Elbírta a nyomdafesték

"A nemzeti szocializmust jellemző gyorsasággal" intézkedett Szatmár vármegye 1944. május 6-án beiktatott főispánja, Endrődy Barna szolgálaton kívüli csendőr ezredes, amikor hivatalba lépését követően "nyomban elrendelte a zsidók fölös számú ruháinak leltározását, és azokat megfelelő méltányos áron kiosztatta a legszegényebb sorsban levő, sokgyermekes magyar munkásoknak, (...) akiknek ruhagondja ezzel az intézkedéssel egyszerre megoldódott". Ekképpen tudósított - és mutatott mindjárt példát is - 1944. május 17-ei számában a nyilaskeresztes párt napilapja, a Magyarság, ezzel is jelezve, mennyire elégedetlen a frissen hatalomra került Sztójay-kormány gyengekezűségével. A cikk arról is beszámolt, hogy egyidejűleg "egészséges, levegős zsidó lakásokat" is kiutaltak a legjobban rászorultaknak, amivel a nyilas párti főispán tíz nap alatt "elfojtotta a legszörnyűbb magyar népbetegséget, a tuberkolózist".

Az 1944. március 19-ei német megszállást követő napokban a budapesti és a vidéki lapok - amelyek még megjelenhettek - már nemcsak követelték a törvényerővel, államilag eltulajdonított úgynevezett zsidó vagyon szétosztását, hanem azt is érzékeltették, hogy végre elérkezett az ezzel kapcsolatban évek óta táplált remények beteljesülésének ideje. Az Egyedül Vagyunk című, "a magyarság faji és szellemi megújhodását" szorgalmazó folyóirat május 5-ei számában két helyszíni riportot is közölt a "tiszta kezekbe került" épületek újrahasznosításáról. A Fészek Klub élére kinevezett miniszteri biztos, Palló Imre nyilas országgyűlési képviselő (egykor középiskolai tanár) például lelkesen számolt be, hogy miként vette pártja nagy hirtelen birtokba a korábban a "hazardőr zsidók tanyájává züllött" épületet. Ugyanebből a lapszámból tudható az is, hogy a német megszállásig illegális, szélsőjobboldali Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség vezérkara az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület Üllői úton lévő épületét is bevette, mi több, az ott "mázsaszámra talált textilanyagot, csokoládét, kávét, teát, cukrot" sietve szétosztották - mint az újság állította - "a bombakárosultak között".

Az ellenőrizhetetlen öntevékenységgel azonban aligha lehetett elégedett az üzletből számos esetben kisemmizett állam. Április közepétől megszaporodtak azok a hatalom által sugallt újságközlemények, amelyek közzétételében a Milotay István főszerkesztette, önmagát immár kormánypártinak aposztrofáló - a nyilasokénál némiképp mérsékeltebb hangvételű - Új Magyarság járt az élen. Ebben cikkek sokasága bizonygatta, hogy "a zsidórendeletek százszázalékos végrehajtása (...) nemzeti érdek", ezért a jogszabályszegéseket, például a javak önkényes széthordását, de még "a zsidókkal való bűnös üzletelést is az igaz magyar ember azonnal jelenti a legközelebbi közbiztonsági szervnek".

A szintén kormányzati orgánumként megjelenő Függetlenség májusban még ennél is egyértelműbben fogalmazott. A főállásában sajtókormánybiztos Kolosváry-Borcsa Mihály főszerkesztette napilap május 21-én például ekképp öntötte publicisztikába vitéz Jaross Andor belügyminiszter három nappal korábbi, Nagyváradon "a zsidó értékeknek a nemzeti gazdálkodás vérkeringésébe való bekapcsolása" tárgyában elhangzott beszédét: "Téves lenne azt hinni, hogy a lefoglalt zsidó, de ma már nemzeti vagyonból bárki is ingyen részesülhet, abból bárki is ajándékot kaphat..."

Hogy a kérdés ezzel korántsem oldódhatott meg, jelzi, hogy júniusban ugyanezen orgánum öles közleményben óva intette a polgárokat: bármennyire kecsegtetőnek látszik is közvetlenül az eredeti tulajdonossal üzletelni, "tilos megvenni a zsidók lakberendezési, ruházati és háztartási tárgyait" - helyesebb betartani az úgymond legális utat. Ehhez pedig mindjárt útmutatót is adott, például "Hogyan juthatnak a keresztények a kiürített zsidó lakások bérletéhez?" A már említett Egyedül Vagyunk pedig augusztusi számában - Zsidó lakásba költöztem címmel - olvasói vallomásokat adott közre a témában. Az összeállításban egy H. I. monogrammal szereplő "ismert festőművész" és felesége is beszámolt arról, milyen "idegenül" érzik magukat új, Szent István körúti ötszobás luxuslakosztályukban. Például milyen viszonylagos a pihenésük "a fabaldachinos ágyban", s mennyire nyomasztja őket "a bárszekrényben tárolt konyakok és whiskyk mennyisége". A könyvespolcokon zsúfolódó, "kificamodott ízlésről árulkodó" díszalbumok sokaságáról, valamint a fürdőszobai tartózkodást megkeserítő, "sajátságos, émelyítően édes, nehéz illatról" már nem is szólva.