Az egészségügyi tárca visszaszorítaná a hálapénzt
A jelenség visszaszorítása érdekében kidolgozott hat pontból álló program célja, hogy a betegek „ne érezzék úgy, hogy adniuk kell” – mondta Kökény Mihály.
A miniszter elmondta: pontosítani kell a térítésért igényelhető szolgáltatások körét. Kökény újra felkérné a Magyar Orvosi Kamarát (MOK) a hálapénzzel kapcsolatos etikai szabályozás felülvizsgálatára. Az év második felétől "doktorinfo" elnevezéssel 24 órás információs telefonszolgálat állna a betegek rendelkezésére, várhatóan márciustól pedig hívható lenne a minisztérium új zöldszáma is, amelyen heti egy alkalommal a minisztert kérdezhetik az állampolgárok. Februártól – folytatta Kökény - egyes kórházakban kísérletképpen a zárójelentés mellé csatolják az igénybe vett szolgáltatásokról szóló számlát, valamint tervezik az Év kórháza pályázat meghirdetését, így a szakmailag és a betegek elégedettségének szempontjából is legjobb intézmény jelentős anyagi támogatáshoz juthat majd.
Kökény Mihály hangsúlyozta: idén mindegyik említett javaslati pontban jelentős változásokat szeretnének elérni azért, hogy a hálapénz valóban csak a megelégedést fejezze ki.
(MTI)