Éjszakai száguldozás a metropoliszban

Az NFS Underground 1. meglehetősen jól sikerült. Nem is volt véletlen a relatíve nagy siker. Bár az átlagosnál is gyorsabb reakcióidőt és igen nagy százalékban szerencsét igénylő játék a biztos kezű szimulátor-kedvelőknek nem jelentett felhőtlen szórakozást, de mindenképp alapműé lett az autóverseny témájú programokat kedvelők körében. Szép grafika, nagyszerű hanghatások és az arcade-jelleghez képest valósnak tűnő fizikai modellezés. Nem beszélve a tuning lehetőségekről.

A második rész játékmenete merőben eltér az elsőben megszokottétól. A sztori a következőképpen alakul: egy általunk ismeretlen város ismeretlen helyén vagyunk. Kis műholdas navigáció segít, hogy megkezdhessük a feladatok megoldását. Térképecskénk nagyítható, megjelennek rajta a különböző színű szimbólumok, amelyek közül a teli karikák a fellelhető tuning- és autóboltokat mutatják, az „üres” körök és X-ek pedig a versenyhelyszíneket tüntetik fel. Ha az adott célállomásra érkezünk, a szimbólum színének megfelelő ködben megállva és Entert nyomva beszállhatunk a versenybe, vagy beléphetünk az üzletbe. Gyakorta előfordul, hogy találunk ilyen színes ködfoltokat úgy is, hogy a térképen arra semmi nem utal. Ezek kérem rejtett versenyek, üzletek, amelyekbe szintén beléphetünk, sőt, belépésünk után a GPS is tudni fog róla.

Zsebpénz gyanánt lehetőségünk van soron kívüli, megrendezetlen versenyekre is, amelyet az általában feltűnően közlekedő és a GPS-en is megjelölt többi tuning-autóssal vívhatunk. Ezek igazi kerge-futamok. A cél az, hogy megelőzzük, és egy bizonyos távolságra elhúzzunk üldözőnktől. Kezdetben könnyű, de amikor már brutális sebességekkel repesztünk a tuning kütyüjeink segítségével – ahogy azt ellenfelünk is teszi –, akkor bizony már közel sem egyszerű a játék. Persze ez a megrendezett versenyekre is igaz, akár az új, akár a régi versenytípusokról beszélünk. Az eddigi jól ismert Sprint, Circuit (zártpályás), Drift (csúszkálás) és Drag Race (gyorsulás) mellett megjelenik a StreetX és a Downhill Drift.

A StreetX a zárt Drift-pályákon zajló autóverseny, ahol jellemzően kicsit durvább és belemenősebb versenyzők érvényesülnek Amolyan roncs-derbi, leszámítva persze az autók törését. A Downhill Drift pedig egy átlagos Drift verseny, azzal a különbséggel, hogy a nyílt utcán, forgalomban zajlik, meredek lejtőn. Új versenytípusok közé sorolandó a már említett ámokfutó verseny (Outrun), amely csak két autó között zajlik. A megrendezett versenyek pedig megszámlálhatatlanul sok helyszínen játszódnak (a város útjain változatos módon kijelölt útvonalakon), aminek az a furcsasága, hogy már-már meg sem tanulhatjuk a pályákat, amely képességünk viszont az első részben győzelemre segített minket.

Számtalan versenylehetőség, rengeteg autóval, egy hatalmas városban. Sajnos mindezekben valósághű a program. Autót vásárolhatunk, vagy kapunk a szponzorainktól. Az összes autónkat külön-külön szükséges tuningolni, majd ezekkel járhatunk versenyről versenyre, ami egyáltalán nem időkímélő program. Különösen, hogy bizonyos helyzetekben elfogynak a térképünkön feltüntetett versenyek, és akkor bizony nekünk kell találnunk valahol egy továbblépési lehetőséget. Ehhez némi idegennyelv-tudás is szükségeltetik, ugyanis SMS-ben és telefonon gyakran informálnak bennünket „barátaink” az új tuning-üzletekről, az azokban kapható dolgokról, és az eldugott versenyekről.

Karrierünk felfelé ívelésével egyenes arányban növekszik az általunk bejárható terület. A játék legelején még igazából csak egy kis városrészben furikázhatunk alap autónkkal, de ezen gyorsan túlesünk. A városban nagyon könnyű eltévedni, ahogy az ismeretlen városokban általában, így nem árt, ha mindenki gyakorolja játék közben a GPS-mód bekapcsolását, amely a célpont megadása után sarokról sarokra elnavigál bennünket célunkhoz. Tisztára mint egy jó navigátor, azzal a különbséggel, hogy nem beszél, csak egy hatalmas kék nyíl izeg-mozog a szemünk előtt. Ez főként akkor hasznos, amikor egy kis csillag jelenik meg a térképen, és miután elértük, közlik velünk, hogy el kellene jutni X helyre Y időn belül. Ha megoldjuk, mi leszünk a Z újság címlapján. Ilyenkor mindenképp érdemes a GPS-t használni. Odaérünk, lefotózzák a gyönyörű tuningolt autónkat, amelyen már hidraulikus rendszer van, karbon-géptető, Xenon lámpa, függetlenül forgó „diszkófelni” vagy épp neoncső az autó alatt.

Az optikai tuningra vonatkozó lehetőségek szinte minden képzeletet felülmúlnak: a karosszéria szinte minden elemét cserélhetjük, matricázhatjuk, stb., sőt, még autónk hifi berendezését is mi építhetjük be. A teljesítménytuning nem sokat változott az első részhez képest. A lényege ugyanaz, fokozatosan haladunk előre. Talán a gyártók sora bővült, de kétlem, hogy bármi jelentősége lenne, hogy épp Brembo, vagy más gyár fékeit tesszük a gépünkre. Annál fontosabb viszont a pályára hangolás, melyre az egyik műhelyben nyílik lehetőségünk.

Az előző kiadás ismeretében talán meg sem kell említeni a már jól megszokott hálózati opciókat és a témához illő zenét (főleg rock és hip-hop stílusú számok), amely nekem ugyan tetszik, de biztosan lesznek, akik azonnal elnémítják. Különben is, milyen autóverseny az, ahol szól a zene? A hangok egyébként nagyon jók. Kellemes turbósziszegéssel és nitrórobbanással zavarhatjuk meg szomszédjainkat a napi kötelezettségek elvégzése után.

Van pár apróság, melyek zavaróak a játékban. Először is, annyiban lehetnének reálisabbak a körülmények, hogy mondjuk hébe-hóba találkoznánk rendőrautóval, amely megfog, ha szabálytalanul közlekedünk a városban. Bár ez a megoldás a Midtown Maddness elnevezésű „őskori” Microsoft-játékban már egyszer hitelét vesztette. A másik dolog, amelyet nehezményezek, hogy akár napokig játszhatjuk a játékot, anélkül hogy kivilágosodna, vagyis folyamatosan éjszaka van. A harmadik kavics a cipőmben az állandóan visszatérő eső, ami nem lenne baj, ha vizessé/csúszóssá válnának az utak, romlanának a látási viszonyok, és nem csak annyiból állna, hogy pár idétlen vízcsík elhúz a fényszórónk előtt.