Az évkezdettől nő a minimálbér
Nem lehetkevesebbet fizetni január 1-jétől a teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozóknak 57.000 forintnál. Az összeg már közelít az átlagkereset ötven százalékához.
Ez még mindig jóval kevesebb volt, mint az 53.266 forintnyi létminimum. A 2000-ben fizetett minimálbér még csak a létminimum 58,8 százalékát tette ki, de a 2004-es is csak 86,1 százalékát.
Egy másik viszonyítási alap, hogy miként aránylik a minimálbér az átlagkeresethez. A magyarországi minimálbér az utóbbi évek jelentős emeléseivel már közelít az átlagkereset 50 százalékához. Ez ugyan még messze van az Európai Szociális Charta 60 százalékos ajánlásától, bár az is igaz, hogy ezt kevés ország éri el.
Az 57.000 forint napibérnél 2.624 forintot jelent, órabérben pedig 328 forintot. A magasabb minimálbért a januárra járó munkabérként kell kifizetni.
A munkáltatók az érdekegyeztető tárgyalásokon nem a létminimumból, illetve az átlagkeresethez viszonyított arányból indultak ki, hanem a cégek lehetőségeiből. Ezért többször hangsúlyozták: egyes ágazatokban már az 57.000 forint is szinte teljesíthetetlen feladatot jelent. Így például a textiliparban a dolgozók 65 százaléka keres 57.000 forint alatt, a mezőgazdaságban, a bőrtermékgyártásban kereskedelemben és az építőiparban is a dolgozók csaknem 50 százaléka.