Trump 2017-ben kezdte kóstolgatni Kínát a vámokkal
Amerika és Kína vámháborúja valójában már Trump első elnöksége óta tart – kronológia.
HVG
2017. április: Pekingi látogatásakor Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő megállapodott arról, hogy az USA kereskedelmi hiányának csökkentésére száz napig tartó tárgyalássorozatba kezdenek, de az júliusban kudarcot vallott.
2017. augusztus: Trump vizsgálatot indított az amerikai szellemi tulajdon állítólagos kínai eltulajdonítása miatt, ami Washington becslései szerint évi 600 milliárd dolláros kárt okoz.
Trump egész világ ellen indított vámháborúja a Kínával szemben eszkalálódó párbajra szűkült le, amelyben egyik fél sem engedhet politikai arcvesztés nélkül. A legnagyobb veszély a világgazdaságra és a globalizációra leselkedik, miközben a kínai ipar még csak most lendül csúcsformába.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.