FELJELENTETTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉST

1 perc

2004.09.17. 22:00

Az Országgyűlést, az Országgyűlés Hivatalát és Herényi Károlyt perelte be az MDF frakciójából kizárt öt parlamenti...

Az Országgyűlést, az Országgyűlés Hivatalát és Herényi Károlyt perelte be az MDF frakciójából kizárt öt parlamenti képviselő: Balsai István, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László. A keresetben, amelyet Varga István orosházi ügyvéd, egykori MDF-es parlamenti képviselő nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz, a képviselők azt kérik, hogy a bíróság állapítsa meg, jogsértő volt kizárásuk a frakcióból. Herényi egyszemélyi döntést hozott olyan ügyben, amelyben a házszabály szerint a frakció lett volna illetékes dönteni (HVG, 2004. szeptember 11.). Ezt a Tisztelt Ház ügyrendi bizottsága egy korábbi eseti állásfoglalásra hivatkozva jóváhagyta, ami a felperesek szerint jogsértő volt, ezért az eredeti állapot helyreállítását kérik a bíróságtól. Ez nem lesz könnyű: több per zajlott már az Országgyűlés ellen, volt olyan, amelyben a bíróság el is fogadta a Ház perképességét, ám legutóbb a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, az Országgyűlés nem jogképes, az ellene indított kereseteket idézés nélkül el kell utasítani. Balsaiék 15 millió forint nem vagyoni kártérítésre is igényt tartanak az alperesektől.