"Merkantilista irányba megyünk, és ez jó" – interjú Parragh Lászlóval

Meg kell törni a monopóliumokat, felül kell vizsgálni a velük kötött korábbi szerződéseket, tovább kell csökkenteni az élőmunka-terheit, erősíteni kell a vállalkozások beszállítói láncait, több élőmunka-igényes kultúrára lenne szükség – minderről Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke beszélt.

hvg.hu: Milyen irányba mozdulhat a gazdaságpolitika? A kormány mozgástere szűk, az EU válságban van, az emberek eladósodása miatt a belső keresletet csak nehezen lehet élénkíteni…

Parragh László: Valóban szűk a mozgástér. A döntéshozók felelőssége persze mindig az adott mozgástéren belül értékelhető.

Parragh László Fotó: Stiller Ákos

Muszáj módosítani a pályán. Azt látjuk, az előző évek gazdaságpolitikája lefelé menő spirálba taszította a gazdaságot. Ezt keményen bíráltuk, sőt, előre megmondtuk, hogy ez bekövetkezik. Az volt az alaptézisünk már 2006-ban, hogy a konvergencia-program hibás, és divergenciát fog okozni. Így is történt. Szerintünk nem a megfelelő instrumentumokat használta a kormány, talán nem is értette, mit kellett volna csinálni.

hvg.hu: Akkor most mit kellene csinálni?

P.L.: A gazdaság megmozdítása két eszközzel történhet. Egyrészt a gazdaság szolgálatába állítható erőforrások mobilizálással. Másrészt olyan légkör teremtésével, amelyben az emberek hisznek a növekedésben. Ez utóbbi az egyszerűbb. Keynes óta tudjuk, hogy ha egy gazdaság szereplői hisznek a növekedésben, akkor annak a hitnek egy része előbb-utóbb materializálódik. Ha hisz egy munkavállaló abban, hogy tartósan lesz munkája, akkor fogyaszt, lesz kereslet, és lesz növekedés. Ami az erőforrások bevonását illeti, egyrészt az uniós pénzeket kell tudatosan a gazdasági növekedés szolgálatába terelni, másrészt a hazai forrásokat kell, ugyancsak a növekedést elősegítendő, átrendezni. Úgy látom, ezen eszközökkel él is a kormányzat, például az új adórendszerrel jelentős forrás-átcsoportosítás történik. Vannak egyéb eszközök is, ezek azonban sokkal hosszabb távon ható beavatkozások: a bürokrácia csökkentése, a korrupció visszaszorítása, a működési feltételek egyszerűsítése, a működő tőke bevonása, az élőmunka-terhek csökkentése, befektetők vonzása, képzés és felsőoktatás, a gazdasági igényekhez való hozzáigazítás.

hvg.hu: Ön korábban többször kifejtette: különadók révén lehet megcsapolni a monopóliumok extraprofitját. Vannak-e erre külföldi tapasztalatok és mi fogja Magyarországon tartani ezeket a cégeket, bankokat, ha nyereségük meredeken zuhan?

P.L.: Magyarországot az elmúlt 5 évben évente a GDP 5-6 százalékának megfelelő profit hagyta el. Az utóbbi tíz évben majdnem egy évnyi nemzeti jövedelem távozott az országból. Az évek során monopolhelyzetek alakultak ki a magyar gazdaságban és rajtuk keresztül extrajövedelmek keletkeznek. Ezeknek változatos a formájuk: kamatfelár, árfolyamveszteség, profit-repatriálás. Többet költünk kamatra állami szinten, költségvetési szinten, mint például egészségügyre. Magyarországon a visegrádi országokhoz képest kiemelkedően magas az áram és a földgáz ára. Ugyanígy rendkívül magasak a bankok megtérülései és a mobiltelefonálás költségei. Ez így nincs rendjén. Nehogy valaki ezt úgy interpretálja, hogy a multik ellen beszélek. A monopóliumok ellen beszélek! .

Vannak olyan technikák, műkődnek tőlünk fejlettebb piacgazdaságokban is, amelyek ezt az extraprofitot megcsapolják. Találunk ilyet Franciaországban, Németországban, nagyon sok országban. Egy percig sem gondolom azt, hogy ezek a cégek és vállalkozások elmennének Magyarországról azért, mert a nyereségüket megkurtítják. Ki kell találnunk a modus vivendit, az  ésszerű egyensúlyt. 

hvg.hu: Ön legutóbb az Inforádióban elhangzott interjúban említette  a monopóliumokkal kötött szerződések felülvizsgálatának lehetőségét. Erre tényleg van esély?   

P.L.:. Mindenhol védekeznek a monopóliumok ellen. Az Egyesült Államokban is van monopólium-ellenes törvény, az Európai Bizottság is egy-egy nagyvállalati egyesülésnél ellenőrzi, milyen monopolhelyzet jön létre. Sokkal szigorúbban, mint nálunk. Magyarországon sok monopolhelyzet jött létre, olyan módon, hogy a privatizációs folyamatban átadtunk állami monopóliumokat, és ezekből magánmonopólium lett. A kettő viselkedése más. Az állami monopólium politikai logika mentén önmegtartóztató: „nem emelem a buszjegy árát, mert jönnek a választások”. Egy magánmonopólium a profit maximalizálásában érdekelt, ez a természete. A mi egészséges reakciónk pedig az, hogy, ha ezeket a monopóliumokat szabályozzuk. Ez mindenki érdeke. Ugyanakkor nem vitás, nehéz lesz a korábbi szerződések felülvizsgálata. 

hvg.hu: Annál is inkább, mert elkészülhetünk a kedvezőtlen külföldi visszhangra. 

P.L.:  Biztos vagyok benne, ha újra tárgyalják a privatizációs szerződéseket, a monopolszerződéseket, nagy érdeksérelmek keletkeznek. Súlyosak lesznek a konfliktusok. Attól ez még nem kerülhető meg. Nyilvánvalóan azon országok, melyek cégei ebben érintettek, nagy politikai nyomást fognak kifejteni Magyarországon. Ha nem lehet újratárgyalni a szerződéseket, akkor viszont olyan adórendszert kell működtetni, amely a jövedelmek egy részét elvonja, miközben az állami eszközökkel megakadályozza az extraprofit újratermelését. Az energetika klasszikusan ilyen terület, ahol hatósági árak vannak, be lehet avatkozni a folyamatokba. Ilyen a bankszektor is, ott a PSZÁF, meg kell erősíteni. Ahogy említettem, meg kell találni a helyes arányokat,  a modus vivendit, hogy azt mondja a bank, maradok, végül is keresek annyit, hogy jól működjek. De ennek az extraprofit időszaknak, a  „fejőstehén időszaknak” vége van. Eltelt húsz év, tanultunk a leckéből, megtanultuk a saját bőrünkön. A saját érdekeinkre magunknak kell vigyázni, innentől erre vigyáznunk kell. Meg kell egyezni. Gyere, fektess be, örömmel látunk, de annyi pénzt vigyél el, amit egy normál versenyben meg lehet keresni. Extra hasznot nem. 

hvg.hu: Nem lendül-e át a magyar gazdaságpolitika egyfajta merkantilista irányba? 

P.L.: De, ebbe az irányba lendül! Azt gondolom, ez jó. Ott van a veszélye, és ez nem elhanyagolható, hogy az inga, amikor lendül, mindig túllendül. Most a társadalmi és politikai hangulat olyan, hogy ebbe az etatista, merkantilista, keynesista, protekcionista irányba lendülünk. Nagy valószínűséggel túl fogunk lendülni. Pár év távlatában majd rádöbbenünk, hogy ezt nem kellett volna, és akkor majd elindul vissza az inga. A társadalom így működik, ez elkerülhetetlen. Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt időszakban ez az inga a másik végponton volt. Egy nagyon ultraliberális, „majd a piac mindent eldönt”, „majd a szabad verseny mindent eldönt” ponton volt. Miközben a versenytársaink ügyeltek a saját érdekeikre, sokkal jobban, mint mi. Csak saját magunkat hibáztathatjuk, őket nem. 

hvg.hu: Mi segítene most a kis- és közepes vállalkozások helyzetén? 

P.L.: Az egyik halmaz az élő munka terheinek csökkentése, az adórendszer, a gazdaság körüli struktúrák működése vagy a korrupció. A másik halmaz, aminek legalább ilyen hatása van, a piac. Van-e piac? Ha nincs piac, bármit csinálhatunk. Ma az a baj, ha nincs piac. Van külpiac, de lassan élénkül. Ez látszik is az exportteljesítményünkön. Sajnos a magyar iparszerkezet duális, nincsenek beszállítói láncok. Az exportunk az importból táplálkozik. Behozzuk Kínából, összeszereljük, és visszük Németországba. Ahol segíteni lehetne, ha rá akarunk kapcsolódni a piacra, a beszállítói láncok erősítése. Olyan pályázatok és támogatási rendszer kialakítása, ami az exportra termelő multinacionális cégeknek magyar beszállítókat teremtene. A másik, a belpiac, a hazai piac. Ennek az erősítése. Egyrészt a jövedelmek átrendezésével, a munkajövedelmek irányába. A társadalom azon rétegétől, amelyik nem termel, a termelő réteg irányába. A másik, az uniós források átcsoportosítása. Ezek extra pénzek, kívülről kapjuk. E pénzeket kellene a leghatékonyabban beállítani, hogy a növekedést segítsék. 

hvg.hu: Hogyan javítana a foglalkoztatás szintjén? A romák között 80 százalékos, a szakképzetlen fiatalok között 75 százalékos a munkanélküliség. Ezt hogyan lehetne mérsékelni? 

P.L.: Szoros korreláció van a képzettség szintje, és az elhelyezkedés esélye között. Nyilvánvaló, a foglalkoztatást bővíteni kell. A foglalkoztatásban van egy tévhit a magyar közgazdásztársadalom jelentős részében. Abban élnek, hogy foglalkoztatás az, ha valami nagy hozzáadott értéket termel. Vagyis, magas tudás, magas hozzáadott érték. Ez részben igaz. De, ha a magyar valóságot nézzük, van több mint egymillió ember, aki munkaképes korú, alkalmas lenne a foglalkoztatásra, mégsem tudjuk őket bevinni a munkaerő-piacra. Ezekből az emberekből nem fogunk atomtudóst vagy biotechnológust képezni.

Fotó: Stiller Ákos

Ezen embereket olyan munkára kellene fogni, ami minimális hozzáadott értéket termel, de annyit igen, hogy legalább a saját ellátásáról gondoskodjon. Ne segélyért álljon be, hanem valami minimális jövedelemre tegyen szert, vagy a családja ellátásáról gondoskodjon. Ha ezt megértjük, akkor túllépünk a normál munkaerőpiaci gondolkodáson, és áti kell lépnünk a vidékfejlesztés, a területfejlesztés logikájába. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy ezt az alacsonyan képzett kört alacsony hozzáadott értékű munkakörökben foglalkoztassuk. Pincérként, lovászként, masszőrként, a turizmusban, az idegenforgalomban, az élelmiszer-feldolgozásban vagy az agráriumban. Ilyen értelemben bizonyos termelési kultúrákat vissza kell állítani ezekben a térségekben. Kell a kézi kultúra is. Vannak ebben sikeres országok. Portugália jelentősen tudta csökkenteni a munkanélküliségét az ilyen típusú munkaerő alkalmazásával. Ehhez tudomásul kell venni, autógyár lesz három, négy, öt  de nem lesz száz.. 

hvg.hu: Hogyan alakítaná át a szakképzési rendszert? 

P.L.: Húsz éve szakképzési válság van. A magyar szakképzés a rendszerváltáskor borult be, amikor a nagy állami cégek összeomlottak, ahol korábban a szakképzést végezték. Akut szakképzési válságban élünk, nincs presztízse a fizikai munkának, rossz a szakmaszerkezet, elvárás alatti a tudásszínvonal, szakmunkáshiány van, illetve óriási a lemorzsolódás, 35 százalékos. Azt mondjuk, és ebben állapodtunk meg a kormányfővel, a gazdaságnak sokkal nagyobb teret kell adni. 

A német modell alapján levisszük a négyéves szakképzést három évre. Ugyanakkor jóval nagyobb szerepet kap az oktatásban a gyakorlati képzés, vállalatoknál. Ebben egyeztünk meg most a Mercedesszel is. Óriási a német ipari befektetők érdeklődése, sorra kötjük a megállapodásokat, hogyan működjünk együtt. Létrehozzunk munkacsoportokat, melyekkel a tudáskövetelményeket határozzuk meg. Részt veszünk a tudásszint ellenőrzésében, évente a szintvizsgákban, versenyek szervezésében is, illetve a pályaválasztási tanácsadásban. Emellett felügyeljük a gyakorlati képzést.