Válságtanácskozást tart a francia kormány az elrabolt újságírók miatt
A túszejtők újabb 24 órát adtak a francia kormánynak, hogy vonja vissza azt a rendeletet, amely megtiltja a muzulmán lányoknak a vallási hovatartozásukat jelző kendő viselését az iskolákban. Az újságírók egyike felszólította a franciákat, hogy az utcára vonulva követeljék a rendelet visszavonását.
Jacques Chirac köztársasági elnök az oroszországi Szocsiban tartózkodik, ahol a nap folyamán Vlagyimir Putyin orosz államfővel és Gerhard Schröder német kancellárral tárgyal, majd a délután visszatér Párizsba. A Matignon Palota és a külügyminisztérium hétfő este óta - amikor a túszejtők bejelentették az ultimátum meghosszabbítását - elzárkózik minden nyilatkozattól.
Ha Párizs nem enged a követelésnek, kivégzik foglyaikat – közölték a túszejtők. Nem sokkal a határidő kiterjesztése előtt a két túsz arra kérte Chirac elnököt, hogy engedjen a követelésnek, s vonassa vissza a rendeletet. A katari székhelyű al-Dzsazíra televízió által sugárzott felvételen az egyik újságíró, Christian Chesnot azt mondta, hogy ha Párizs nem teljesíti a követelést, az Iraki Iszlám Hadsereg nevű szervezet kivégzi őket. Társa, Georges Malbrunot a francia néphez fordult, felszólította, hogy életük védelmében az utcára vonulva követelje a rendelet visszavonását.
A felvétel alapján találgatni is nehéz, hol tartják fogva a franciákat - a két borostás arcú férfi egy szürke agyagfal előtt ülve beszélt, s a fejük fölött mindössze egy kis ablak látszott. (MTI)