A szélsőséges iszlám mozgalom illetékesei bejelentették, hogy Iszmáil Haníje kijelölt miniszterelnök vasárnap terjeszti a kormánylistát Mahmúd Abbász elnök elé. A miniszterek nevét hivatalosan csak a találkozó után hozzák nyilvánosságra.
A január 25-i parlamenti választásokon győztes radikális palesztin szervezet megtartja magának a kulcsfontosságú tárcákat, köztük a külügy-és a belügyminisztériumot, és szakembereket állít az alacsonyabb rangú tisztségekre.
Abbász várhatóan jóváhagyja a kabinet összetételét annak ellenére, hogy korábban arra figyelmeztette a Hamászt, palesztin érdekeket sérthet, ha nem követ mérsékeltebb irányvonalat – közölte szombaton a palesztin elnök szóvivője.
A három nagy parlamenti tömörülés – a Fatah, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért és a Független Palesztina csoportja – csütörtökön és pénteken tudatta, hogy nem csatlakozik a Hamász által megalakítandó kormányhoz.
Abu Zuhri, a Hamász szóvivője sajnálatának adott hangot a döntés miatt, mert - mint hangoztatta - a palesztin népnek minden fél összefogására lenne szüksége. A szóvivő jelezte, hogy miután nem alakul koalíciós kormány, a Hamász más területeken, például a parlamentben törekszik majd együttműködésre a többi palesztin erővel.
Hamász-források szerint a külügyminiszter Mahmúd az-Zahar, a Hamász egyik gázai vezetője lesz, akit Izrael hajdan megpróbált megölni. A Hamász egy másik vezető személyiségét, Szaíd Szajjámot a három biztonsági szolgálatot felügyelő belügyminiszterré nevezik ki. Pénzügyminiszterré az 50 éves Omar Abdel-Razik egyetemi tanárt jelölik.
A Hamász megalakította az új palesztin kormányt
A Hamász bejelentette szombaton, hogy megalakította az új palesztin kormányt, amelyben nem vesz részt egyetlen más palesztin csoport sem.
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
Lévai Anikó szívének kedves helyekre is folyt a pénz a Mészáros-csoport kifizetőhelyéről
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Messze a megállapodástól a következő EU-költségvetés: hogy fogják így decemberre lezárni a vitát?
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Az MKIK volt elnöke szerint az új vezetés ellopta a kamara vagyonát.