Halkan beleléptek

5 perc

2004.09.10. 22:00

Okirat-hamisítással gyanúsítja a rendőrség Szabó Bálintot, a Fibisz Vas megyei elnökét, azt feltételezve, fiktív alapszervezetekkel duzzasztották az MSZP ifjúsági szervezetét.

Répceszentgyörgy kis falu Vas megye északi részén, Szombathely és Répcelak között, néhány kilométerre a 86-os főúttól. Alig kétszázan lakják, közülük legkevesebb öten baloldali értékeket valló ifjak, legalábbis papíron: tavaly öt fővel Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták (Fibisz) alapszervezet alakult a településen, a Fő utca 1.-ben. Utóbbi cím a helyi kastélyé, amely egy osztrák vállalkozó tulajdona. A gondnok, aki a gazda távollétében őrzi a birtokot - mint a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK) nyomozóinak elmondta - soha nem hallott arról, hogy bármilyen pártszervezet alakult volna a kastélyban. Mindezt néhány helyi polgár a HVG-nek is megerősítette a múlt héten.

A répceszentgyörgyi Fibisz-alapszervezet egyike annak a tíznek, amelyről a VMRFK-n azt gyanítják, csak papíron létezik, alapításuk valójában a helyi pártcsatározások része, létrehozóik így kívánták izmosítani hátországukat. Az alapító okiratokat Szabó Bálint, a Fibisz megyei elnöke, Táncsics Péter, az MSZP kőszegi első embere, a megyei elnökség tagja, Tóth Csaba, az MSZP Vas megyei alelnöke, illetve Zuschlag János, a Fibisz országos elnökhelyettese, MSZP-s országgyűlési képviselő hitelesítette. A VMRFK a közelmúltban gyanúsítottként hallgatta ki Szabót, terhére magánokirat-hamisítást róva - tájékoztatta a HVG-t a megyei főügyészség szóvivője, Fejes Péter, aki elmondta, a rendőrség jelenleg tanúkat, szakértőket faggat, míg az ügyészség vizsgálja, bővülhet-e a gyanúsítottak köre. A nyomozás további lépéseiről - így a mentelmi joggal felvértezett Zuschlag esetleges "tetemrehívásáról" - csak ezt követően születhet döntés.

Vas megyében hónapok óta botrányoktól hangos az MSZP, illetve a párt ifjúsági szervezete, a Fibisz háza tája. Az MSZP megyei etikai bizottsága ez év elején első fokon kizárta Szabót, Táncsicsot és Tóthot az úgynevezett roma tagtoborzási botrány miatt: egy helyi roma vezető - utóbb visszavont - állítása szerint 500-1000 forintért tömegesen léptettek be cigányokat a pártba (HVG, 2004. február 28.). Jogerős pártdöntés azóta sem született, így Szabó és Tóth augusztus végén küldöttként részt vett például az MSZP miniszterelnökjelölt-választó rendkívüli kongresszusán. Szabóék kezdettől tagadták a felvetéseket, rágalmazási pereket indítottak. Az egyik ilyen eljárás kapcsán - az érintett állítása szerint - Szabót négy férfi bántalmazta nem is akárhogyan: a rendőrség szemérem elleni erőszak miatt indított nyomozást, amelyet azonban a napokban bizonyíték hiányában a városi ügyészség nem jogerős határozattal megszüntetett. A pártbotrány másik szálaként tavaly hónapokon keresztül két megyei Fibisz-szövetség működött Vasban: egyiket Szabó, a másikat az ifjú kora dacára régi mozgalmi motorosnak számító szombathelyi Gaál Angelika vezette.

A kakaskodás tétje nagy: az ifjaknak - az esetleges helyi erőviszonyok alapján járó stallumokon túl - kvótás helyük van bejutni a választott pártszervezetbe (igaz, ez nem a Fibiszre, hanem általában a "fiatalokra" vonatkozik). Szabóék tagtoborzási szokásaira, úgy tudni, a Gaálhoz hű fibiszesek hívták fel a hatóságok figyelmét, miközben az ellenoldal sem maradt adós. Utóbbiak azt állítják, egy tavaly nyári kőszegi Fibisz-rendezvényen Gaálék pénzért vettek szavazatokat (ezt az ügyet a városi rendőrkapitányság vizsgálja, gyanúsított még nincsen). A Fibisz országos vezetése tavaly szeptemberben Szabóékat vette nyilvántartásba, igaz, utasította a helyieket, alakítsák meg újra a vitatott tíz alapszervezetet. A HVG értesülései szerint ez hat helyen sikerült is, négy településen (az említett Répceszentgyörgyön, illetve Bőn, Mesterházán és Simaságon) azonban - a nyomozás neve elhallgatását kérő ismerőjének szavaival - "annyira fiktív volt" a Fibisz, hogy nem sikerült utólag legalizálni a megalakulást (esetenként a székhelyként bejelentett cím sem volt valós, máshol létezett ugyan, de sohasem jegyeztek be oda semmit).

Zuschlag és Szabó a HVG-nek nyilatkozva egybehangzóan cáfolta a vádakat, s a honatya - miközben hangsúlyozta, Tóth és ő nem "hitelesítőként", csupán aláíróként jegyezték az ominózus íveket - azt is hozzátette, őt még tanúként sem hallgatták ki. Állítják, minden alapszervezet jogszerűen alakult és létezik, akinek más papírja van, hamisítványokat lobogtat.

A valóság bizonyítása azonban nehézségekbe ütközhet: az Index.hu múlt heti közlése szerint Szabó gépkocsiját ismeretlenek feltörték, és magukkal vitték az eredeti alapító okiratokat is (a papíroknak egyébiránt a Fibisz országos központjában volna a helyük). Zuschlag elmondása szerint éppen a megyei viták miatt volt jelen az alapításokon, öt-hat helyet is végigjártak egyetlen napon, s bár valamennyi részletre ma már nem emlékezik, állítja, nem gyanakodott semmire, minden életszerűnek tűnt. Szabó meggyőződése szerint a viaskodások hátterében az áll, hogy a megyei pártéletet vezető káderek félnek a megújulástól, s lejárató kampányba fogtak, a megyei MSZP szeptember végén esedékes tisztújítását szeretnék befolyásolni. (Szabó nem nevezte meg, de félreérthetetlenül Ipkovich György szombathelyi polgármesterre és körére utalt - köztük olyan vállalkozókra, mint például a Rébusz Iskolaszövetkezetnél elkövetett adócsalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egykori szombathelyi városi képviselő, Czeglédy Csaba.)

Feltűnő az ügyben a Fidesz-MPSZ visszafogottsága, amit csak részben indokolhat, hogy politikai erőfölényben vannak a megyében. A hallgatáshoz hozzájárulhat az is, hogy Szabó a jobboldaltól igazolt át, méghozzá nem is régen: 2002-ben még Fidesz-támogatással indult független, párton kívüli jelöltként Csepreg polgármesterségéért. Az érintett erről a HVG-nek úgy nyilatkozott, baloldali elkötelezettségére akkor ébredt rá, amikor megismerkedett Tóth Csabával, majd az ő révén az "újhullámos" MSZP-s ifjakkal, például Újhelyi István Fibisz-elnökkel, illetve Botka László szegedi polgármesterrel, akiknek politikájával azonosulni tudott.

A Szabó által említett, Sopronban élő Tóth 2002-es színre lépésétől fogva szinte óráról órára épített jelentős pártkarriert Vasban - szintén a régi pártelit ellenzése dacára. A Nyugat.hu tanúsága szerint tavaly nyáron a szövetségi tanács (az országos választmánynak megfelelő helyi szerv) ülésén például Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke tört lándzsát a fiatal politikus-vállalkozó mellett. Tóthot a megyében Leisztinger Tamás nagyvállalkozó "deszantosának" mondják - bár ezt az üzletember határozottan cáfolta a HVG-nek (a hírt terjesztői is mindössze azzal tudják alátámasztani, hogy az ifjú politikus egyik vállalkozása beszállítóként számlázott a Leisztinger-cégbirodalomnak). Némi hátszele a jelek szerint mégiscsak lehet a szerencsejáték-ipartól a vendéglátásig több ágazatban is szerencsét próbált Tóthnak: felügyelőbizottsági tag például a Magyar Fejlesztési Bank Rt. tulajdonában lévő, a határon túli magyar vállalkozások felvirágoztatásán ügyködő Corvinus Rt.-ben, valamint igazgató az állami tulajdonú Vasi Volán Rt.-ben.

RÁDI ANTÓNIA