Az ÁNTSZ szúrópróbaszerűen ellenőrizné a szülészeteket
Az egészségügyi tárca tervei szerint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szúrópróbaszerűen ellenőrizné a kórházak szülészeti osztályait, annak kapcsán, hogy a rendőrség vádemelést javasolt a MÁV Kórház provokált szüléseket végző orvosával szemben.
Tóth Judit szerint a többi között vizsgálják majd, hogy milyen napokon tapasztalható kiugró szülésszám, egy orvosnál hányan szülnek, vagy hogy mennyi programozott szülést, császármetszést végeznek az osztályon.
Szerinte "értékelő szempontrendszert" várnak a szakkollégiumtól, s ha ez elkészül, akkor a szolgálat elkezdheti az ellenőrzéseket. A szóvivő azt mondta, hogy az ÁNTSZ-nek most is van lehetősége arra, hogy ellenőrizze az intézményeket - ezt a MÁV Kórház esetében meg is tette - azonban a minisztérium azt szeretné, hogy ne az esetek után vonuljon ki a szolgálat, "hanem legyen egy metodika, amelynek segítségével szúrópróbaszerűen ellenőrizhet". A vizsgálatot csak az ÁNTSZ végezheti, erre a sem a minisztériumnak, sem a szakkollégiumnak nincs joga.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn közölte, hogy vádemelést javasol a MÁV Kórház provokált szüléseket végző szülész-nőgyógyászával szemben. A kórház főigazgatójának feljelentése alapján tavaly december 17-én indult büntetőeljárás, a feljelentés szerint ugyanis az egyik orvos szeptember 10-én és szeptember 11-én levezetett szüléseknél foglalkozása szabályainak megszegésével két szülő nő életét, testi épségét és egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek tette ki.
A mulasztások következtében az egyik asszonynak a méhét kellett eltávolítani, míg a másik meghalt. A rendőrség szerint az orvos egy rendbeli foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetést és egy rendbeli maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetést követett el - áll a közleményben. (MTI)