (lásd fenn), akkor a személye tehertétel a nemzeti érdekek érvényesítése szempontjából.

Ebben az esetben mindegy, hogy tartalmilag igaza van-e. Ha állandóan félreértik, akkor nem elég ügyes. Nem kell ebből érzelmi kérdést csinálni. Hol a profizmus, gyerekek? A baloldali értelmiség adottság. A New York Times adottság. A multik is adottság. Ezekkel együtt vállalta. Úgy kellett volna mozogni a pályán, hogy ne legyen az egész világ ellenünk. Mert ha ellenünk van, akkor igazságtól függetlenül megszívjuk (lásd Trianon). Az a miniszterelnök, akit kizárólag helyettes államtitkári szinten fogadnának Washingtonban, nem tényező a nemzetközi politikában. Akkor viszont nem hasznos a népének.

Nyilván lehet azt mondani, hogy ez igazságtalanság, szemét világ, mi a fasz az a Washington, kétharmad, Viktor, Viktor. Pedig nem kell tőle végleg elköszönni, írhatna kurva jó könyveket az illiberális magyar jobboldalról. Csak miniszterelnök ne legyen, mert rontja a közös boltot.

A haza nem lehet ellenszélben.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!