Tóta W.: Puccsparádé

Tényleg kemény lehet így kormányozni. A szekrényben csontvázak, a világ tele vérszomjas spekulánssal, idebenn vakondemberek kísértenek, és akkor jönnek a háromlábú puccskísérletek. És mindezzel full őrülten kell megküzdeni.

 

- Hány lába van egy suszterszéknek? – kérdezi Sztálin Ivan Passer filmjében Zinovjevtől és Kamenyevtől, mire az urbánus nagyokosok zavartan tanakodnak, majd kilogikázzák, hogy talán három. – Úgy van, feleli Sztálin. – Mert nem áll meg egy vagy két lábon – teszi hozzá az akkor még fékek és ellensúlyok kerékkötésében vergődő főtitkár, amiből a két pártember azt a téves következtetést vonja le, hogy rájuk is szükség van a kollektív vezetésben. Tévednek, és az életükkel fizetnek ezért.

Ha Orbán Viktor megkérdezte volna munkatársait, hány lába van vajon az ellene szervezett puccskísérletnek, valószínűleg egymásra licitálnak, hiszen minél fontosabb valaki, annál több lábú puccskísérletek támadnak rá. Nyilván egy ekkora ember ellen legalább tizenhat lábú lépegetőt küldenek a tudjukkik. Erre ő maga is számíthatott, ezért nem kérdéssel nyitotta a frakcióülést, hanem előrukkolt mindjárt a tudományos ténnyel: háromlábú puccskísérletet észleltek Magyarországon, és a cél az ő elmozdítása volt.

A három lábat remélhetően tőből fogja levágni a középosztály ökle és a vele szövetséges parasztság, mégpedig vasseprűvel. A legegyszerűbb ügy az áruló diplomatáké, akik rossz hírét keltették a kormánynak. Nem lennék a helyükben, sőt, jelenleg bármilyen külügyminisztériumi dolgozó a homlokán érezheti a lézerpointert. A legkisebb tévedés elég a terroristagyanúhoz.

Aztán a külföldi sajtó. Az még egy dühöngő elmebetegnél is aranyos egyébként, ahogy a CNN-t kiemeli, elvégre minden gumicsizmás magyar embernek az jelenti a külföldiül hablatyoló tányérostévét. Bár lehet, hogy ezt már Kubatov Gábor javította át, és az eredeti szövegben a Super Channel szerepelt. Na szóval a puccsistákat a legjobb végleg elintézni, de ennek sajnos a külföldi újságírók esetében nem adottak a feltételei. Mindenesetre most, hogy lelepleződtek, meggondolja kétszer is egy magyar diplomata, hogy szóba álljon ezekkel az aknamunkásokkal.

A nemzetbiztonsági lábról sajnos egyelőre nem tudunk sokat, de pont az a szép benne, hogy ez aztán bármit jelenthet, a titkosszolgálatok akármit megtehetnek, ráadásul titokban. A magyar elhárításnak most minden eddiginél éberebben kell figyelnie, az ellenség bárhol megbújhat.

Minden vagyunk, semmik leszünk

Tehát a puccskísérlet felfedése és leverése után várható egy kiadós tisztogatás a diplomáciában, még durcásabb attitűd a nemzetközi sajtóval szemben, és további paranoia a kémek miatt. Mindezekből újabb izgalmas műsor születik, hiszen gondoljunk csak bele, hogy már most is egy komplett hülye a nagykövetünk Ausztriában, ami pedig nem is egy érdektelen terep. És miben nyilvánul meg, hogy ő egy komplett hülye? Abban, ahogy lihegve igyekszik felzárkózni Szíjjártó Péterhez: ellenzéki újságírók díjait kifogásolja, ehhez össze-vissza hazudozik, és olyat intimpistáskodik, hogy a címzett hitetlenkedve küldi tovább a levelét minden haverjának, térdét csapkodva. Ilyen gyümölcsöket terem a lojalitás, bizony.

Aztán az sem mellékes, hogy a gazdasági szabadságharcra, a spekulánsok támadására és a többi zöldségre magyarázat volt, hogy a széles tömegeknek szóltak. Az derült ki ezekből, hogy a Fidesz körülbelül egy csecsemő intelligenciáját tételezi fel a táboráról: elég ezeknek, ha hallják az ismerős hangokat, teljesen mindegy, mit mondanak. Ez magyarázza mondjuk Selmeczi Gabriellát, akinek sikerült elsajátítania egy csecsemő intelligenciáját, hogy könnyebben szót értsen ezzel a tömeggel.

Na de a háromlábú puccs a frakció előtt hangzott el. Ott is nyilván nyüzsögnek az idióták, de azért bizonyára vannak köztük egész sokan, akik el tudják képzelni azt is, hogy valamely újságíró nem a háttérhatalom kottájából ír cikket, hanem egyszerűen csak nem tetszik neki valami. Vérfagyasztó lehetett a felismerés: ez most nem parasztvakítás, Orbán tényleg ezt gondolja. És utána közvetlenül a másik: ez a faszi teljesen becsavarodott, viszont ha most nem állok fel tapsolni, akkor engem is puccsistának néznek. De közben valakik mégis kiszaladnak, üzennek, szivárogtatnak a sajtónak, pedig tudják, milyen kockázatot vállalnak ezzel. A nagybeteg tajtékozni fog a szivárogtatás miatt, és legközelebb már a belső ellenség felkutatása lesz a menü.

Illetve - milyen banális - már most is ez megy. A vakondok hajkurászása, és a durca, hogy akinek esetleg különvéleménye van arról, jó ötlet-e a haverom feleségét kinevezni főbírónak, az nem is szeret igazán. És ez sem előzmény nélküli: következetesen vakondnak hívják azt, aki nem szavazza meg Orbán Viktor aktuális kedvenceit.

Érthető, ha eddig elhessegették a kínzó gyanút, nyeltek és igazodtak. Végül is nem rossz buli fideszes képviselőnek lenni, főleg manapság, amikor egyre kevesebb buli adódik a párton kívül, hiszen ez volna a nemzeti együttműködés rendszerének legfőbb célja: hogy rajta kívül ne legyen élet. De közben látszik, hogy ebből sem lesz ezeréves birodalom. Két év után teljes elhülyültségben, vakon csapkod mindenfelé. Árulókat, vakondokat, szörnyeket sejt mindenütt, leszámolást forral. A négy kerék nincs meg régen, lett helyette három láb. Itt a tűzhöz közel lenni sem életbiztosítás, mert nem húsosfazék melegszik fölötte, hanem egy bazinagy bomba.

Ideje lesz már összehajolni, és megszervezni azt a puccsot. Hadd legyen igaza szegénynek egyszer utoljára.