Csizmadia Ervin: mi is valójában az MSZP?

Vajon követi-e az MSZP a nyugat-európai nagy vesztes baloldali pártok (pl. a Francia Szocialista Párt) sorsát, és hosszabb időre ellenzékbe kényszerül, avagy van-e a tarsolyában valami csodaszer saját megújítására? Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója úgy véli, hogy a magyar baloldal az elmúlt húsz évben szervezetében és ideológiájában szenvedte el a legnagyobb vereséget, ezért előbb-utóbb valami teljesen újjal kell kirukkolnia.

Végső soron természetesen fontos az egzisztenciális biztonság, ám éppen a Clinton-Blair-Schröder  nevévbel fémjelzett „harmadik utas” hullám volt az, amely revideálni kívánta ezt a hagyományos baloldali szlogent, és kinyitni a szociáldemokráciát a felelősség, a teljesítmény, az öngondoskodás, sőt a kockázat fogalmai felé. Magyarországon Gyurcsány Ferenc próbálta adaptálni ezt a nemzetközileg sikeresnek tűnő baloldali megoldáskísérletet, amely mögött azonban – már utaltam rá – az állt, hogy az amerikai, a brit és a német baloldal hosszú időt töltött ellenzékben, volt ideje és habitusa kikísérletezni egy újfajta baloldali ideológiai mixtúrát. 

A magyar baloldalon azonban minden korábban jött, mint a nyugati példákban. Horn Gyula és Medgyessy is négy év ellenzékiség után jött, hatalomra kerülésüket nem a párt ideológiai profiljának tisztázottsága, hanem a választók felfokozott protestálása okozta.  A legfőbb problémát azonban egyik kormányra kerülés után sem sikerült orvosolni, sőt a baj inkább fokozódott, már csak azért is, mert – különösen 2006 után – az MSZP és kormányai lényegében külön életet éltek, anélkül, hogy valaha is sort kerítettek volna belső ideológiai-szellemi törésvonalaik tisztázására, a hagyományos és a harmadikutas baloldaliság összeegyeztethetőségének kitárgyalására. Ennek az értéktisztázásnak a hiányában ne csodálkozzanak, ha a baloldal egyetlen „fegyvere” törvényszerűen a válságkezelés és a makrogazdaság maradt, ami persze rendkívül fontos, ám a tartós kormányképességhez messze nem elég. 

Lehet-e a sok belső pártból egy? 

Ha a személyi konstellációt kicsit közelebbről is megvizsgáljuk, (a sok között) két nagy csoportot gond nélkül megkülönböztethetünk. Az egyiket „Szanyi-Baja” csoportnak nevezhetjük. Természetesen pontosan nem határolható be, kik is tartoznak ide, de Szanyi Tibor leveléből, illetve a Baja Ferenc fémjelezte szocialista platform dolgozatából tudjuk, hogy megítélésük szerint az elmúlt 8 év vezetőinek félre kell állniuk. A másik oldalon álló „Gyurcsány-Molnár Csaba” blokk éppen azért bírálja a mai vezetést, mert a Gyurcsány utáni korszakban nincs iránya, célja a párt politikájának. Szili Katalin talán az előbbi csoporthoz állhat közelebb, és akkor nem is beszéltünk még Kiss Péterről, Kovács Lászlóról, Botka Lászlóról vagy éppen a Societas nevű baloldali ifjúsági szervezet feltörekvő korifeusairól.

Olyan méretű vereség után, mint amilyet az MSZP elszenvedett, egyáltalán nem csoda, ha a korábban is létező platformok és csoportok a korábbiaknál is határozottabb mozgásba kezdenek. A Szanyi-Baja csoport mellett a hagyományosabb baloldaliság képviseletének igénye szólhat, amelyet a 2004-től kezdődő Gyurcsány-korszak merőben elhanyagolt. Gyurcsányék viszont azzal érvelhetnek, hogy az MSZP-n belül Gyurcsányon kívül posszibilis vezető mind a mai napig nem jelent meg. 

Ám a sokpárti MSZP egyik csoportja sem ér el semmit, ha csak azért akarnak megmérkőzni egymással, hogy aztán záros határidőn belül újra egy látszategységet alakítsanak ki, majd pedig (mondjuk 2014-ben) hatalomra kerüljenek. Vegyék észre, hogy a demokrácia nyugati variánsa egyáltalán nem erről, hanem az ellenzékiség építő erejéről, a tanulásról, az értéktisztázásról szól. Meglehet, hogy eddig ez a tisztázás azért maradt el, mert egy ilyen művelet óhatatlanul szakadáshoz vezetett volna, s ezt mindenáron el akarták kerülni. Most azonban új helyzet van, a régi szervezeti struktúra kimerült.

A kérdés ugyanaz, mint a 90-es évek végén: mi is valójában az MSZP? Azaz: a platformok szövevényéből formálható-e tartósan versenyképes, modern, ideológiailag egységes alternatív erő?