UNESCO-ösztöndíj: barátok közt?
2 perc
2004.05.06. 08:03
Uniós tagságunkkal a magyar diákoknak is egyszerűbb lehet külföldi egyetemeken tanulni, ám a tanulmányok finanszírozása egyáltalán nem könnyű; felértékelődött hát minden egyes megszerezhető euró. A Magyar UNESCO Bizottság posztgraduális ösztöndíj-pályázatára viszont a mutyizás árnyéka vetül.
A történet akár érdektelen is lehetne, hiszen a posztgraduális tanulmányokat támogató UNESCO-ösztöndíjakat legfeljebb 2-2 pályázó kaphatja meg minden országból. Mintha a Magyar UNESCO Bizottság sem tartotta volna ezt olyan nagy ügynek, nyilvánosan meg sem hirdette a pályázatot.
A támogatásokról a párizsi központ dönt, ám a helyi javaslatok alapján: 2-2 támogatott pályázat jöhet minden országból. A magyar UNESCO az április 30-i határidő előtt ki is küldött két anyagot, ezzel befejezettnek gondolta a dolgot, a további jelentkezőket pedig - akik külföldi forrásokból szereztek mégis tudomást a pályázat létéről - egyszerűen elhajtotta. Azzal a szöveggel, hogy a futárgép egyszer egy héten megy Párizsba, és a gép már elment. Aki nagyon határozottan érvelt, hogy de hiszen még nem járt le a határidő, annak mégis elfogadták az anyagát s megígérték, a többi után küldik. Párizsba állítólag ki is ért még két pályamű, de aztán - hogy, hogy nem - a már korábban kiküldött két pályázat lett a támogatott.
A jóhiszemű olvasat a hanyagság és a véletlen kombinációja, a rosszhiszemű olvasat pedig, hogy szándékosan nem volt tiszta a lebonyolítás. A magyar UNESCO-nál igyekezték biztosítani a hvg.hu-t, hogy ilyesmiről szó sincs, mindegyik pályázat egyenlő esélyekkel indult, figyeltek arra, hogy időben kiérjenek Párizsba, kint bontották fel a borítékokat, s végül az a kettő nyert, amelyik a hazai UNESCO pereferált területeivel (bioetika és kulturális menedzsment) összhangban volt. Arra azonban nem volt magyarázat, miért nem tették nyilvánossá a pályázatot, az elbírálás szempontjait és persze, hogy melyek a preferált területek.
A főtitkár, Gresiczki Péter úgy tájékoztatott, a velük együttműködő egyetemi oktatói körben terjesztették a pályázat hírét. Ők azonban nyilvánvalóan tudják, mit preferál a magyar UNESCO. Így nem könnyű elkerülni a mutyi látszatát. Pedig épp ezt a tradíciónkat kellene az EU-n kívül hagynunk. Még akkor is, ha a mutyi olajozottan működik.
Külföldi tanulmányokra egyáltalán nem könnyű pénzt találni ma, Magyarországon. Kutatói programok, egyetemek közti programok működnek, illetve létezik az államközi ösztöndíjak rendszere, célzottan meghirdetett pályázatokkal. Ám vannak területek (pl. a művészet, a kultúra és a média ilyen), illetve képzési formák, mint a posztgraduális képzés, ahol rendkívül szűk a pályázható pénzek köre. Bár tanulni bárkinek bárhol lehet, s most, hogy EU-tagok vagyunk, a tandíjak is kisebbek, "csak úgy" kinézni egy megfelelő kurzust és arra pénzt szerezni még mindig szinte a lehetetlennel határos.
Magánalapítványok hálózata híján, s a Soros Alapítvány kivonulásával a magyar diák leginkább állami pénzre hagyatkozhat. Míg sok országban alapítványok, sőt, cégek is támogatnak diákokat, akár egyéni megkeresések alapján is, nálunk legtöbben a Magyar Ösztöndíj Bizottságot (MÖB) veszik célba. Persze csak ha nem az Egyesült Királyságban, vagy az Egyesült Államokban akarnak tanulni. Ide sokan igyekeznek, de korlátozottak a lehetőségek, az előbbi országba a British Council, az utóbbiba a Fulbright program ad pénzeket, a MÖB itt nem tud segíteni.
Ebben a helyzetben minden fillér számít, így az UNESCO tetszőleges területen igénybe vehető, hathónapos posztgraduális képzéshez felhasználható pénze is. A kecsegtető éppen az volt, hogy az igényelt összeget a pályázó adhatja meg. A régi hazai reflex: ha nagy a tét, akkor az ilyesmi nem megy korrekten. Ha kicsi, akkor meg azért nem.
A támogatásokról a párizsi központ dönt, ám a helyi javaslatok alapján: 2-2 támogatott pályázat jöhet minden országból. A magyar UNESCO az április 30-i határidő előtt ki is küldött két anyagot, ezzel befejezettnek gondolta a dolgot, a további jelentkezőket pedig - akik külföldi forrásokból szereztek mégis tudomást a pályázat létéről - egyszerűen elhajtotta. Azzal a szöveggel, hogy a futárgép egyszer egy héten megy Párizsba, és a gép már elment. Aki nagyon határozottan érvelt, hogy de hiszen még nem járt le a határidő, annak mégis elfogadták az anyagát s megígérték, a többi után küldik. Párizsba állítólag ki is ért még két pályamű, de aztán - hogy, hogy nem - a már korábban kiküldött két pályázat lett a támogatott.
A jóhiszemű olvasat a hanyagság és a véletlen kombinációja, a rosszhiszemű olvasat pedig, hogy szándékosan nem volt tiszta a lebonyolítás. A magyar UNESCO-nál igyekezték biztosítani a hvg.hu-t, hogy ilyesmiről szó sincs, mindegyik pályázat egyenlő esélyekkel indult, figyeltek arra, hogy időben kiérjenek Párizsba, kint bontották fel a borítékokat, s végül az a kettő nyert, amelyik a hazai UNESCO pereferált területeivel (bioetika és kulturális menedzsment) összhangban volt. Arra azonban nem volt magyarázat, miért nem tették nyilvánossá a pályázatot, az elbírálás szempontjait és persze, hogy melyek a preferált területek.
A főtitkár, Gresiczki Péter úgy tájékoztatott, a velük együttműködő egyetemi oktatói körben terjesztették a pályázat hírét. Ők azonban nyilvánvalóan tudják, mit preferál a magyar UNESCO. Így nem könnyű elkerülni a mutyi látszatát. Pedig épp ezt a tradíciónkat kellene az EU-n kívül hagynunk. Még akkor is, ha a mutyi olajozottan működik.
Külföldi tanulmányokra egyáltalán nem könnyű pénzt találni ma, Magyarországon. Kutatói programok, egyetemek közti programok működnek, illetve létezik az államközi ösztöndíjak rendszere, célzottan meghirdetett pályázatokkal. Ám vannak területek (pl. a művészet, a kultúra és a média ilyen), illetve képzési formák, mint a posztgraduális képzés, ahol rendkívül szűk a pályázható pénzek köre. Bár tanulni bárkinek bárhol lehet, s most, hogy EU-tagok vagyunk, a tandíjak is kisebbek, "csak úgy" kinézni egy megfelelő kurzust és arra pénzt szerezni még mindig szinte a lehetetlennel határos.
Magánalapítványok hálózata híján, s a Soros Alapítvány kivonulásával a magyar diák leginkább állami pénzre hagyatkozhat. Míg sok országban alapítványok, sőt, cégek is támogatnak diákokat, akár egyéni megkeresések alapján is, nálunk legtöbben a Magyar Ösztöndíj Bizottságot (MÖB) veszik célba. Persze csak ha nem az Egyesült Királyságban, vagy az Egyesült Államokban akarnak tanulni. Ide sokan igyekeznek, de korlátozottak a lehetőségek, az előbbi országba a British Council, az utóbbiba a Fulbright program ad pénzeket, a MÖB itt nem tud segíteni.
Ebben a helyzetben minden fillér számít, így az UNESCO tetszőleges területen igénybe vehető, hathónapos posztgraduális képzéshez felhasználható pénze is. A kecsegtető éppen az volt, hogy az igényelt összeget a pályázó adhatja meg. A régi hazai reflex: ha nagy a tét, akkor az ilyesmi nem megy korrekten. Ha kicsi, akkor meg azért nem.