A rablóvár felépült, állnak a bástyák, nem kell félni az uraknak a parasztoktól. Ugyan ki merné kivizsgálni Simicska Lajost? Számvevőszék? Ügyészség? Bíróság? Hiszen ezek már a várnéphez tartoznak. Marad néhány kellemetlen hang, sajtó és ellenzék, de azok úgyse tudnak bizonyítani semmit, oda lehet vágni nekik, hogy tegyenek feljelentést, ha nem tetszik valami. A nyáj úgyis elhiszi, hogy nem lopunk, a klientúra ezzel szemben boldog, hogy de. És még mindig elég nagy a nyáj, valamint ígéretesen hízik a baráti vállalkozók rétege.
38 hozzászólás
Tóta W. Árpád
8 órája
– Te hogyan éled meg a németségedet? – merül fel a jogos kérdés Berlin egyik eredeti állapotában megőrzött, DDR-hangulatú zugszínházában. Azért jogos, mert két nap alatt már nettó nyolc órát taglaltuk, hogy mi a magyar most, és mihez kezdjünk a magyarságunkkal. Továbbá azért is, mert a jelen lévő németek még mindig nem nagyon értik, minek is pörgünk mi ezen ennyit.
135 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. május 14., hétfő, 16:00
Tisztelt Elnök úr, kedves János! Ember kellett ehhez a végeláthatatlan várakozáshoz, lapításhoz, a kifogástalan mosolygáshoz éveken át – de végül sikerült. Benn vagy.
180 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. május 07., hétfő, 15:26
A kormányzás kezdetekor két bevett, sokszor és sokféleképpen kipróbált út állt Orbán Viktor előtt. Sajnos mivel a választást úgy nyerték meg, hogy totális idiótának tettették magukat, mindkettőt elaknásították maguk előtt. Az egyik az lenne, hogy kevesebb pénzt okosabban költünk el, csakhogy ezt reformnak hívják, és ilyet utoljára az a dög Gyurcsány kísérelt meg, tehát rossz. A másik ennél egyszerűbben végrehajtható, a már meglévő tekerentyűk csavargatásával: itt adót emelünk, amott meg elveszünk, aztán majd csak egyensúlyba jön. Ezt viszont megszorításnak nevezzük, és szintén Gyurcsány, valamint Bajnai nevéhez kötődik; ezzel szemben a Fidesz tudja, hogy a megszorítás nem vezet sehova, ezért nem is lesz.
154 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. április 24., kedd, 07:13
Ülünk az asztalnál és várunk, egyre idegesebben, nem értjük, miért nem szólítanak már, tessenek a feltételeiket közölni, nekünk sürgős volna az ügy. Bizony, mintha packáznának velünk. A Velencei Bizottság politikai kifogásokkal jön, amikor pedig szóltunk, hogy azt nem kérünk, Brüsszel meg a befektetői bizalomra hivatkozik. Egyértelmű: ezeknek valami olyan bajuk van, amit nem akarnak nyíltan megfogalmazni.
98 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. április 19., csütörtök, 10:40
Engem igazán nem zavar, ha valaki hülye, amíg a négy fal között marad. A nyilvánosságot, különösen a gyerekeket azonban óvnunk kell a hülyeséget népszerűsítő hatásoktól.
265 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. április 12., csütörtök, 05:55
Egyáltalán nem baj, ha a vallástalan családok gyermekeit is megtanítja a közoktatás a vallások főbb tételeire, hiszen ha nem is vagyunk keresztény ország, ezekről illik tudni. Csak tartsuk észben, hogy ez nem hittan, és fogadjuk el, hogy ezeknek a dolgoknak a szkeptikus oktatása nem nélkülözheti a távolságtartó megmosolygást. Ha ez működhet így, akkor a világi erkölcs- és hiedelemtan sikertörténet, húzóágazat, európai értelemben vett hungarikum lehet. Egyben elsőrangú szórakozás.
243 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. április 09., hétfő, 13:15
Schmitt ügyében is kiderült: az okosok nem eszik a pártvonalat, a hülyék meg bármit megzabálnak. Orbán Viktor népe legnagyobb tanítója lehetne.
152 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. április 06., péntek, 07:45
A főkukac napjai leteltek, és nem lesz könnyű pótolni. Akit Orbán bármikor ki tud rúgni, azt el tudja csapni a demokratikus közvélemény is.
166 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. április 03., kedd, 06:41
Schmitt Pálnak igaza van: őt nem a kisdoktorija miatt pakolta fel Orbán Viktor a Sándor-palotába, hanem más kvalitásai miatt. Azért, mert róla tudni lehetett, hogy sohasem fogja érdekelni semmi más, mint a Fidesz érdekei. Ezt az egyet tudta, de ezt bármilyen pózban.
284 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. március 30., péntek, 21:15
Eddig tartott a bújócska: holnap előáll jelentésével a plágiumbizottság. Közleményükből nem azt fogjuk megtudni, hogy Schmitt Pál lopta-e a doktoriját, hiszen már rég tudjuk, hogy igen. A bizottság jelentése azt árulja el, mekkora a pusztítóereje annak az akaratnak, amely Schmitt Pált elnökké tette és elnökként megtartotta.
239 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. március 27., kedd, 06:58
Valóban undorító-e a katolikus egyház csak azért, mert gyerekek és pedofilok közül az utóbbiak mellé áll? Tehet-e erről minden egyes hívő? És tehet-e ellene?
298 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. március 25., vasárnap, 19:11
Hurrá, van haszna is a Fidesz gőzhengerének: eltiporta a szcientológiát. De ki tiporja el a pedofil világmaffiát?
178 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. március 19., hétfő, 08:40
Hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim, ideje most már, hogy komolyan elbeszélgessünk az Önök problémájáról. Eddig is sokan, sokszor jelezték, finom célzással vagy dühös veszekedéssel, hogy valami nem stimmel.
238 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. március 16., péntek, 08:50
Nagy hete volt ez a politikai castingnak, két jelentős előválasztási forduló is lezajlott. Az egyiket Mitt Romney nyerte, a másikat, a fontosabbat Dopeman.
96 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. március 09., péntek, 06:43
Se szex, se vér – ezzel a hazugsággal bocsátotta útjára Jáksó László az MTV szappanoperáját. Meg azzal, hogy cserébe jobb lesz. Már az elején kiderült, hogy nem ezek miatt fut ez a dolog a köztévén. Más oka van annak.
70 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. március 05., hétfő, 07:10
Gumicsontnak tűnhet a Családtudományi Társaság körüli minibotrány, pedig a tanulságai messzire érnek, egészen az égig, a Jóisten szakálláig. De azokat a tanulságokat kényelmetlen lesz levonni.
110 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. március 02., péntek, 07:10
Ángyán József levelét megírta: vidékfejlesztés alatt sajnos egyelőre azt kell érteni, hogy a korrupt fideszes hátország pótkocsis traktorral lopkodja a pénzt és a földet. Nemcsak azt, ami nincs lecsavarozva, de még azt is, ami a föld alatt van.
122 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. február 28., kedd, 07:23
Amikor megérkezik valahonnan nyugati irányból a menetrendszerű tockos, mi már kész forgatókönyvekkel tartjuk oda a másik orcánkat. Erre bezzeg van eszünk. A kormány mindenki másra keni, mindenki más pedig a kormányra. Ennek fantasztikus példája az Orbánt az EU-pénzek veszélyeztetése miatt lemondásra felszólító MSZP, akiknek az állampolgárságukról is le kellene mondaniuk, ha ennek a felelőseit keresnék.
262 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. február 24., péntek, 08:52
Orbán Viktor egy büdös bunkó - üzeni az Európai Parlament, ami lehet, hogy zsigeri ellenszenvet takar, viszont addig jó neki, amíg ilyen tájékozatlanok ott az unióban.
261 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. február 17., péntek, 07:45
A Horthy-szobor összemázolása a szélsőjobb módszereivel küzdeni a szélsőjobb ellen.
Hozzászólások »Azt állítani, hogy ez a jelenség akár hasznos is lehet, egészen elképesztő mértékű hazugság vagy naivitás
Hozzászólások »Már nem is az a rendezőelv, hogy „De, mi nyerjük a legtöbbet!”, hanem, hogy mi nyerjük az egészet.
Hozzászólások »A közszolgálatba átigazolt kereskedelmi sztárok mélyrepülése fényesen igazol valamit. Azt, hogy a saját pénzét kockáztató tulajdonos vagy befektető helyett az adófizetők pénzéből dolgozó, egyoldalú hatalomkoncentrációjú médiastruktúra milyen pusztító hatással van tehetséges emberekre.
Hozzászólások »A keresztény-keresztyén mérkőzés ezredik menetének is nekihuzakodik a két egyház, pont most?
Hozzászólások »Eger hős védői 1552-ben örökre beírták magukat a történelembe, mert megvédték a töröktől az egri várat. 2012-ben újra harcos, kultúrharcos időket élünk, ahol Eger új védői liberálisnak, zsidónak kikiáltott, szakmailag egyébként általuk is elismert Székhelyi Józsefet tartják őrült erőfeszítésekkel távol az egri önkormányzati rendezvényekről. Ahol listát kérnek a hatalom által nemkívánatosnak tartott művészekről – ami, akár valós igénynek felel meg, akár nem, mindent elmond a Fidesz kultúrpolitikájáról és hatalomgyakorlási stílusáról.
Hozzászólások »A Székhelyi-ügy nyilván minden jóhiszemű polgárnak bizonyította: a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nemcsak...
Hozzászólások »Szerepelhet-e negatív kontextusban az elsütő-billentyű lenyomása a Jobbikban?
Hozzászólások »Miért nem a Szállj fel szabad madárt énekeltette Lezsák Sándor?
Hozzászólások »Amennyiben a Fidesz – nagylelkű leszek a határidőt tekintve – az Országgyűlés következő, hétfői üléséig nem zárja ki képviselőit frakciójából, azzal a következőt üzeni: a Horthy Miklós lovas szobrát fölállítani célul kitűző vitézi bál ideológiája egybeesik a kormányzatéval és a mai kormány vállalja azt.
Hozzászólások »A történet ugyebár ismert.
Hozzászólások »