A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A Pulitzer-díjas Seymour Hersh újságíró szerint Barack Obama manipulálta a szíriai vegyi fegyverekről szóló értesüléseket, hogy a szír rezsimet vádolhassa meg az ideggáz bevetésével.
Az Egyesült Államok tudott arról, hogy az al-Kaida terrorszervezettel szövetséges an-Nuszra Front nevű szíriai lázadócsoport harcosai képesek szaringázt előállítani, de nem foglalkozott ezzel az értesüléssel annak érdekében, hogy a damaszkuszi kormányt tudja megvádolni az augusztus 21-én elkövetett vegyi támadással - állítja Seymour Hersh újságíró, azzal vádolva meg Barack Obama amerikai elnököt a London Review of Books című lap hét végi számában, hogy "nem mondott el mindent" a szíriai vegyi fegyverekkel kapcsolatban, és "szándékosan manipulálta" az arra vonatkozó hírszerzési értesüléseket.
Az ismert oknyomozó újságíró szerint az Obama-adminisztráció figyelmen kívül hagyott bizonyos információkat annak érdekében, hogy alátámassza a Szíria elleni katonai csapás szükségességét. Eltitkolták például az arra utaló jeleket, hogy az an-Nuszra Front lázadócsoportnak is megvoltak az eszközei arra, hogy nagy mennyiségű szaringázt állítson elő.
A The Wire amerikai hírportál szerint Hersh először a The New Yorker és a The Washington Post című lapnak akarta eladni az anyagát, de azok visszadobták a sztorit, állítólag a források bizonytalanságára hivatkozva.
A Fehér Ház határozottan tagadta Hersh állításait. Shawn Turner, nemzeti hírszerzés igazgatójának (DNI) szóvivője azt mondta: "a hírszerzési értesülések egyértelműen azt mutatták, hogy csak és kizárólag Bassár el-Aszad rezsimje a felelős az augusztus 21-én vegyi fegyverekkel elkövetett támadásért". A szóvivő szerint "egyszerűen valótlan" az az állítás, hogy az elnök bizonyos információk elkendőzésére törekedett volna.
Seymour Hersh hétfőn a Democracy Now! portálnak úgy nyilatkozott a cikkel kapcsolatban, hogy a "sajtó főárama" már eleve elfogadta az Obama-adminisztráció verzióját a szíriai vegyi fegyverekről. Ő maga nem is lepődött meg azon, hogy a The Washington Post - "a főáramot követő napilapként" - nem akarta közölni a sztoriját - írta a The Wire.
A Pulitzer-díjas Hersh elismertségét többek között a vietnami My Lai községben elkövetett vérengzésről és az iraki Abu Graib börtön botrányáról készült tudósításainak köszönheti. Az utóbbi időben viszont egyes kijelentései meghökkenést keltettek: tavaly szeptemberben például arról beszélt a The Guardian című brit lapnak adott interjúban, hogy "egyetlen szó sem igaz" az Oszama bin Laden elleni amerikai rajtaütésből.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.