Háromezer extasy-tablettát foglalt le a rendőrség Pécsett
Az anyag Hollandiából utazott Magyarországra.
(MTI)
Az anyag Hollandiából utazott Magyarországra.
Egyedülálló családi élmény volt a végtelen képzelőerővel együtt játszani, írja vendégszerzőnk a 3D Galéria győri interaktív kiállításáról.
2025 elején közel hetven új nyilvános EV-töltőt adnak át Magyarországon, ebből több mint félszáz uniós forrásból létesül, miután lejár az EU-s töltőtelepítési pályázatok első körének teljesítési határideje. Majd pár hónapra rá már a második körben vállalt töltőket kell üzembe helyezni. Összesen öt kör van, 2026 végéig tartó átadásokkal. Közben mozgásban van a magyar pályázat is, ami 2028-as átadásokkal folytathatja a megkezdett utat, ez a projekt a vidéki vakfoltokra telepítene töltőket, egyelőre harmincöt településre, de a pályázat kiírói végül több mint 100 helyszínnel számolnak.
A Der Standardban nyilatkozó Nobel-díjas közgazdász többek közt az amerikai-kínai viszonyról, Kína gazdasági-technológiai-politikai pozíciójáról és a globális konfliktusok lehetőségéről beszél.
Először választottak olyan elnököt Mozambikban, aki nem a régi gárda tagja, és a függetlenné válás után született.
A megválasztott elnök éppen most bontja le azt a rendszert, amely biztonságot nyújt az országnak, és ennek minden amerikai meg fogja inni a levét – mutat rá Stephen Hanson, a Virginiai Állami Egyetem, illetve Jeffrey Kopfstein, a Kaliforniai Egyetem professzora.