Magyarország túllép rajtatok. Komoly és fontos dolgokkal leszünk elfoglalva. Vitatkozunk, sőt veszekedünk a jövőről. De néha békében összegyűlünk a terrárium körül, és elnézegetjük, ahogy felfaljátok egymást.
Vannak, akik bűntudatot éreznek. Talán a keresztény etika pislákol bennük, vagy feszengenek, hogy a bukott kormánypárton élvezkedni olyasmi, mint nagyítóval vadászni a hangyákra. De ezek csak öntudatlan reflexek. A hangyák sosem ártottak nekünk tudatosan, a Fidesz viszont igen. Illő és helyénvaló, hogy most körbeálljuk őket, és visítva röhögjünk.
Erre sokáig lesz alkalmunk. Már most látható a megújulás két leküzdhetetlen akadálya: az egyik, hogy a fejétől bűzlik, a másik, hogy eddig mind élvezettel szagolgatták.
Továbbra is tele kell beszélniük a műsoraikat, meg kell tölteniük a lapjaikat, szóval valamit mondani kell. A legbiztonságosabb megfejtés, hogy egyszerűen megunták őket az emberek, szóval tulajdonképpen senki sem hibás. Ügyes próbálkozás lenne, csakhogy ez még a saját szavazóikat sem elégíti ki. Ők is pontosan tudják, mi mindent kellett volna a testükkel védeni, ha rászánták volna azt a napi félórát a harcra. Azt is tudják, miért nem volt kedvük ehhez.
Magyar Péter történelmi szerepe attól függ, mihez kezd a felhatalmazásával, és mit tanult abból a kormányzásból, melynek egyetlen fókusza a vereség elkerülése volt. Az, hogy korlátozni akarja mandátuma idejét, jó jel. De korlátoznia kell a mandátumával járó jogosultságokat is. A társadalom megbékélését azonban ne tőle várjuk. Ebben nekünk kell lépnünk.
