Csúcson a BUX, menetel a Richter
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX történelmi csúcson, 12 441 ponton zárt kedden. A nyertesek között van a Richter, az OTP és a Matáv is.
Sinyi Vince, a Buda-Cash Brókerház szakértője azt mondta: "A BÉT külön pályán jár, a nemzetközi trendhez képest sokkal jobban erősödött a pesti börze indexe." Az elemző szerint a Mol kereskedését nem befolyásolja az olajár-emelkedés. Kiemelte viszont a gyógyszerpapírok drágulását, amit technikai erősödésnek tart, hiszen a Richter átlépte 23 ezer forintos árát és azóta drágul.
Az Antenna Hungária 0,41 százalékkal 3670 forintra gyengült, forgalma 341 millió forint volt. Az AH papírjainak áresését a bróker annak tulajdonítja, hogy korábban a privatizációval kapcsolatosan megjelent hírek felhajtották a részvény árát, az utóbbi időben viszont a magánosításról nem jelennek meg tudósítások, így egyes befektetők megszabadulnak ezektől a papíroktól. (MTI)