„Tudtam, hogy megkörnyékezte az állambiztonság édesapámat, és hogy kiállították a 6-os kartonját, de nem folytatott ügynöki tevlékenységet, nem adott le jelentéseket” – mondta Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter arra reagálva, hogy a nyitottaktak.hu oldalon nyilvánosságra hozott dokumentumok között a HVG megtalálta édesapja beszervezési kartonját.
Tarr Kálmán református lelkészt 1984-ben szervezték be hazafias alapon, Kovács Kálmán fedőnéven volt titkos megbízott. A legtöbb ügynök neve mellett ez szerepel beszervezés alapjaként, de az esetek többségében természetesen nem önként csatlakoztak az ügynöki hálózathoz ezek a személyek, hanem zsarolás, fenyegetés hatására, vagy előnyökért. Illetve bizonyos fontos pozíciókban lévő személyeket, akik Nyugatra utazhattak, szintén igyekezett behálózni a titkosszolgálat. Erről nemrég bővebben is beszélt lapunknak Takács Tibor történész.
Az ÁVH romjaiból épült fel a Kádár-korszak állambiztonsága, ám a módszerek eltérők voltak: már nem a társadalom totális megfigyelésére törekedtek, és szigorúbb politikai kontroll alatt is működtek, mint a Rákosi-éra mindenható ávósai. Takács Tibor történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatójával beszélgettünk.
Tarr Zoltán egy korábban megfogalmazott Facebook-bejegyzésben azt írta:
Az anyagok között minden bizonnyal elérhetővé válik Édesapám, néhai Tarr Kálmán iratanyaga is. A nyilvánosságra kerülő dokumentumok azonban nem jelentik, hogy Édesapám ügynök lett volna.
„Édesapám írásos igazolással is rendelkezett arról, hogy ügynöki tevékenységet nem végzett, a 6-os karton megléte ellenére sem. Az igazolást az »Egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény keretében felállt I. sz. Bizottság« állította ki 2002. február 27-én. A Bizottság határozata alapján Édesapám »az Etv. 1. §-ában meghatározott tevékenységet nem végzett, az ott megjelölt szervezeteknek tagja nem volt«” – fogalmazott a miniszter.
A családunkban Édesapám története ismert volt, arról nem mostanában szereztem tudomást.
„Utolsó napján is beszéltünk erről a témáról, mert mindig nagyon bántotta a nyilvánosságra nem kerülő információk hiányából fakadó hirtelen ítélkezés és az, hogy egy embertelen rendszer nem feldolgozott hagyatéka még évtizedekkel később is pusztító lehet, főként gyermekei életében. Remélem, hogy a most megnyíló irattár a múlt titkainak feltárásával hosszabb távon elvezethet a megbékélésre. Édesapám esetében a nyilvánosságra kerülő iratok nem szolgáltatnak új információt, és a fent idézett határozat számomra, és remélem, mások számára is, a téma lezárását jelenti” – folytatta Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán 2024-ben
HVG / Veres Viktor
Tarr Kálmán, a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadójának alapító igazgatója, a Magyar Bibliatársulat egykori főtitkára 1947-ben született, és 2020-ban hunyt el. A Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, és 1965–1970 között tanult a Budapesti Református Teológiai Akadémián. 1970–1975 között a református egyház Felekezettudományi Intézetének volt tudományos munkatársa, 1978-tól a református egyház zsinati irodáján volt a sajtóosztály vezetője, illetve a Magyar Bibliatársulat titkára, később főtitkára (2003-ig). Egyik fő szervezője volt 1988-ban a Bibliatársulatok Világszövetsége (United Bible Societies) budapesti nagygyűlésének, majd 2008-ban a Biblia évének. 1992-től a sajtóosztály alapjain létrehozta a Kálvin Kiadót, amelynek 2009-ig igazgatója volt. Nevéhez és szöveggondozói tevékenységéhez fűződik az elmúlt negyven év református könyv- és folyóiratkiadásának számtalan könyvcíme, valamint a Magyar Bibliatársulat bibliakiadásának sok százezres példányszáma.