Mindinkább magyar vendégekre számít a turisztikai ágazat
A SARS-vírus, az iraki háború és a világgazdasági recesszió miatt kevesebb külföldi turista várható Magyarországon, így az ágazat idén a belföldi vendégekre kell koncentrál. A turizmus irányítása júliustól a Miniszterelnöki Hivatalból a gazdasági tárcához kerül.
A miniszter úgy véli, az ágazatnak a közeljövőben a belföldi vendégekre kell koncentrálnia, mivel a SARS-vírus, az iraki háború és a világgazdasági recesszió miatt kevesebb külföldi vendég várható. A belföldi vendégforgalom élénkítését szolgálja egyebek mellett az üdülési csekk adómentes határának 20 ezer forintról 50 ezerre történő emelése. Az intézkedés nyomán az idén május végéig 2,4 milliárd forintért vettek a munkáltatók csekket dolgozóiknak, ez 600 millió forinttal haladja meg az előző év azonos időszakának forgalmát. Az első öt hónapban 87 ezerrem vették igénybe az üdülési csekkeket, 6 ezerrel többen, mint tavaly az év egészében. Ennek alapján 2003-ban 2-2,5-szeres forgalmat vár a szaktárca az üdülési csekkekből.
Pál Béla szerint az idén ötven különféle célra, összesen 15 milliárd forint forrásra írnak ki turisztikai témájú pályázatokat, a kerékpárutak építésére pedig a helyi önkormányzatok az idén összesen 500 millió forintot kaphatnak. Ugyancsak 500 millió forint forrással támogatja a büdzsé, hogy az éttermeket a HACCP élelmiszerhigiéniai szabványnak megfelelően alakítsák át. Ezt a követelményt a vendéglátóhelyeknek az EU-csatlakozásig kell teljesíteniük. A falusi vendégfogadók bővítésére idén 300 millió forint megpályázható áll rendelkezésre. (MTI)