Margaret Atwood a HVG-nek: Ha diktátor vagy, jobb, ha alapos munkát végzel, mert rád omolhat a rendszer

Az új kötetben sok a halott, sok a gyász: olvashatunk a szeretett férj és a szeretett macska hiányáról, és egy olyan családtagról is, aki még harcolt a második világháborúban. Azt mondta egy interjúban, miután az élettársa, a szintén író Graeme Gibson 2019-ben meghalt, hogy ön ahhoz a generációhoz tartozik, amely nem mutatja ki a fájdalmát nyilvánosan. A szülei generációjától örökölte ezt a tilalmat?

Azt szoktam mondani, ha nem lett volna a második világháború, tíz centivel biztosan magasabb lennék. A jegyrendszer az oka, az élelmiszerhiány, hogy nem értem el a 175 centit. Persze csak viccelek. A háború kezdetére nem, de a végére már emlékszem. Kanada aránytalanul sok embert veszített, mindenki ismert valakit, aki gyászolt valakit. A fájdalom ki nem mutatása nálam azonban inkább helyi sajátosság. A szüleim családja Új-Skócia tartományból származik. Az emberek főleg halászatból éltek, küzdelmes volt az élet arrafelé. Ebben a környezetben gyengeségnek számított, ha valaki mások előtt kimutatta a fájdalmát. Tedd, amit kell, ne nyavalyogj – erre tanította őket a háború is. Miközben minden család elveszített valakit.

Amikor tavaly megkérdezték, hogy halad a memoárjával, azt felelte, még nem jutott el a szomorú részekig, még mindenki életben van. Gondolom, azóta eljutott a halálokig. Nehezebben ment az írás?

Ön hány éves?

51.

Egy bébi.

Nem egészen így érzem.

Persze hogy nagyon öregnek érzi magát, de nem az. Élvezze ki!

Bizonyos kor után a halál nem tragédia, csak valami, amivel számolni kell.

A kérdés csupán az, mikor következik be. Ha hátranézel, már látod, hogy közeledik. Ilyenkor jó, ha az embernek vannak fiatalabb barátai, mert a saját korosztályának nagy része halott. Hozzá lehet szokni. Épp most voltam egy nagyon közeli barátom búcsúztatásán. Egy évvel volt idősebb nálam.

A Rossz fogak című novellájának szereplőjét egyik közeli barátjáról mintázta. A szereplőt Csillának hívják, és persze magyar. Szériatartozéka a magyar melankólia – írja róla.

Az egyik legjobb barátnőmről mintáztam Csillát, jót derült ezen a történeten. Ő igazi realista, meggyőződése, hogy a dolgok nem mindig végződnek jól. Nem egy elvarázsolt idealista, de miért is lenne az?