Antal Attila a kis pártokról

Újabban a választási-közéleti diskurzusban egy rendkívül negatív, a magyar demokrácia és parlamentarizmus szempontjából kontraproduktív irányzat nyert teret: nevezetesen annak hangoztatása, hogy a Jobbik előretörését azzal lehet megakadályozni, hogy ha nem „pazaroljuk” el szavazatunkat a kis pártokra. Nem árt, ha tisztában vagyunk az ilyenfajta kijelentések valódi tartalmával és cáfolhatóságával.

Az állandó kampány-készenlét ellenére a politikai-közéleti diskurzus mindig felpörög egy-egy választási időszakban: ezeknek a hónapoknak meg van a maga édes-bús romantikája. A politikusok különösen aktívnak bizonyulnak egymás lejáratásában, megkezdődik az ígéretlicit (mostanság visszafogott mértékben), mindenki a választási eredményeket latolgatja. A 2010-es év azonban eltér az eddig megszokott választási készülődésekhez képest. A rendszerváltás óta először nem az a választás (elsődleges) tétje, hogy ki nyer, hanem sokkal inkább a második helyen végző párt kiléte izgatja az elemzőket, publicistákat. A választás tehát bizonyos szempontból „lefutottnak” tekinthető, azonban sokkalta érdekesebb kérdés, hogy mennyire fog teret nyerni a Jobbik.

Antal Attila Fotó: Szakács Barbara

A Jobbik-kritikus értelmiségi-elemző réteg mostanra túljutott a „ki hibás?” kérdésfeltevésen, s konszenzus mutatkozik abban, hogy a szélsőséges (radikális) párt megerősödése a regnáló elit kollektív felelőssége. S ugyanezen elitnek kell a csorbát is kiköszörülnie, vagyis megrontani a Jobbik „szebb jövőjét”.

Nagyjából ebben a politikai-elemzői környezetben bukkant fel az a gondolat, hogy a Jobbik által követelt radikális változásnak azzal lehet elejét venni, ha a két szavazótábor (Fidesz, MSZP) közösen nyeli le a békát, és kialakul egy kvázi szavazói nagykoalíció. Azaz, úgy akadályozzuk meg a szélsőjobb (radikális) párt túlnyerését, hogy a „biztosan kieső” kisebb pártokat figyelmen kívül hagyva, minden szavazatot a biztosan nyerő Fideszre vagy pedig a szocialistákra adunk.

Ez a felfogás mélyen antidemokratikus és antiparlamentáris, nem beszélve arról, hogy az elérendő cél (a Jobbik mérsékelt mederbe való terelése) szempontjából még kontraproduktív is lehet azzal, hogy már elve elpazarolt szavazatként tűnteti fel a kispárti voksokat. A parlamentben ugyanis nemcsak helye, hanem valódi funkciója is lehet a kis pártoknak.

A Méltányosság Politikaelemző Központ kiemelten fontosnak tartja a parlamentarizmus és politikai pluralizmus eszméit, melyek fontos alapjait képezik a demokráciának. Épp a demokrácia mérsékelt mederben tartásának áhított céljával lenne ellentétes az, ha azért nem szavaznánk a kisebb pártokra, mert ezáltal az „esélyeseket” juttatjuk be a parlamentbe. A parlament összetételének le kell képeznie a társadalom ideológiai megosztottságát, s egy ilyen mesterséges, háromosztatú (szociáldemokrata, konzervatív-polgári, szélsőjobb-radikális) alakzat semmiképp sem lenne egészséges. A fenti érven még túl is lehetne lépni, elemzői szenvelgésnek tartván azt, azonban célszerű megvizsgálni azt a két lehetséges forgatókönyvet, amikor a Fidesz képes egyedül kormányt alakítani, illetve, amikor koalíciós partnerre szorul.

Először is képzeljük el azt a helyzetet, amikor a Fidesz (megszerezve a szavatok abszolút, esetleg kétharmados többségét) egyedül alakít kormányt, ezen felül az MSZP és a Jobbik lesz parlamenti párt. Ebben a helyzetben a kormányzó pártnak két oldalról lesz (a frakciónagyság által meghatározott) ellenzéke, s a két párt egymással fog versengeni annak érdekében, hogy egymást túllicitáló, kemény ellenzéki politikát folytassanak. Ebben a helyzetben az MSZP kettős szorításba kerül: egyrészt ott lesz az igény, hogy a mérsékelt párttal (a Fidesszel) összefogva fellépjen a szélsőséges (radikális) Jobbik ellen, másrészt ezzel párhuzamosan bírálnia is „illik” a kormánypártot. Amíg az MSZP-t tehát ebben az esetben kettős hatás fogja feszíteni, addig a Fidesz (esetleg a kétharmad nyugalmával) felléphet a Jobbik ellenében – de a „mérsékelt-nagykoalíció” kialakulásának felettébb kicsi az esélye. Felmerülhet, hogy milyen jó lenne, hogy ha a parlamentben lenne legalább két olyan ideológiailag egymáshoz közel (vagy minimális távolságra) álló párt, amely együttesen alakítja ki az említett mérsékelt tengelyt: erre csak egy kis párt bekerülésével nyílhat mód.

Másodszor vizsgáljunk meg annak a lehetőségét, hogy a Fidesz nem képes egyedül kormányt alakítani. Ez a forgatókönyv három parlamenti párt (Fidesz, MSZP és a Jobbik) esetében eleve lehetetlenül mind politikai, mind közjogi szempontból. Hiszen igen kevés annak a realitása, hogy a választást nyerő Fidesz lepaktál a szocialistákkal vagy a szélsőjobbal. Marad az előrehozott választás vagy pedig a kisebbségi kormányzás. Be kell valljuk, egyik sem kecsegtet túl sok jóval. Ismét másként alakulna a helyezet, ha a három említett párttal együtt bekerülne a parlamentbe egy vagy két kisebb párt (MDF, LMP). Így a Fidesznek lenne potenciális koalíciós partnere. A politikatudomány ismeri a minimális szélességű koalíció fogalmát, amely arra a koalícióvariánsra utal, amely a lehető legkisebb politikai (ideológiai) távolságot fogja át. Ha felállítjuk a potenciális parlamentünk ideológiai láncát (Jobbik – Fidesz – MDF – LMP – MSZP), akkor láthatjuk, hogy a Fidesz esetében szabad vegyértékek nyílnak meg mind az MDF, mind pedig az LMP irányában (hiszen utóbbiak mégiscsak közelebb állnak hozzá, mint az MSZP).

A fenti gondolatkísérletek tapasztalatai alapján beláthatjuk: legyenek bár ellenzékben, vagy kormányon, de igenis komoly szerepük lehet a kis pártoknak a 2010-es parlamenti választásokon a politikai-közjogi helyzet stabilizálása terén. Mindegyik esetben arra a következtetésre jutottunk, hogy a kisebb parlamenti erők jelentik azt a közeget, vagy lehetőséget, amely képes a Fidesz és az MSZP között közvetíteni. Ha úgy tetszik, a kis pártok alakíthatják ki azt a minimális szélességet, amely egyrészt magához a kormányzáshoz szükséges, másrészt pedig ellenzékben képesek ugyanerre a közvetítő, puffer szerepre, kialakítva egy kvázi mérsékelt koalíciót. Azt mondhatjuk tehát, hogy a következő parlamentben igen fontos szerepe lehet a kis pártoknak nem csupán a kormányalkotásban, hanem a Jobbik elleni mérsékelt politikai koalíció kialakításában is – épp a pazarlással való riogatás eredményezheti azt, hogy a kis pártok nem jutnak be a törvényhozásba, s ekkor valóban elvesznek a rájuk leadott szavazatok.

Antal Attila