A leggazdagabb uralkodók listája

1 perc

2004.02.06. 15:16

Két törpeállam uralkodója (csúcs munkavállalója) vezeti a vagyonos királyok és hercegek listáját Európában. De a leggazdagabb is csak szegény ember a brunei vagy a szaudi uralkodó mellett.

A La Derniere Heure című belga lap pénteki számában közölt összeállítás szerint Európa legvagyonosabb uralkodója a liechtensteini nagyherceg, Hans-Adam, aki hárommilliárd eurós vagyon felett rendelkezik. Mögötte Rainier monacói herceg jön, kétmilliárd euróval, s csak harmadik helyen szerepel az első egy királyi fő: II. Erzsébet brit uralkodó a maga 1,8 milliárd eurósra becsült vagyonával. Ami a belga királyt, II. Albertet illeti, ő valósággal koldusszegény: „csak” néhány ingatlanja van, s így 12,5 millió eurós a vagyona.



A liechtensteini nagyherceg vagyon szempontjából több lábon áll. Először is van egy 20 ezer darabos műkincsgyűjteménye – benne egy Rembrandt-képpel, amely legalább 4 millió eurót ér –, azután 15 ezer hektár fenyőerdő tulajdonosa Ausztriában, ahol számtalan palotája is van. S végül az ő vagyonát gyarapítja a liechtensteini LGT Bank profitja is: ez egy olyan vagyonkezelő pénzintézet, amelynél az ügyféllé váláshoz legalább 2,5 millió eurót kell a számlára tenni.



Rainier monacói herceg viszont az ingatlanüzletben érdekelt: számos épület tulajdonosa a hercegségben, s ezek lakbére természetesen az ő kincstárába érkezik. Emellett igazi üzletember is, van egy utazási ügynöksége, övé a legnagyobb monacói ajándéktárgyüzlet és számos cégben van részesedése. S végül amire a legbüszkébb: a világ harmadik legértékesebb bélyeggyűjteménye is az ő páncélszekrényében található.



Az európai hercegek és királyok mindenesetre még így is elbújhatnak harmadik világbeli kollégáik mögött: Brunei szultánja például hosszú ideig a világ leggazdagabb emberének számított, a maga 24,4 milliárd eurós vagyonával, s bár azóta megelőzte őt Bill Gates, a Microsoft tulajdonosa, azért még mindig van mivel töltenie napjait, hiszen csak a palotája 1788 szobás. A szaúd-arábiai Fahd király vagyonát 16,2 milliárd euróra becsülik, a kuvaiti emírét 13,8 milliárdra, a japán császárról pedig annyit tudni, hogy csak az udvartartása 1090 embert foglalkoztat: benne 4 személyi orvossal és 46 történésszel, akiknek az uralkodó minden tettét, lépését meg kell örökíteniük. (Panoráma)